2020-ban Kalmár Zsolt lett a szakértők és az újságírók szavazatai alapján a szlovák Fortuna Liga legjobb játékosa. A tavalyi év ranglistáján is találhatunk magyar játékost: a második helyen hat pont lemaradással Schäfer András végzett – ifjabb Vladimír Weisst, a Slovan középpályását választották 2021 legjobbjának.
Kategória: Külföldi
Schalke vezetősége úgy határozott, „egyelőre eltávolítja a mezekről az együttes főszponzorának, a Gazpromnak a nevét.” A csapat hétfőn közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy ennél is tovább megy, s idő előtt véget vet a 2006-ban kötött szponzori megállapodásnak. „A Schalke 04 vezetősége a klub tanácsadóival egyeztetve úgy döntött, azonnali hatállyal felbontja a szponzori szerződést a Gazprom … Folytatás
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Borussia Dortmund sokáig vezetett, de nem tudott győzni Augsburgban.A 24. forduló záró mérkőzésén, az Augsburg–Dortmund meccsen a tabellán 2. helyen álló BVB vezetőedzője, Marco Rose a több mint egy hónapja sérüléssel bajlódó Erling Haalanddal együtt összesen kilenc játékosára nem számíthatott különböző problémák miatt.
Három magyar válogatottal a kezdőjében lépett pályára az RB Leipzig a Bochum ellen a német labdarúgó Bundesliga 24. fordulójában. A 11. helyezett hazaiak kiválóan játszottak, a második félidőben kétszer is a kapufát találták el, de a gólszerzés nem jött össze nekik, így a végén elég volt egy Nkunku-villanás, hogy a lipcseiek elvigyék a három pontot … Folytatás
Az FC Barcelona hazai pályán 4–0-ra nyert az Athletic Bilbao ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójában. A csereként beállt Ousmane Dembélé bő 35 perc alatt góllal és két gólpasszal járult hozzá a katalánok sikeréhez.
A rendes játékidő hosszabbításának kilencedik percében értékesített büntetővel nyert 1–0-ra az AS Roma a Spezia otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában. A rendes játékidő hosszabbításának kilencedik percében a rómaiak büntetőhöz jutottak, amit Tammy Abraham értékesített, így 1–0-ra diadalmaskodott a Roma.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) 16. helyre csúszott Leeds United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben már nem Marcelo Bielsa felel a csapat felkészítéséért. Az együttes szombaton 4–0-ra kapott ki a Tottenhamtől – s immár csak két pont választja el a kiesőzónától.
A Freiburg 3–0-ra legyőzte a Herthát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójában.Sorozatban hetedik mérkőzésén is nyeretlen maradt a Hertha a Bundesligában. A Freiburg a 12. percben Vincenzo Grifo tizenegyesgóljával szerzett vezetést – a büntetőt a Sallai Rolanddal szembeni szabálytalanság miatt fújta be a játékvezető.
Roman Abramovics, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea orosz tulajdonosa a csapat hivatalos honlapján megjelent közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy átadja az irányítást a klub jótékonysági Alapítványának. Abramovics közleménye: „A Chelsea-nél tulajdonosként töltött közel húsz éves időszakom alatt mindig egyfajta gondnokként tekintettem a klubnál betöltött szerepemre, akinek az a dolga, hogy amennyire csak lehet, biztosítsa a … Folytatás
Tavaly nyári Európa-bajnokságon, a finnek elleni csoportmérkőzésen újraélesztett Christian Eriksen visszatért – a Brentfordhoz télen szerződő, szívritmus-szabályozóval játszó dán karmester 259 nappal a szívinfarktusa után szerepelt ismét tétmérkőzésen. Az 52. percben becserélt játékost álló ovációval fogadta a közönség.
A Brentford szombati, Newcastle United elleni bajnoki tétmérkőzésén visszatér a labdarúgópályára Christian Eriksen. A 109-szeres válogatott játékos egy hónapja kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert a Katarban sorra kerülő idei világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni.
A szokásosnál korábban, augusztus 14-én kezdődik az olasz labdarúgó-bajnokság következő idénye. A Serie A-ban azért kellett előrehozni a rajtot, mert idén rendhagyó időpontban, novemberben és decemberben rendezik Katarban a világbajnokságot. A húsz élvonalbeli klub képviselőjének részvételével megtartott pénteki ligaülésen arról is döntöttek, hogy a vb ideje alatt az olasz csapatok az Egyesült Államokban felkészülési tornán … Folytatás
A befejezéseknél rendkívül pontatlanul játszó Internazionale nem tudott élni a városi rivális Milan pontvesztésével, miután a Genoa otthonában szintén döntetlent ért el. A milánói együttes a 62. percben Danilo D’Ambrosio kapufájánál járt a legközelebb a gólhoz.A milánóiak 21 gólszerzési kísérlettel, de csupán három, kaput is eltaláló próbálkozással fejezték be a mérkőzést. Egyúttal újabb cáfolatát … Folytatás
A La Liga tájékoztatása szerint a spanyol élvonalban listavezető Real Madrid március 20-án látja vendégül az FC Barcelonát.A Barca legutóbb 2019 márciusában nyert tétmeccsen legnagyobb riválisa ellen, a Real a legutóbbi hat el Clásicón veretlen maradt.


























