2021.12.28.

Daniel Alves és Clément Lenglet is elkapta a koronavírust az FC Barcelona labdarúgói közül – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján. A katalán egyesület közleménye szerint a két futballista jól érzi magát, de az előírásoknak megfelelően házi karanténba kerültek, és nem vesznek részt a csapat kedd esti edzésén. A Barcelona vasárnap este vívja … Folytatás

2021.12.28.

A spanyol bajnokságban szereplő Real Sociedadban folytatja pályafutását a brazil Rafinha. A 28 éves középpályást a Paris Saint-Germain az idény végéig adta kölcsön a La Ligában vitézkedő klubnak. A dél-amerikai futballista a Barcelona akadémiáján nevelkedett, a katalán együttesben 90 mérkőzésen lépett pályára, de nem tudott magának állandó helyet kiharcolni az együttesben. Később az Internazionaléhoz, majd … Folytatás

2021.12.28.

A múlt héten rekordot jelentő 103 koronavírusos esetet regisztráltak az angol Premier League-ben. A liga hétfőn hozta nyilvánosságra az adatot, amelybe játékosok és stábtagok is beletartoznak. A megbetegedések miatt több mérkőzést is el kellett halasztani a zsúfolt ünnepi programban. „December 20. és 26. között 15 186 Covid-19 tesztet végeztünk a kluboknál és ezek közül 103 … Folytatás

2021.12.27.

Korábban a Manchester és a Newcastle Uniteddal is szóba hozták az Atlético Madrid védőjét, Kieran Trippiert, aki a hírek szerint szívesen térne vissza Angliába. Csakhogy a spanyol klub vezetői maradásra bírnák. Az As beszámolója szerint a klubvezetés és a szakmai stáb tagjai a két ünnep között szeretnék meggyőzni a 35-szörös válogatott Trippiert, hogy ne hagyja … Folytatás

2021.12.27.

Sajtóhírek szerint Tyler Adams is szerepel azon a szűk listán, amely a Manchester United januári kiszemeltjeinek nevét tartalmazza. A Leipzigben légióskodó amerikai középpályást kiválóan ismeri az MU novemberben kinevezett menedzsere, Ralf Rangnick. A portál beszámolója szerint a középső középpályás mellett ez az egyetlen poszt, ahová új futballistát keres az angol klub. Az amerikaival mindkét posztot … Folytatás

2021.12.27.

A Bayern München mintegy 50 millió eurós ajánlattal készül a Leeds United szélsőjéért, Raphinháért – írja a TNT Sports. A 25 éves brazil játékos egyszemélyes haderő a sérülésektől tépázott Marcelo Bielsa vezette együttesben: 16 bajnokin nyolc gólnál és egy gólpassznál jár úgy, hogy csapata összesen 18-szor volt eredményes a Premier League-ben. Az olasz útlevéllel is … Folytatás

2021.12.27.

Szigorított eddigi eljárásán a Spanyol Labdarúgó-szövetség, így januártól napi koronavírus-tesztelést rendelt el az első és a másodosztály csapatainál. A szövetség azt írta, hogy adatai szerint a játékosok 95 százaléka teljes körűen oltott, az omikron variáns gyors terjedése miatt azonban szükség van az új szabályokra, annak érdekében, hogy feltartóztassák a járványt. A napi vizsgálatokat antigéntesztekkel végzik, … Folytatás

2021.12.27.

Combizomhúzódása miatt véget ért az idény a kínai Szuperligában Kádár Tamás számára. Mivel az 57-szeres magyar válogatott hátvéd már nem tud pályára lépni a Tiencsin Tigersben, el is köszönt a csapattól, amelyben a Santung Luneng kölcsönjátékosaként szerepelt. Még két hétig tart a kínai Szuperliga idénye, amelyben Kádár már nem tud pályára lépni. A 31 esztendős hátvéd … Folytatás

2021.12.23.

A német Bild információja szerint a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund fizetése megduplázásával tartaná még 2022 nyarát követően norvég csatársztárját, Erling Haalandot. „Nem adja fel a reményt a Dortmund” – írja a Bild, amely kifejti, hiába nyilatkozta nemrég Erling Haaland ügynöke, Mino Raiola, hogy a norvég csatár hamarosan megteszi a következő lépést a karrierjében, a Borussia igyekszik őt megtartani. … Folytatás

2021.12.22.

Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere a Newcastle elleni 4–0-s győzelem után elárulta: nem taktikai okokból és nem is a pihentetés szándékával mellőzte két labdarúgóját, Phil Fodent és Jack Grealisht (a képen) a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. Fodent és Grealisht lefotózták, amint egy bárból jöttek ki a Leeds elleni 7–0-s győzelem éjszakáján, és Guardiola nyilatkozatából nem … Folytatás

2021.12.22.

Két évvel meghosszabbította Manuel Pellegrini vezetőedző szerződését a Betis. A sevillai klub kedden közölte, hogy a tavaly érkezett chilei szakember 2025 nyaráig kötelezte el magát. A Betis hatodikként végzett az előző bajnokságban, míg a most zajló idényben a harmadik helyen áll. Az Európa-ligában csoportjában a második helyen lépett tovább, és a nyolcaddöntőbe jutásért majd a … Folytatás

2021.12.22.

A Gremiót elhagyva a Sao Paulóban folytatja karrierjét Rafinha. A Bayern München korábbi védője egy plusz egy évre szóló megállapodást írt alá a 2005-ös klubvilágbajnoknál. A 36 esztendős játékos ingyen szerződött a Sao Paulóhoz, amely a nemzeti bajnokság 13. helyén zárt az előző kiírásban. A Sao Paulo bejelentése szerint 2022 végéig szól a megállapodás, ám … Folytatás

2021.12.22.

Anthony Martial a Sevillában folytatná karrierjét – írja a Sky Sports. Az angol lap emlékeztet, a Manchester United támadóját az elmúlt hónapokban az FC Barcelonával, az Atlético Madriddal és a Juventusszal is összeboronálták, ám a futballista a több játéklehetőség reményében Sevillát választaná. A francia támadó ebben az idényben csupán 10 meccsen lépett pályára és mindössze … Folytatás

2021.12.22.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) emlékeztette a bajnokságban sereghajtó Salernitanát, hogy december 31-ig a szabályoknak és a kapott haladéknak megfelelően rendezze tulajdonosi hátterét. Gabriele Gravina, a FIGC elnöke kedden jelentette be: nincs további kedvezmény és halasztás, a klubnak tíz napja maradt a kérdés rendezésére, máskülönben kizárják a Serie A-ból. Gravina emlékeztetett: szabályaik egyértelműen fogalmaznak, azonos osztályban … Folytatás