Európa liga, 3. selejtezőkör, első mérkőzés Július 27. Bordeaux (francia) – Videoton (magyar) 2:1 (2:1) Bordaux Játékvezető: Bartosz Frankowski (lengyel) Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fejes, Stopira – Hadzic, Varga (Szolnoki, 57.), Pátkai (Maric, 86.), Suljic – Lazovics, Scsepovics (Henty, 79.) Vezetőedző: Marko Nikolics Bourdeaux: Costil – Contento, Lewczuk, Malcom, Arambarri, Kamano, Sankhané (Plasil, 86.), Toulalan, Lerager, Sabaly, Laborde Góllövők: Younousse Sankhare (18., … Folytatás
Kategória: EL
Egyetlen csapatunk, a Videoton maradt versenyben az európai kupaporondon. Marko Nikolics együttese az első, észtországi mérkőzést 3-0-ra megnyerte, a visszavágón pedig 1-1-et játszott, így 4-1-es összesítéssel továbbjutott az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójába, amelyben a francia élvonalbeli Bordeaux lesz az ellenfele. A Ferencváros ugyanakkor elbúcsúzott az El-től, a hazai pályán elszenvedett 4-2-es vereséget követően Dániában is kikapott … Folytatás
Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó Július 19. Budapest Honvéd-Hapoel Beer-Sheva 2-3 (1-2) Kispest, Zárt kapus Gólszerzők: Lanzafame (45+2.), Baráth (73.), ill. Ogu (12.), Nwakaeme (16., 84.) Összesítésben 5-3-mal továbbjutott az izraeli gárda.
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó Midtjylland (dán)-Ferencváros 3-1 (1-0) Herning, MCH Arena Játékvezető: Alper Ulusoy (török) Midtjylland: J. Hansen – R. Nissen, K. Hansen, Halsti, Dal Hende – Poulsen, Sparv, Hassan – Wikheim (Kroon, 63.), Onuachu (Sörloth, a szünetben), Drachmann (Duelund, 78.) Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Batik, Gera, Csernik – Moutari, Rui Pedro, Gorriarrán, Bőle (Kundrák, … Folytatás
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó Július 20. Videoton FC (magyar) – FC Nomme Kalju (észt) 1-1 (1-0) Pancho Aréna, Felcsút Játékvezető: Zebec M. (horvát) Videoton FC: Kovács-Szolnoki-Vinicius (Fejes)-Juhász-Stopira (Szabó)-Nego-Hadzic-Varga-Suljic-Maric-Lazovic (Géresi) Nomme Kalju: Londak (Teles)-Mool-Tjapkin-Ugge-Sidorenkov-Subbotin-Mbu-Alidor-Kirss (Santos)-Dimitrijev-Valikajev-Liliu (Neemelo) Gólszerzők: Lazovic (37.); Dimitrijev (49. – büntetőből) Sárga lap: Vinicius (22.), Fejes (42.); Sidorenkov (13.), Ugge (25.), Dimitrijev (64.) továbbjutott: a Videoton FC 4-1-es … Folytatás
Európa Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés Július 14. Ferencváros-Midtjylland 2-4 (2-1) Budapest, Groupama Aréna Játékvezető: Sandro Schärer (svájci) FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka – Gorriaran, Gera – Varga R., Rui Pedro (Batik, 46.), Amadou (Bőle, 70.) – Priskin (Lovrencsics B. 76.) Midtjylland: J. Hansen – Nissen, K. Hansen (Riis 74.), Korcsmár, Dal Hende – … Folytatás
Európa Liga, 1. selejtezőkör, 2. mérkőzés FK Jelgava-FTC 0-1 (0-1) – összesítésben: 0-3 FK Jelgava: Ikstens – Slampe, Oss, Redjko, Klimasevics – Alhinho (Lazdins, 88.), Bakmaz (Razulis, 69.) – Jaudzems (Grigaravicius, 57.), Kluskins, Kauber – Ledesma FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka (Csernik, 75.) – Varga R. (Rui Pedro, 71.), Gera (Hajnal, 75.), Gorriaran, Amadou – … Folytatás
