Salvatore Bocchettit nevezték ki az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Hellas Verona vezetőedzőjének. A 35 éves szakember 2019 és 2021 között öt mérkőzésen lépett pályára a Veronában, korábban játszott a Genoa és az Ascoli mellett az orosz élvonalban is. Bocchetti elődjét, Gabriele Cioffit kedden menesztették, miután az együttes vasárnap sorozatban negyedszer kapott ki a Serie A-ban, ahol … Folytatás
Kategória: Külföldi
Súlyosabb combizom-sérülést szenvedett Ángel Di María, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus argentin válogatott játékosa, aki a torinói klub csütörtöki tájékoztatása szerint emiatt november elejéig biztosan nem lesz bevethető. A 34 éves futballistának kedden, az izraeli Maccabi Haifa vendégeként 2–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg a jobb combizma, melyet csütörtökön vizsgáltak meg tüzetesebben az orvosok.
Miután a VfB Stuttgart menesztette Pellegrino Matarazzót, az edzőjelöltek között szóba került Lőw Zsolt neve is, azonban a legújabb sajtóhírek szerint mégsem ő ül le a stuttgartiak kispadjára. A jelöltek közül Sebastian Hoenessnek lehet a legtöbb esélye arra, hogy elüljön a kispadra.
A Wolverhampton Wanderers továbbra is edzőkeresésben van, ugyanis amint megírtuk, Bruno Lage-t menesztette a klub. Julen Lopetegui volt a célpontja a klubnak, azonban a Sevillától nemrég távozott edző visszautasította a felkérést. A The Athletic információi szerint Julen Lopeteguit szerette volna kinevezni a Wolverhampton Wanderers a csapat menedzserének, azonban a spanyol edző nem akart élni a … Folytatás
Daniele De Rossit nevezték ki a Serie B-ben szereplő SPAL csapatának kispadjára. Ez lesz De Rossi első munkája vezetőedzőként, eddig az olasz válogatottnál volt segédedző Roberto Mancini stábjában. De Rossi 2024 nyaráig szóló szerződést kötött a másodosztályban szereplő klubbal. A 39 éves De Rossi 18 évadon át játszott az AS Romában, mielőtt pályafutása utolsó hat … Folytatás
Hosszú ügy végére tehetett pontot a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona és az Atlético Madrid, hiszen a felek megegyeztek a világbajnok francia Antoine Griezmann-nal kapcsolatos üzletről. Mint ismert, az FC Barcelona 2019-ben 120 millió eurót fizetett az Atletinek a világbajnok támadóért, aki két évvel később, kétéves kölcsönszerződéssel tért vissza Diego Simeone együtteséhez. A … Folytatás
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton & Hove Albion hivatalos honlapján számolt be róla, hogy örökletes szívbetegséget diagnosztizáltak a klub 24 éves zambiai középpályásánál, Enock Mwepunál, akinek fel kell hagynia a profi futballal. A 24 éves középpályás Zambiában játszott a NAPSA Starsban és a Kafue Celticben, mielőtt az osztrák Lieferinghez és az RB … Folytatás
Az Arsenal 3–2-re legyőzte a Liverpoolt az Emirates Stadionban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának rangadóján. Igazi rangadó volt, melynek végén az „ágyúsok” örülhettek. Győzelmével az Arsenal visszavette a vezetést a Manchester Citytől, míg a Liverpool a tíz pontjával maradt a tizedik, ráadásul a jövő héten Pep Guardioláék ellen lép pályára.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának szombati játéknapján könnyed győzelmet aratott a címvédő Manchester City és a Chelsea is. Nyert továbbá a Newcastle United is, és fordított az AFC Bournemouth. Győzelmével a Manchester City az élre ugrott. Amennyiben az Arsenal nem nyer vasárnap a Liverpool ellen, úgy marad is ott.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójában a Bayer Leverkusen 4–0-ra legyőzte a Schalkét, a Wolfsburg 1–1-es döntetlent játszott az Augsburggal, a Bochum nagy meglepetésre 3–0-ra megverte az Eintracht Frankfurtot. Ez volt a Leverkusen második sikere a Bundesliga 2022–2023-as kiírásában, de a három pontnak köszönhetően legalább elmozdult a kieső helyről.
Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain világbajnok francia csatára a legjobban fizetett futballista a Forbes magazin legfrissebb összeállítása szerint. A 23 éves francia támadójátékos a becslések szerint 128 millió dollárt keres a 2022–2023-as idényben az ügynöki díjak levonása előtt, ami rekordot jelent a Forbes éves ranglistáján. Párizsi csapattársa, az argentin Lionel Messi 120 millió dollárral a második, a Manchester Unitedben szereplő … Folytatás
Vasárnap Innsbruckban operálják meg Gulácsi Pétert, aki szerdán az RB Leipzig–Celtic (3–1) labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg. Kiderült az is: a kapuvédő sérülése miatt még január előtt kapust igazolhat a lipcsei klub.
A csapatot a 2016–2017-es idényben egyszer már irányító Jorge Sampaolit nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla vezetőedzőjének csütörtökön – közölte az MTI. Sampaoli 1991-től sokáig hazájában dolgozott, majd 2012-től 2016-ig a chilei válogatott szövetségi kapitánya volt. Ezt követően lett először a Sevilla trénere, majd kinevezték az argentin válogatott élére, onnan viszont 2018-ban távozott, és … Folytatás
A szerb Dejan Sztankovics lett a Sampdoria labdarúgócsapatának vezetőedzője. Megbízatása jövő júniusig szól, további egy év opcióval – közölte az MTI. A 44 esztendős Sztankovics – aki még 2010-ben az Interrel Bajnokok Ligáját is nyert – ezt megelőzően a Crvena zvezdát irányította, a belgrádi klub augusztusban köszönt el tőle. Első meccse a Sampdoria kispadján szombaton lesz, … Folytatás




























