Külföldi - 2018.8.1.

Lemondott posztjáról Pierluigi Collina

Személyes okokra hivatkozva távozott Pierluigi Collina az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői testületének vezetői posztjáról. Az UEFA szerdai közleményében nem utal arra, hogy az lenne a döntés hátterében, hogy a Bajnokok Ligája mostani szezonjára nem vezették be a videobírót, pedig Collina a nemzetközi szövetségben (FIFA) ugyanezt a pozíciót betöltve támogatta, hogy a nyári, oroszországi világbajnokságon először alkalmazzák. Aleksander Ceferin UEFA-elnök szerint ugyanis még idő kell ahhoz, hogy fejlődjön a rendszer használata. A bíráskodástól 2005-ben visszavonult Collinát nyolc év után honfitársa, az ötvenéves Roberto Rosetti váltja, aki 2010-ig maga is nemzetközi játékvezető volt. Az 1999-es BL- és a 2002-es vb-döntőn bíráskodó Collina irányítása alatt olyan programokat dolgozott ki, amelyekkel fejlődött a bírók erőnléti állapota és technikai feltétele, illetve a csapatok ismerete és taktikája a felkészítésük részévé vált.


A kép forrása: skysports.com

Szóljon hozzá!