Az előző szezonban majdnem kiesett csapatával, és a jelenleg zajlóban csupán négy mérkőzést kapott Andries Jonker, a Wolfsburg vezetőedzője. A szakember utóda Martin Schmidt (a képen) lett. Jonker februárban vette át a Wolfsburg irányítását, de a csapat csak osztályozón maradt benn az élvonalban. A Bundesliga 2017–2018-as szezonjában már nem kapott annyi türelmet, mert bár a Dortmundtól elszenvedett hazai 3–0-s vereség után szerzett négy pontot a csapat, a hétvégi, stuttgarti 0-1-et követően a vezérkar megköszönte eddigi munkáját. A hivatalos indoklás szerint „a csapat megrekedt a fejlődésben”, ebből a gödörből csak az edzőváltással járó új impulzus rángathatja ki. Konkrétan Martin Schmidt, aki 2015 februárja és 2017 májusa között a Mainzot irányította.

A kép forrása: AFP
