A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának hétfő esti, záró mérkőzésén a Girona 1–0-ra legyőzte a Mallorcát.
Hamar előnybe került a Girona, amikor a 10. percben Iván Martín lövése még levágódott a blokkról, viszont Christian Stuani nyolc méterről már bevágta a kapu közepébe a labdát. Ezt követően is a katalán csapat volt veszélyesebb, Portunak volt egy helyzete, valamint a félidő végén Yangel Herrera bombája suhant el a bal kapufa mellett. Eközben a Mallorcának egy érdemleges próbálkozása volt, Sergi Darder távoli lövését kellett védenie Paulo Gazzanigának.
A fordulás után sem a vendégcsapatról szólt, sőt, rögtön a kapusának, Dominik Greifnek akadt védenivalója Herrera lövésénél. Később Daley Blind előtt is adódott lehetőség, de nem tudta a hazai gárda megszerezni a második, megnyugtató gólját, így a végjátékban is izgulhatott, nehogy találjon egy gólt a Mallorca. Jól állt a lábán a Girona védelme, és behúzta a találkozót, így megszakította 11 meccses nyeretlenségi sorozatát, amivel fontos lépést tett a bennmaradás kiharcolása felé. 1–0