EKL - 2025.10.3.

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában

A labdarúgó Konferencialiga nyitó fordulójának csütörtök esti mérkőzésein Baráth Péter csapata, a Raków Czestochowa otthon kétgólos győzelmet aratott az Universitatea Craiova ellen. Az AZ Kovács Bendegúz nélkül, a 2. perctől emberhátrányban futballozva nagy verésbe futott bele az AEK Larnaca otthonában, míg a Celje Franko Kovacevic mesterhármasának köszönhetően tartotta otthon a három pontot az AEK Athén ellen.

Baráth Péter a kispadon kapott helyet a Raków Czestochowa Universitatea Craiova elleni találkozóján, amely az első félidőben még nem hozott gólt, a második játékrészben viszont Tomasz Pienko gyorsan megszerezte a vezetést a lengyel csapatnak, miután a lövése szerencsével becsorgott a román kapuba. A 75. percben Karol Struski helyett Baráth Pétert is pályára küldte Marek Papszun vezetőedző, a Raków pedig a 80. percben Oskar Repka révén másodszor is betalált, ezzel kialakította a találkozó végeredményét. 2–0

Az AZ Kovács Bendegúz nélkül látogatott az AEK Larnaca otthonába, és ritka szerencsétlen módon indította az összecsapást: két perc sem telt el ugyanis, amikor Alexandre Penetra rátaposott ciprusi ellenfele bokájára, amiért a játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot. Mint kiderült, a tíz emberrel küzdő AZ vesszőfutása ezzel megkezdődött: előbb Waldo Rubio egy lépésről pofozta a labdát a látogatók kapujába, majd a második félidőben tragédiává változott a találkozó alkmaari szemszögből, hiszen Rijad Bajic, Djordje Ivanovics és Marcus Rohden is betalált, kialakítva a végeredményt. 4–0

A végső győzelemre is esélyesnek számító Fiorentina Sigma Olumoucot látta vendégül, és aratott magabiztos győzelmet: Roberto Piccoli a 27. percben egyedül indult meg a kapu felé, majd higgadtan gurított a jobb sarokba. Úgy tűnt, ez az egyetlen találat születik a mérkőzésen, azonban amikor már mindenki a hármas sípszót várta, még Cher Ndour is bevette a csehek kapuját egy kontra után, ezzel már tényleg kialakítva a végeredményt. 2–0

A játéknap legjobb egyéni teljesítménye Franko Kovacevic nevéhez fűződött: a Celje horvát támadója mesterhármast szerzett az AEK Athén ellen, csapata ennek köszönhetően nyert 3–1-re. 

Szóljon hozzá!