Elsőként a The Times számolt be arról a hét elején, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálja a lehetőségét, hogy a válogatottak selejtezősorozatait miképpen lehetne a mostaninál érdekesebb, izgalmasabb formátumúra változtatni. Az egyik lehetséges megoldást az európai kupasorozatok már létező, főtáblára bevezetett svájci rendszerű lebonyolítása jelenthetné.
Az UEFA nemcsak a selejtezősorozatok megvariálásának lehetőségét vizsgálja, de nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy a válogatott szünetek számában, hosszában is változás álljon be a munkacsoport majdani javaslatai alapján. Aggályok merültek fel amiatt, hogy a jelenlegi vb- és Eb-selejtezősorozat nem elég izgalmas a nézőknek és a mérkőzéseket közvetítő társaságoknak.
A Times írása szerint az UEFA 55 tagszövetségének főtitkárai nemrég találkoztak Spanyolországban, ahol tudatta velük a szervezet, hogy már létre is hoztak egy ezzel a kérdéskörrel foglalkozó munkacsoportot – amelynek elnöke a francia szövetség elnöke, Philippe Diallo lett, és 28 tagja van.
„Nem hinném, hogy maga az Európa-bajnokság változna, de talán a selejtezősorozat másmilyen lehet a jövőben. Több mérkőzés nem lesz, csak izgalmasabb formátum. Legalábbis ezen gondolkodunk most, hogy ezt hogyan lehetne összehozni” – mondta az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin.
Persze abban, hogy vizsgálja az izgalmasabbá tétel lehetőségét az UEFA, nincs semmi újdonság, ám az már korábban eldőlt, hogy a jelenlegi öt – márciusi, júniusi, szeptemberi, októberi és novemberi – válogatott szünetet jövőre négyre csökkentik, mégpedig a szeptemberi és az októberi szünetek összevonásával, így ezen időszakban a mostani kettő-kettő helyett négy mérkőzést játszhatnának majd a válogatottak.
A Sky Sports eközben arról számolt be, hogy az európai szövetségnél az egyik lehetséges megoldásnak a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését tartják – nagyjából ugyanazt a rendszert alkalmaznák válogatott szinten, amelyet az európai kupaküzdelmekben is bevezettek az előző idényben. Vagyis a mai értelemben vett selejtezőcsoportok megszűnnének, a válogatottak mindegyike azonos számú mérkőzést játszana, különböző erősségű kalapokból kapva azonos számú ellenfelet.
