2016.6.19.

Fölényben futballoztak a portugálok, de nem tudtak betalálni a remekül védő Robert Almer kapujába, pedig Cristiano Ronaldo még tizenegyesből is próbálkozhatott a második félidőben (a kapufára lőtte a labdát). Mindkét válogatott nyeretlen két forduló után, Szalai Ádámnak és Stieber Zoltánnak pedig több gólja van az Eb-n, mint Cristiano Ronaldónak. Európa-bajnokság 2016 Június 18., 21.00, F-csoport, … Folytatás

2016.6.18.

Rendkívül izgalmas mérkőzésen mentett pontot a hajrában egy öngól révén a magyar válogatott, amely legalább egy pontra mindenképpen rászolgált Izland ellen, hiszen jobban futballozott riválisánál. Szergej Karaszjov játékvezető furcsa módon büntetőt ítélt az első félidő végén, amelyet aztán Gylfi Sigurdsson értékesített – az igazsághoz tartozik, hogy az eset előtt Király Gábor nagyot hibázva kiejtette a … Folytatás

2016.6.18.

A kevésbé mozgalmas első félidő után felpörgette játékát a lényegesen jobb erőkből álló belga válogatott, és teljesen megérdemelten aratott 3–0-s győzelmet a bágyadtnak tetsző írek felett. Marc Wilmots együttesére ki-ki mérkőzés vár a harmadik fordulóban az egypontos Svédország ellen.   Európa-bajnokság 2016 Június 18., 15.00, E-csoport, 2. forduló Belgium–Írország 3–0 (0–0) Bordeaux, Nouveau Stade de … Folytatás

2016.6.17.

        Európa-bajnokság 2016 Június 17., 21.00, D-csoport, 2. forduló Spanyolország–Törökország 3–0 (2–0) Nizza, Allianz Riviera, 33 409 néző Játékvezető: Milorad Mažić 8 Gólszerző: Morata (34.), Nolito (37.) és Morata (48.) Sárga lap: Ramos (2.), Yilmaz (9.) és Tufan (40.) Spanyolország: De Gea 0 – Juanfran 7, Piqué 7.5, Ramos 7, Alba 7 (Azpilicueta 81., 0 … Folytatás

2016.6.17.

    Hiába futballozták le a pályáról a cseheket a horvátok, s vezettek már két góllal, 2-2-vel ért véget a nagyszerű mérkőzés. A találkozó hajrájában balhé alakult ki a horvát szurkolók körében, a szervezők a pályára vezényelték a rohamosztagot, percekig állt a játék. Jogosan megadott tizenegyessel egyenlítettek az utolsó pillanatban az egyébként alárendelt szerepet játszó … Folytatás

2016.6.17.

Sokáig úgy tűnt, nem születik gól az alacsony színvonalú olasz-svéd csoportmérkőzésen, ám a hajrában villant Éder, az olaszok brazil származású csatára, és ragyogó egyéni alakítással, no meg hajszálpontos lövéssel megnyerte csapatának a találkozót. Antonio Conte együttese tehát Belgium után Svédországot is legyőzte, így már biztos továbbjutó.   Európa-bajnokság 2016 Június 17., 15.00, E-csoport, 2. forduló … Folytatás

2016.6.16.

      Európa-bajnokság 2016 Június 16., 18.00, C-csoport, 2. forduló Ukrajna–Észak-Írország 2–0 (0–0) Lyon, Stade des Lumières, 51 043 néző Játékvezető: Pável Královec 9 Gólszerző: McAuley (49.) és McGinn (96.) Sárga lap: Szeleznyov (40.), Ward (63.), Szidorcsuk (67.), Dallas (87.), J. Evans (94.) Ukrajna: Pjatov 5 – Fedeckij 5, Hacseridi 4, Rakickij 6, Sevcsuk 5 – Sztepanenko … Folytatás

2016.6.16.