Európa-liga, selejtező, 1. forduló (visszavágó) Vasas–Beitar Jeruzsálem 0-3 (0-1) Szusza Ferenc Stadion, 4100 néző. Játékvezető: Fabio Verissimo (portugál) Vasas: Nagy – Burmeister, Vaskó, Risztevszki – Kleisz, Vida, Murka (Szivacski, 68.), Hangya – Kulcsár, Pavlov, Remili (Ádám, 72.). Vezetőedző: Michael Oenning. Beitar: Kleyman – Conte, Kahila, Mori, Heister – Claudemir, Keltjensz, Sabo – Vered (Varenne, 82.), … Folytatás
A máltai Balzant elbúcsúztató Videotont követően a Ferencváros is továbbjutott az Európa-liga-selejtező első fordulójából: a hazai pályán aratott 2-0-s győzelme után a lettországi visszavágón Priskin Tamás góljával 1-0-ra nyert a Jelgava ellen. A harmadik El-induló magyar csapat, a Vasas ugyanakkor kiesett, az idegenben elszenvedett 4-3-mas vereség után Budapesten 3-0-ra kikapott az izraeli Beitar Jeruzsálemtől. A … Folytatás
Európa-liga, selejtező, 1. forduló (visszavágó) Július 4, csütörtök FC Balzan – Videoton 3-3 (1-2) Hibernians Stadion Játékvezetők: Glova – Balko, Kováč (SVK) Balzan FC: Janjušević – Savić (72. Lecão), Bruno, Serrano, Bezzina – P. Fenech, R. Fenech (84. Zerafa) – Ljubomirac, Cadu (73. Micallef), Effiong – Kaljević Videoton FC: Kovácsik – Stopira, Nego, Vincius, Juhász – Šćepović, Hadžić … Folytatás
A hazai pályán 2-0-ra megnyert első mérkőzés után a máltai visszavágón 3-3-as döntetlent játszott a Videoton a Balzannal, így továbbjutott az Európa-liga-selejtező második fordulójába. A keddi találkozón egy védelmi hibát Kaljevics révén kihasználva már a 3. percben előnybe került a Balzan, 2-1-re, majd 3-2-re azonban már a Vidi vezetett. Marko Nikolics csapata kétségkívül jobb minőséget … Folytatás
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS BEITAR JERUZSÁLEM (izraeli)-VASAS 4–3 (1–2) PETAH TIKVA, HAMOSAVA STADION, ZÁRT KAPUK MÖGÖTT Vezette: Nenad Djokics (szerb) BEITAR: Klejman – A. Conte (Hila, 69.), Keltjensz, Mori, Heister – Claudemir (Benajun, 57.), Georginho (Brihon, 72.), Sabo – Vered, Sehter, Ezra Vezetőedző: Saron Mimer VASAS: Nagy G. – Burmeister, Kleisz, Risztevszki – … Folytatás
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS VIDEOTON-BALZAN (máltai) 2–0 (0–0) FELCSÚT, PANCHO ARÉNA, 2881 néző Vezette: Dejan Jakimovszki (macedón) VIDEOTON: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fejes, Stopira – Bódi (Géresi, 63.), Varga J. (Pátkai, 54.), Hadzic, Suljic – Scsepovics, Lazovics Vezetőedző: Marko Nikolics BALZAN: Janjusevics – Szavics, Bruno, Serrano, Bezzina – R. Fenech, P. Fenech – … Folytatás
EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS FERENCVÁROS- FK JELGAVA (lett) 2–0 (1–0) GROUPAMA ARÉNA, 7133 NÉZŐ Vezette: Vaszilisz Dimitru (ciprusi) FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba (Koch, 82.), Leandro, Botka – Gera, Gorriarán – Varga R., Radó (Bőle, 65.), Moutari – Priskin(Lovrencsics B., 65.) Vezetőedző: Thomas Doll JELGAVA: Ikstens – Slampe, Oss, Redjko, Klimasevic – Bakmaz, … Folytatás












