Serie A - 2025.5.4.

Az Inter győzött a Verona ellen

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójának szombat esti találkozóján az Internazionale hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Veronát.

Az FC Barcelona elleni hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzés után Simone Inzaghi csapata nem volt könnyű helyzetben, hiszen úgy kellett volna takarékoskodni az energiával a jövő heti visszavágó előtt, hogy közben komoly győzelmi kényszer is nyomta a címvédő vállát. Az első helyezett Napoli ugyanis az Internazionale meccse előtt győzött Leccében, és hatpontos előnyre tett szert a tabellán.

A Verona elleni találkozó ennek ellenére kötelező házi feladatnak ígérkezett a San Siróban, még akkor is, ha Denzel Dumfries és Marcos Thuram is kimaradt a kezdőcsapatból – és ennek megfelelően is indult a meccs, a hazaiak már a 8. percben tizenegyest kaptak Nicolás Valentini szerencsétlen kezezése miatt, a megítélt büntetőt pedig Kristjan Asllani gurította higgadtan a kapu bal alsó sarkába. Bár továbbra is irányította a játékot, látszott, hogy az Internazionale a korai vezetés után – érthető okokból – nem igazán erőlteti meg magát. A szünetben így csak egygólos különbség volt a csapatok között.

A fordulás után sem változott semmit a játék képe, a Verona továbbra is teljesen passzív volt, az Internazionale biztosan tartotta egygólos vezetését. A vendégek a 65. percben mutatott először valamit a találkozón, amikor Ondrej Duda távoli kísérlete elkerülte a milánói kaput, majd két perccel később Tomás Suslov lövése kötött ki az oldalhálóban.

Ezután viszont még annyira sem forogtak a veszélyben a kapuk, mint ezt megelőzően – maradt az 1–0, az Inter elégedett lehet, mert begyűjtötte a három pontot, és még tartalékolni is tudott a jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

Szóljon hozzá!