2022.11.5.

Harmadszor is Brazíliába utazik a Real Madrid küldöttsége, hogy a 2006 nyarán született támadó, Endrick leigazolásáról tárgyaljon, ez alkalommal a megfigyelők főnöke, a brazil-spanyol állampolgár Juni Calafat találkozik a 16 éves üstökössel, hogy vázolja a Real vele kapcsolatos terveit, és rábeszélje arra, írjon alá előszerződést a spanyol csapathoz.

2022.11.4.

A Barcelona 35 éves középhátvédje, Gerard Piqué a Twitter-oldalán bejelentette, visszavonul a profi futballtól. Szombaton a Camp Nouban az Almería ellen játssza az utolsó mérkőzését. A katalán születésű játékos generációja egyik legjobb védőjeként van számontartva. 18 éves pályafutása során 35 trófeát gyűjtött be, köztük egy angol és nyolc spanyol bajnoki címet, négy Bajnokok Ligája-győzelmet, egy … Folytatás

2022.11.3.

Közel két év után menesztette argentin edzőjét, Eduardo „Chacho” Coudetet és szakmai stábját a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) 12 forduló után a 16. helyen álló Celta Vigo – közölte hivatalos honlapján a galíciai klub, amely nem sokkal később bejelentette új vezetőedzőjét is, a portugál Carlos Carvalhalt. A mostani évadban sem kezdtek rosszul, hiszen az első négy fordulóban … Folytatás

2022.11.1.

A leuveni hatóságok megtiltották az Union Berlin szurkolóinak beutazását az Union Saint-Gilloise elleni idegenbeli labdarúgó Európa-liga-csoportmérkőzésre. A belga együttes az UEFA előírásait követve nem saját pályáján, a brüsszeli Joseph Marien Stadionban játssza hazai találkozóit a nemzetközi kupában, hanem a Den Dreef Stadionban Leuvenben. Utóbbi város célja az intézkedéssel az, hogy megakadályozza a jegy nélküli berlini … Folytatás

2022.10.31.

A világbajnok francia középpályás a nyáron csatlakozott ismét a Juventushoz, de visszatérése óta tétmérkőzésen még nem lépett pályára. Pogba a múlt héten kezdett el a csapattal edzeni, ám újra megsérült, ami miatt kihagyja a katari labdarúgó-világbajnokságot. 

2022.10.31.

Romelu Lukaku combizomsérülés miatt nem léphet pályára az Inter Bayern München elleni utolsó csoportmérkőzésén a Bajnokok Ligájában – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. Romelu Lukaku másodszor dőlt ki ebben az idényben, korábban a combhajlítóizmával akadtak gondok, emiatt 12 mérkőzést kihagyott az idény elején. Az előző héten a Viktoria Plzen elleni BL-meccsen góllal tért vissza, majd szombaton a … Folytatás

2022.10.30.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a Liverpool 2–1-es vereséget szenvedett a Leeds Unitedtől hazai pályán. A Liverpool azok után javított volna a Premier League-ben, hogy a múlt héten egygólos vereséget szenvedett el az újonc Nottingham Forest vendégeként. A Liverpool tizenkét mérkőzésből csupán négyet nyert meg, összesen 16 pontot gyűjtött, s csak a tabella 9. … Folytatás

2022.10.30.

Az FC Barcelona 1–0-ra legyőzte idegenben a Valenciát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának szombati záró mérkőzésén. Ferran Torres révén könnyen betalálhattak volna a 84. percben, de a Manchester City egykori játékosa a saját lábára rúgta a labdát ordító ziccerben. Lewandowski azonban ennél nehezebb helyzetből nem hibázott a hosszabbításban, a 93. percben az ő bevetődős gólja … Folytatás

2022.10.29.

A Manchester City 1–0-ra legyőzte idegenben a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén. Erling Haaland nélkül vágott neki a leicesteri kalandnak a Manchester City, a norvég támadót még a keretbe se nevezte Pep Guardiola. Ugyan a hajrában veszélyesebbek voltak a „rókák”, az egyenlítés nem jött össze Brendan Rodgers együttesének, így Haaland nélkül is … Folytatás

2022.10.28.

Megvan a múlt héten, azonnali hatállyal menesztett Frank Kramer utódja a német labdarúgó-bajnokságba (Bundesliga) visszajutó Schalke 04-nél, amely a másik újonc és ősi rivális VfL Bochum korábbi szakvezetőjét, Thomas Reist nevezte ki az első csapat vezetőedzőjének – közölte honlapján a gelsenkircheni klub.

2022.10.27.

Nagyon zaklatottan hagyta el a pályát Raphaël Varane, miután megsérült a Chelsea–Manchester United PL-mérkőzésen. Erik ten Hag a Sheriff Tiraspol elleni El-meccs előtt jelentette be, hogy Varane a világbajnokság előtt biztosan nem léphet már pályára. „Varane nincs a keretben, a világbajnokságig biztosan nem léphet pályára. A szezon ezen blokkjában nem számíthatunk rá. Hogy pályára léphet-e … Folytatás

2022.10.26.

A korábbi spanyol sajtóhíreknek megfelelően Quique Setién lett a Villarreal vezetőedzője – derült ki a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában (La Liga) szereplő klub honlapjának kedd esti híréből. A 64 éves Quique Setién az idény hátralévő részére, valamint a 2023–2024-es évadra írt alá a spanyol bajnokság 7. helyén álló csapathoz.

2022.10.25.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a Sporting CP vezetőedzőjét, Rúben Amorimot szemelte ki a nemrégiben menesztett Steven Gerrard pótlására – tudta meg a BBC Sport. A birminghami klub vezetősége a forrás szerint már fel is vette a kapcsolatot Amorim képviselőivel, ugyanakkor más jelöltek is szóba jöttek. A portugál tréner megszerzése nem … Folytatás

2022.10.25.

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Middlesbrough FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Manchester United korábbi ikonikus alakja, Michael Carrick veszi át a csapat irányítását. Az MU egykori kulcsembere annak a Chris Wildernek az utódja a Middlesbrough kispadján, akit a vezetőség még október 3-án menesztett, miután a csapat az első tizenegy bajnokijából ötöt … Folytatás