A Sporting CP hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Guimaraest az utolsó forduló szombat esti programjában, és ezzel – akárcsak tavaly – megnyerte a portugál labdarúgó-bajnokságot.
A Sporting és a Benfica azonos pontszámmal várta az utolsó fordulót, és mivel ebben az esetben az egymás elleni eredmények rangsorolnak – ami a Sportingnak kedvez (1–0, 1–1) –, a zöld-fehéreknek a címvédéshez elég volt ugyanolyan eredményt elérniük, mint a riválisnak.
Ezt túl is teljesítették: mert miközben a Benfica nem bírt a 66. perctől emberhátrányban játszó Bragával (1–1), az „oroszlánok” 2–0-ra legyőzték a Vitória Guimaraest. A hajrában a szokásos Viktor Gyökeres-gól is megszületett, így a magyar származású svéd válogatott labdarúgó 39-cel lett gólkirály. (Az első gólt Pedro Goncalves szerezte az 55. percben.)
A 21. bajnoki címét ünneplő Sporting bekerült a Bajnokok Ligája következő kiírásának ligaszakaszába, az ezüstérmes Benfica a selejtező harmadik körében kapcsolódik be a BL-be.
A harmadik helyen végző Porto az Európa-liga főtáblájára került, a negyedik helyezett Braga az El-selejtező második körében kezd, míg az ötödik helyezett Santa Clara a Konferencialiga selejtezőjében, a második körben.
Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Boavista és a Farense kiesik, az AVS pedig osztályozót játszik a második liga harmadik helyezettjével, a Vizelával. (A Tondela és az Alverca feljutott.)
Jövő vasárnap, május 25-én jön a kupadöntő, amelyben újra összecsap a két lisszaboni rivális, a Benfica és a Sporting.