      Európa-bajnokság 2016 Június 16., 21.00, C-csoport, 2. forduló Németország–Lengyelország 0–0 Saint-Denis, Stade de France, 73 648 néző Játékvezető: Björn Kuipers 9 Sárga lap: Khedira (3.), Özil (34.), Maczynski (45.), Grosicki (55.), J. Boateng (67.), Peszko (93.) Németország: Neuer 0 – Höwedes 6, J. Boateng 7, Hummels 6, Hector 6 – Khedira 6, Kroos 6 … Folytatás

2016.6.16.

      Európa-bajnokság 2016 Június 16., 15.00, B-csoport, 2. forduló Anglia–Wales 2–1 (0–1) Lens, Stade Bollaert-Delelis, 34 033 néző Játékvezető: Felix Brych 9 Gólszerző: Bale (42.), Vardy (56.) és Sturridge (92.) Sárga lap: Davies (61.) Anglia: Hart 4 – Walker 6.5, Cahill 6, Smalling 6, Rose 6 – Alli 6, Dier 5.5, Rooney 7.5 – Lallana 4.5 … Folytatás

2016.6.15.

      Európa-bajnokság 2016 Június 15., 21.00, A-csoport, 2. forduló Franciaország–Albánia 2–0 (0–0) Marseille, Stade Vélodrome, 63 670 néző Játékvezető: William Collum 8 Gólszerző: Griezmann (90.) és Payet (96.) Sárga lap: Kukeli (55.), Abrashi (81.) és Kanté (88.) Franciaország: Lloris 0 – Sagna 6, Rami 6, Koscielny 6, Evra 6 – Kanté 6, Matuidi 6 – Coman … Folytatás

2016.6.15.

      Európa-bajnokság 2016 Június 15., 18.00, A-csoport, 2. forduló Románia–Svájc 1–1 (1–0) Párizs, Parc des Princes, 43 578 néző Játékvezető: Sergei Karasev 7 Gólszerző: Stancu (18.), illetve Mehmedi (56.) Sárga lap: Perpelita (22.), Chipciu (24.), Keserü (37.), G. Xhaka (50.), Grigore (76.), Embolo (94.) Románia: Tatarusanu 5 – Sapunaru 6, Chiriches 5, Grigore 5, Rat 6 … Folytatás

2016.6.15.

        Európa-bajnokság 2016 Június 15., 15.00, D-csoport, 2. forduló Oroszország–Szlovákia 1–2 (2–0) Lille, Stade Pierre-Mauroy, 38 989 néző Játékvezető: Damir Skomina 8 Gólszerző: Weiss (32.), Hamsík (45.), illetve Glusakov (80.) Sárga lap: Durica (46.) Oroszország: Akinfejev 0 – Szmolnyikov 4, Berezuckij 5, Ignashevich 5.5, Scsennyikov 5 – Golovin 5 (Mamajev 46., 6), Neustädter 4 (Glusakov … Folytatás

2016.6.14.

      Európa-bajnokság 2016 Június 13. 21.00 F csoport, 1. forduló: Portugália-Izland 1–1 (1-0) Játékvezető: Cüneyt Çakır Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard, 38 742 néző gólszerző: Nani (31.) és Bjarnason (50.) sárga lap: Bjarnason (55.) és Finnbogason (90+5.) Portugália: Patrício 6 – Vieirinha 5, Pepe 6, Carvalho 6, Guerreiro 5 – Danilo 6, Mário 5 (Quaresma … Folytatás

2016.6.14.

      Európa-bajnokság 2016 Június 14. 18.00 F csoport, 1. forduló: Ausztria-Magyarország 0-2 (0-0) Játékvezető: Clément Turpin 8 Bordeaux, Stade de Bordeaux, 34 424 néző gólszerző: Szalai (62.) és Stieber (87.) sárga lap: Dragovic (33. és 66.), Németh (80.) kiállítva: Dragovic (66.) Ausztria: Almer 6 – Klein 6, Dragovic 5-2=3, Hinteregger 6, Fuchs 6 … Folytatás