Külföldi - 2025.8.21.

az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

átrányból fordítva már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket az Al-Ahli az Al-Kvadszija ellen a szaúdi Szuperkupa hongkongi elődöntőjében, így a Rijad Mahrez vezérelte Al-Ahlival vívja az Al-Naszr a sorozat fináléját magyar idő szerint szombaton 12 órától.

A bajnokságban és a Szuperkupában is címvédő Al-Hilal a klubvilágbajnokságon való részvétele miatt döntött úgy, hogy nem vesz részt a szaúdi Szuperkupában, így helyére az Al-Ahli ugrott be, amely az Al-Kvadszija ellen lépett pályára a fináléba jutásért.

Egyik csapat sem tartalékolt, az Al-Kvadszijában ott volt a kapuban Koen Casteels, a védelemben Nacho Fernández, Gaston Alvarez, a támadósorban pedig a Serie A legutóbbi idényének gólkirálya, a nyáron megszerzett Matteo Retegui, ugyanakkor az Al-Ahlit irányító Matthias Jaissle sem gyenge csapatot küldött a pályára, hiszen Édouard Mendy, Merih Demiral, Roger Ibanez, Frank Kessie, Galeno, Rijad Mahrez, Ivan Toney és a Stuttgarttól érkezett Enzo Millot is ott volt a kezdőben.

Az elődöntőt jobban kezdte az Al-Kadszija, amely Gaston Álvarez révén a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, de hiába volt előnyben, az Al-Ahli a szünetig nemcsak fordított, hanem a lényegi kérdéseket is eldöntötte. Frank Kessié a 12. percben egyenlített, Ivan Toney a 28.-ban büntetőből fordított, aztán Enzo Millot első gólja után még emberelőnybe is került az Al-Ahli Christopher Bonsu Baah azonnali piros lapja miatt. Ezt gyorsan kihasználta a Jaissle-csapat, s a tízperces hosszabbítás második percében Kessié egymaga második, csapata negyedik gólját jegyezte.

A szünetben az Al-Kvadszija hármat is cserélt, hátha ez változást hoz a csapat játékába, de ez olyannyira nem történt meg, hogy bő egy óra játék után Nacho Fernández öngóljával az Al-Ahli előnye nőtt. Innentől pedig végképp nem volt visszaút az Al-Kvadszijának, amely nagyon simán elbukta az elődöntőt, így magyar idő szerint szombaton 12 órától Al-Naszr–Al-Ahli mérkőzés lesz a szaúdi Szuperkupa hongkongi fináléjában.

Szóljon hozzá!