A Sky Italiának nyilatkozva Zlatan Ibrahimovic kizárta visszatérését a svéd válogatottba. „Csak arra gondolok, hogy újra a pályán lehessek, de nem Svédországra vagy a világbajnokságra. A történetem a válogatottnál véget ért” – jelentette ki a Manchester United 36 esztendős csatára, aki súlyos sérülése után lábadozik, de reménykedik benne, hogy még az idén játszhat klubcsapatában. Ibrahimovicot abból az alkalomból kérdezték, hogy a svédek az olaszokkal játszanak világbajnoki pótselejtezőt, a párharc első mérkőzését pénteken rendezik Stockholmban, majd hétfőn következik a milánói visszavágó.
Ibra szerint nélküle felszabadultabban játszhat a svéd együttes: „Most, hogy már nem vagyok ott a csapatban, kisebb a nyomás a válogatotton, mivel az emberek kevesebbet remélnek tőle. Amikor még játszottam, mindenki azt várta, hogy nyerjük meg az Európa-bajnokságot vagy a világbajnokságot.”
Ibrahimovic április 20-án, a belga Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntőn szenvedett térdszalagszakadást, azóta nem játszik.

A kép forrása: dailymail.co.uk
