A spanyol labdarúgó bajnokság 22. fordulójában az Alaves fogadta a hosszú ideje problémákkal küzdő Barcelonát. A katalán csapat végig főlényben futballozott. 80 százalék fölötti labdabirtoklási arány, hat kapura lövés, négyszer annyi passz szerepelt a statisztikában a nevük mellet azonban a mérkőzést, csak a 87. percben tudták eldönteni. A győztes találatot Frenkie de Jong szerezte … Folytatás
Kategória: Külföldi
Lassan minden bajnokságban megkezdődnek a tavaszi fordulók. A szezon második felének megkezdésével pedig megnéztük az aranycipő szavazás jelenlegi állását. Az előző kiírás győzetese a lengyel Robert Lewandowski magabiztosan vezeti az idei év pontversenyét is. Az élmezőnyben kevés a változás, a Fiorentina támadója, Dusan Vlahovics, valamint a BVB játékosa, Erling Haaland tudott előrébb lépni a … Folytatás
Ismeretlen tettesek vasárnap betörtek a Real Madrid francia válogatott futballistája, Karim Benzema házába, miközben ő csapatával bajnoki mérkőzést játszott az Elchével – számolt be róla az MTI. A Madrid francia válogatott játékosát nem először rabolták ki ismeretlenek, a fővárosban töltött évei alatt. 2019-ben is ismeretlenek törtek be hozzá az El Classico alatt. A … Folytatás
Az olasz Szuperkupa is egy igazi klasszikus összecsapást hozott a spanyolhoz hasonlóan. Itt azonban már a végső győzelem volt a tét a Derby d’Italia-n. Az összecsapás győztese egy végletekig kiélezett mérkőzésen az Inter lett. Az olasz Szuperkupáért Milánóban találkozott az Internazionale és a Juventus. Az esélyesebbnek a listavezető Inter számított, de az utóbbi időben újra … Folytatás
Megvan a Premier League-ben szereplő Newcastle újabb téli igazolása. A “szarkák” a vártnak megfelelően aktívak a téli időszakban az átigazolási piacon. Az új tulajdonosnak köszönhetően jelentős méretű költségvetéssel gazdálkodhatnak a piacon. Kieran Trippier megszerzése után a támadósor erősítése érdekében megvásárolták a Burley 30 éves támadóját Chris Woodot. A csatár játékjogáért 25 millió fontot … Folytatás
A 2022-es év első Classicoja a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében került megrendezésre. A régóta problémákkal küzdő katalán csapat zsinórban öt klasszikuson nem tudott nyerni a legnagyobb riválisa ellen, és előzetesen ezen a mérkőzésen se számított esélyesnek. A mérkőzés során először a királyi gárda szerezte meg a vezetés Vinícius Junior találatával a 25. percben. A … Folytatás
A német élvonalbeli Bayern München a hivatalos honlapján bejelentette, Kingsley Coman 2027-ig meghosszabbította a szerződését. A 25 éves játékos szerződése 2023-ban járt volna le a bajor csapatnál, így időszerű volt ennek meghosszabbítása. Coman 2015 óta erősíti a bajor gárdát, az első két évben a Juventus kölcsönjátékosaként fubtallozott a münchenieknél. Coman minden idényében bajnok … Folytatás
Elkezdte a felkészülést Piast Gliwice együttesével a 26 éves magyar támadó. A héten utazott vissza csapatához Vida Kristopher a téli pihenő után . Csapatával hamarosan útnak indul Törökországi edzőtáborba. „Jó volt újra a srácokkal együtt mozogni kinn a pályán, de ez csak a bevezető volt, hétfőtől kezdődnek az igazi edzések – árulta el érdeklődésünkre Vida Kristopher. – Az idény … Folytatás
Meggyőzőre sikerült a magyar válogatott tehetséges fiataljának az év első bajnoki mérkőzése a Bundesligában. Egy gól és egy gólpassz köthető a nevéhez a Mainz ellen bajnoki kapcsán. A 47. percben villant meg először a magyar támadó, aki egy remek ívelés után gyönyörű szólóval lőtte a labdát a bal felső sarokba. A játékvezető először les … Folytatás
A magyar válogatott csapatkapitányát, még decemberben műtötték meg és még nem került bevethető állapotban, így ki kell hagyni a Leipzig elleni soron következő bajnokit. A mai napig nem lehet biztosan tudni, milyen indokkal kellett Ádámnak a beavatkozás mellett döntenie. Ígérete szerint mindenről tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, de amíg ez nem történik meg csak … Folytatás
A Fiorentina hivatalos oldalán jelentett be, hogy kölcsönbe érkezik a csapathoz a Hertha BSC támadója Krzysztof Piatek. Krzysztof Piatek számára nem lesz ismeretlen Olaszország, hiszen korábban Genoában – 19 mérkőzésen 13 gólt jegyzett a 2018–2019-es évad tavaszi szezonjában –, és az AC Milanban is futballozott, mielőtt 2020 januárjában Berlinbe igazolt volna. A 2021–2022-es idényben 9 bajnokin kapott szerepet … Folytatás
Philippe Coutinho kölcsönbe ugyan, de visszatér angliába az Aston Villa csapatához. A szerződtetése -ami vételi opciót is tartalmaz- előtt még át kell esnie az utolsó orvosi vizsgálatokon. Az Aston Villára most két Manchester United elleni mérkőzés vár, 10-én (jövő hét hétfőn) az FA-kupában az Old Traffordon, 15-én pedig a bajnokságban a Villa Parkban csapnak … Folytatás
A napokban egyre több mérkőzést halasztanak el világszerte a magas fertőzött számok miatt. A Fiorentina–Udinese és a Salernitana–Venezia után az Atalanta–Torino és a Bologna–Inter mérkőzést is elhalasztották az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójából. A héten már a 4. mérkőzést halasztják egészségügyi szabályok miatt Olaszországban. A szigorú koronavírus szabályozás következtében a hatóságok nem engedték elutazni idegenbeli … Folytatás
A dán labdarúgó kedden tette közzé twitter oldalán a köszönetnyilvánító gondolatait. Rengeteg szurkolótól és baráttól kapott bátorítást és támogatást az életmentő beavatkozása előtt és a felépülés alatt. Mint ismert a dán klasszist nyáron az Európa bajnokságon kellett újraéleszteni. „Elképesztő érzés volt, hogy ilyen sok ember gondolt rám. Rengetegen írtak és küldtek virágot. Nagyon … Folytatás


























