Ján Bernát lett a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC következő erősítése az új évadra. A sárga-kékek vezetősége megegyezett a belga KVC Westerlóval a 23 esztendős kreatív középpályás 2024–2025-ös idény végéig szóló vendégjátékában, amely az esetleges átigazolási opciót is tartalmazza.„Belgiumban nem volt ideális a helyzetem. Megkeresett a DAC, amiért nagyon hálás és boldog is vagyok, mert … Folytatás
Kategória: Külföldi
A Real Madrid labdarúgócsapata a hivatalos honlapján közölte, hogy egy évre szóló, 2025. június 30-ig érvényes új szerződést kötött Luka Modriccsal, aki a 13. idényét kezdi meg a királyiakkal. „Luka Modric 2012-ben érkezett a Real Madridhoz és az azóta eltelt 12 idényben klubunk és a világ labdarúgásának legendája lett” – áll a klub hivatalos honlapján … Folytatás
A francia labdarúgó-válogatott csillaga, Kylian Mbappé kedden megérkezett a spanyol fővárosba, hogy aláírja szerződését a Real Madridhoz, majd részt vegyen azon a nagyszabású bemutató rendezvényen, amelyre – kimondva vagy kimondatlanul – már hetek óta készült ő maga és a futballvilág is.Mbappénak korán indult a kedd, hiszen már jóval reggel kilenc óra előtt a madridi Sanitas … Folytatás
Xherdan Shaqiri a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy búcsút int a svájci válogatottnak. A svájciak sztárja – aki a karrierje során a Bayern Münchenben, az Interben és a Liverpoolban is megfordult – már hivatalosan is bejelentette, hogy nem lép többet pályára az országa csapatában. „Hét torna, rengeteg gól, 14 év és pár felejthetetlen pillanat a … Folytatás
Meg kell műteni Ronald Araujót, az FC Barcelona uruguayi labdarúgóját, aki a vasárnap zárult Copa Americán szenvedett combsérülést. A 25 éves védő Finnországba, Turkuba utazik majd az operációra, így döntött a katalán klub orvosi stábja, miután megvizsgálta az egyesült államokbeli tornáról visszatérő játékos jobb hajlítóizmát. Araujo az előző idényben 37 meccsen lépett pályára a Barcelona … Folytatás
A spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Sevilla FC kölcsönvette Saúl Níguezt az Atlético Madridtól. Egyezségre jutott a Sevilla és az Atlético Madrid, így Saúl kölcsönben a következő idényt az andalúzoknál tölti, azonban a szerződés meghosszabbítható – közölte a klub honlapja. A 29 éves középpályás a Real Madrid korosztályos csapatai után az Atlético utánpótlás-együtteseiben szerepelt, majd … Folytatás
Az Egyesült Államokban rendezett Copa América döntőjében Argentína hosszabbítás után 1–0-ra megverte Kolumbiát, botrányos szurkolói jelenetek után. COPA AMÉRICA DÖNTŐ Argentína–Kolumbia 1–0 – hosszabbítás után Miami, Hard Rock Stadium, 65 000 néző. V: Raphael Claus (brazil) Argentína: Emiliano Martínez – Montiel (Molina, 72.), Lisandro Martínez, C. Romero, Tagliafico – Di María (Otamendi, 117.), Enzo Fernández … Folytatás
A labdarúgó Copa Américán az Európa-bajnoksággal ellentétben, de a világbajnoksághoz hasonlóan rendeznek mérkőzést a harmadik helyért. Ezen az elődöntőben Kolumbiától vereséget szenvedő Uruguay, és az Argentínától kikapó Kanada játszott egymással. A bronzérem sorsa tizenegyespárbajban dőlt el, az uruguayiak örülhettek.
Az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) érdekelt Manchester United a hivatalos honlapján közölte, hogy megszerezte a holland válogatott Joshua Zirkzeét az olasz élvonalbeli Bolognától. A 23 éves csatár játékjogáért – aki a mögöttünk hagyott idényben 37 tétmeccsen 12 gólt és hét gólpasszt jegyzett a bajnoki negyedik helyig menetelő olasz csapatban – a Transfermarkt adatai szerint 42.5 … Folytatás
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Simone Inzaghival. A 48 éves vezetőedző új kontraktusa 2026-ig érvényes. Simone Inzaghi 2021 óta vezetőedző a klubnál. Idén olasz bajnokságot nyert, kétszer az Olasz Kupát és háromszor az olasz Szuperkupát is elhódította az együttessel, továbbá 2023-ban a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a … Folytatás
Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Renato Veigát az FC Baseltől. Veiga, akit a középpálya mellett a védelemben is bevethet Enzo Maresca, hétéves szerződést írt alá. Veiga a Sporting CP akadémiáján nevelkedett, és 2020-ban mutatkozott be a B-csapatban, amelyben két évig játszott. Ezután a német Bundesligában az Augsburgnál folytatta … Folytatás
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában, a párharcok első mérkőzésén az Elfsborg legyőzte a Pafoszt, a Ruzomberok (Rózsahegy) a Tobol ellen nyert, míg a Zira idegenben diadalmaskodott a moldovai Sheriff ellen. A 19 órakor kezdődött meccsek érdekessége, hogy mind a négy párharcban kikapott a kiemelt együttes. A szlovák Ruzomberok (Rózsahegy) ugyan hátrányba került a kilencedik … Folytatás
Az Európa-bajnokság árnyékában a labdarúgó Konferencialiga selejtezősorozatának 1. fordulója is folytatódott. A szerdai játéknap után csütörtökön 23 meccset rendeztek. A párharcok első mérkőzésein tíz kiemelt csapat is vereséget szenvedett, köztük az ír Derry City, melyet gibraltári ellenfél győzött le, az észt Levadia Tallinn viszont idegenben szerzett magabiztos előnyt. A grúz Dinamo Tbiliszi is vereséget szenvedett, … Folytatás
Az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt Napoli kettő, míg a Juventus egy átigazolást jelentett be szerdán, de a Roma sem tétlenkedett az átigazolási piacon. A nápolyi együttes elsőként az AS Romát szerződése lejártával elhagyó Leonardo Spinazzola szerződtetéséről adott hírt. A 31 esztendős, Eb-győztes balhátvéd – aki az idei kontinenstornát sérülés miatt kihagyta – kétéves szerződést … Folytatás




























