A La Liga 23. fordulójában került megrendezésre a Barcelona – Atleticó Madrid rangadó. A katalánok számára nagy súllyal bírt a mérkőzés, hiszen siker esetén újra BL induló helyre kerültek volna a tabellán. A hazai csapat kezdőjében több a télen szerződtetett új játékos helyet kapott. Ferran Torres, Dani Alves és Adama Traoré is bizalmat kapott … Folytatás
Kategória: Külföldi
Tíz alkalommal is megtörtént, hogy az azóta már visszavonult Xavi az FC Barcelona futballistájaként játszott a Diego Simeone vezette Atlético Madrid ellen. Annak azonban először – most, a La Liga 23. fordulójában – lehetünk szemtanúi, hogy a két korábbi kiválóság vezetőedzőként néz farkasszemet. Jön a Barcelona–Atlético Madrid csúcsrangadó. Ahogy a pályán egykor, úgy a partvonal mellett … Folytatás
A Sevilla gól nélküli döntetlent játszott az Osasuna otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 23. fordulójának szombati játéknapján. A forduló előtt négy pontra volt a Sevilla a listavezető Real Madridtól, az Osasuna ellen pedig közelebb férkőzhetett volna a riválisához. Ez azonban úgy sem jött össze, hogy a 92. percben büntetőhöz jutottak a vendégek: Ivan … Folytatás
Nem tudott meglepetést okozni a nagy nyomást az ellenfelére helyező Bayern München otthonában az RB Leipzig, amely 3–2-re kikapott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 21. fordulójában. A hazai csapat kezdte veszélyesebben a találkozót. A bajorok letámadásával nem tudott mit kezdeni a vendég csapat az első félidőben így ez a játékrész 2-1-es hazai vezetéssel zárult. … Folytatás
Thomas Tuchelnek, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapata vezetőedzőjének pozitív lett a koronavírustesztje. Ezt klubja jelentette be szombaton a Plymouth Argyle elleni angol FA-kupa-mérkőzés előtt. A német tréner az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonul, de a várakozások szerint az Arab Emírségekben zajló klubvilágbajnokságon már ott lehet együttese mellett. A Chelsea-nek a jövő szerdai … Folytatás
A Hertha 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Bochummal a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 21. fordulójának nyitó mérkőzésén pénteken. A berlini együttes az első félidő közepén Isak Belfodil fejes góljával megszerezte a vezetést, ám a vendégek fordulás után Sebastian Polter találatával egyenlítettek. Ha a Hertha nyert volna, megelőzi a Bochumot a tabellán, így azonban csak egy helyet lépett előre, … Folytatás
Mint ismert nem sikerült szerződést hosszabbítani a francia szélsővel a Barcelonának. A fiatal játékos nagy várakozásokkal érkezett a katalán fővárosba, azonban sajnos nem váltotta meg a világot. Sok sérülés és sikertelen játék övezte útját. A szerződésével kapcsolatos tárgyalásokon ennek ellenére lényeges különbség volt a csapat és a játékos elképzeléseiben a bérezés vonatkozásában. Ebből kifolyólag … Folytatás
Az Athletic Bilbao a Barcelona után a Madrid számára is nehéz ellenfélnek bizonyult és búcsúztatta a királyiakat a negyeddöntőben. Utoljára az előző kiírásban a döntőben találkoztak, ahol a Madrid győzedelmeskedett. A vendég csapat teljes játékosállománya bevethető volt, mindenki vissza tért a válogatottbeli kötelezettségek után. A Bilbao közel se volt esélytelen a mérkőzés előtt, hiszen … Folytatás
A spanyol listavezető hajlandó lenne akár 45 millió eurót fizetni egy csupán 15 éves brazil tehetségért. Az AS szerint a királyi klub feltétlenül meg akarja szerezni a talentumot, akire kivetette hálóját több más európai nagy csapat is, így az FC Barcelona, Angliából pedig a Manchester United, a Chelsea és a Liverpool. A versenyfutás jó … Folytatás
Megtörtént az egyik nagy téli igazolás Adama Traoré bemutatása a Camp Nou-ban. A spanyol szélső az angol élvonalból érkezett kölcsönbe a szezon végéig a gondokkal küszködő katalán együtteshez. Nem ismeretlen számára közeg, hiszen a katalán akadémián nevelkedett és korábban az első csapatban is szerepelt mielőtt Angliába igazolt volna. A Barcelonának a nyáron – a hírek … Folytatás
Frank Lampard a Chelsea legendája került kinevezésre Evertonban a vezetőedzői pozícióba. Edzői stábjába most bekerült korábbi csapattársa Ashley Cole is. A csapat csütörtökön jelentette be a hírt, miszerint a korábbi BL-győztes kiváló labdarúgó csatlakozik a stábhoz. Cole korábban az U21-es angol válogatottat irányította mint vezetőedző. „Le voltam sokkolva, amikor Frank megkért, hogy csatlakozzak a … Folytatás
Mint ismert az Arsenal szerződést bontott gabonai csatárával, akit azon nyomban le is igazolt a Barcelona. A katalán csapatnál tartott sajtótájékoztatón kitért a távozása okaira is, amik között a vezetőedző és közte megromlott viszonyt nevezte meg legjelentősebb indoknak. „Az utolsó néhány hónapom az Arsenalnál nehéz volt. Semmi rosszat nem akartam tenni. Csak Artetával volt gondom. Nem … Folytatás
Joan Laporta a Barcelona elnöke az ESPN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a francia támadó két ajánlatot is elutasított a piac zárása előtt, valamint csapata szerződéshosszabbítását se tervezi aláírni. „Ajánlottunk neki egy új szerződést, ami elég jó volt, és ő is ezt mondta, de a végén mégiscsak egy ennél is nagyobb ajánlatot szeretett volna. Elmondtuk neki, … Folytatás
Hivatalosan bejelentette a német klub, hogy a nyáron távozik a csapat sortigazgatója. „Nagyon hálás vagyok a Hertha-családnak, hogy az elmúlt időszakot velük tölthettem, és azért is, hogy megadták azt a bizalmat, hogy a sportigazgatójuk lehessek. Az elmúlt két és fél év nagyon mozgalmas volt, és változásokkal teli” – mondta a klub honlapjának a Friedrich. … Folytatás

















