2021.11.30.

Federico Chiesa, a Juventus Európa-bajnok támadója combizomsérülés miatt az idén már nem léphet pályára. A 24 éves futballistának szombaton, az Atalanta elleni bajnoki meccs első félidejében sérült meg a bal combja, és a klub közlése szerint felépüléséhez legalább egy hónapra van szükség, így legközelebb már csak a jövő évben lesz bevethető. A 2020-ig sorozatban kilenc … Folytatás

2021.11.30.

Már nem Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője – jelentette be a Bundesligában 14. helyen álló berlini klub a hivatalos honlapján. Az együttes irányítását az idény végéig Tayfun Korkut veszi át. „A jelenlegi helyzet részletes elemzése után a Hertha vezetősége úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmenti Dárdai Pált az első csapat vezetőedzői pozíciója alól” – olvasható … Folytatás

2021.11.30.

Élesben, a 2021-es Arab Nemzetek Kupáján tesztelik a félautomata rendszert, amivel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint könnyebben és gyorsabban lehet megítélni a leshelyzeteket. Nem burkolt célja a nemzetközi szövetségnek, hogy a 2022-es katari világbajnokságon már a forradalmi technológiát tudja alkalmazni. A félautomata rendszer lényege, hogy lehetővé teszi a videobírós (VAR) ellenőrzések időtartamának csökkentését, és a … Folytatás

2021.11.30.

A spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga) 15. fordulójának vasárnapi rangadóján a Real Madrid 2–1-re legyőzte a Sevillát. A sikerhez Karim Benzema rekorddöntő gólja is kellett – a csatár klubszínekben immár 361 gólnál jár, amivel klubszinten már ő a legeredményesebb francia játékos, megelőzve a 360 gólos Thierry Henryt. A mérföldkő elérése után a Twitter-oldalán üzent a … Folytatás

2021.11.29.

Az angol Premier League hivatalos csatornái mellett a két klub is bejelentette: a városra hullott óriási hómennyiség miatt el kellett halasztani a Burnley–Tottenham összecsapást. A Spurs által közölt fotókon az látszik, hiába próbálták játékra alkalmas állapotba hozni a Turf Moor játékterét, mire a pályamunkások a gyep egyik végétől a másikig értek, a hó újra belepte … Folytatás

2021.11.29.

Nagy volt az öröm a romániai sportszeretők körében, amikor a bukaresti kormány pénteken, egy hónapos szünet után újra engedélyezte a nézők részvételét a sporteseményeken. A klubok a férőhelyek 30 százalékára bocsáthatnak ki belépőket, kizárólag oltott vagy a koronavírus-fertőzésen átesett nézők számára. Ugyanakkor az érvényben maradt kijárási tilalom miatt eredetileg csak 17 és 21 óra között … Folytatás

2021.11.29.

A hetvenedik percben még vezetett, végül mégis kikapott a Kansas City az észak-amerikai profi liga (MLS) rájátszásában a Nyugati főcsoport elődöntőjében, így kiesett. Sallói Dániel (a képen) végig pályán volt a vendég Salt Lake ellen, amely a 91. percben szerezte meg a továbbjutást érő gólt (2-1). A Keleti főcsoport elődöntőjében a házigazda Philadelphia 1-1-es rendes … Folytatás

2021.11.28.

Erling Haaland visszatért sérüléséből, a Borussia Dortmund 3–1-re legyőzte idegenben a Wolfsburgot a német Bundesliga 13. fordulójának szombati játéknapján. Nagy csalódás érte hét közben a vendégeket, hiszen biztossá vált, hogy ebben az idényben nem lesznek ott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ugyan a meccskeretben már ott volt az október végén csípősérülést szenvedő Erling Haaland, ez az … Folytatás

2021.11.28.

Nani 2007 és 2014 között meghatározó játékosa volt a Manchester Unitednél. A Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan szintén a Sportingból szerződtetett szélső ezt követően megjárta Törökországot, a La Ligát, a Serie A-t, kétszer is visszament portugál nevelőegyesületéhez, majd 2019 tele óta az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Orlando Cityben futballozott. Miután a 35 éves BL-győztes támadó csapata … Folytatás

2021.11.28.

Noha még Ralf Rangnick szerződtetése sem hivatalos, a német futballszakember lehetséges utódjának kérdése legalább akkora izgalomban tartja a brit sportsajtót, mint az ő kinevezése. A goal.com beszámolója szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy Rangnick után 2022 nyarától Mauricio Pochettino ülhet a kispadra. S ez ellen az argentin tréner jelenlegi klubja, a Paris Saint-Germain sem ágál. A … Folytatás

2021.11.28.

Josep Guardiola a jövője kapcsán arról beszélt, hol tudná még elképzelni magát Angliában, ha egyszer véget ér a tevékenysége a Manchester Citynél. A válasza alapján sehol… A katalán szakember 2016 nyara óta irányítja a Cityt, jelenlegi szerződése pedig 2023 nyaráig érvényes. „Bárhogyan is alakul, Angliában mindig is a Manchester City menedzsere leszek – és ha … Folytatás

2021.11.28.

A Palmeiras nagy küzdelemben, hosszabbításban 2–1-re legyőzte a 2019-es Libertadores-kupa-győztes Flamengót a sorozat 2021-es kiírásának Uruguayban, Montevideóban rendezett döntőjében, így megvédte címét. Akárcsak a mérkőzés, a kétszer 15 perces hosszabbítás is a címvédőnek indult jobban: óriási védelmi hibát követően a csereként beállt Deyverson elé került a labda, amelyet ellőve a kapus lábán megpattant, s onnan került a … Folytatás

2021.11.28.

Gulácsi Péter akár már vasárnap, a Leverkusen elleni Bundesliga-rangadón a Leipzig rendelkezésére állhat, ha szombati koronavírustesztje másnap negatív eredményt hoz. „Három-négy napja tünetmentes, sokat beszéltünk egymással, mert karanténtársak lettünk. De mivel egy hete nem edzett, ezért Josep Martínez áll majd a kapuban” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a magyar válogatott futballistával kapcsolatban Jesse Marsch vezetőedző, aki Gulácsival … Folytatás

2021.11.28.

A spanyol Alexia Putellast választotta 2021 legjobb női játékosának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS. A spanyol válogatott és az idén Bajnokok Ligáját nyerő FC Barcelona középpályása nagy fölénnyel végzett az élen a listán, amelynek 5. helyét foglalja el a Budapesten született, német színekben szereplő 29 éves Marozsán Dzsenifer. A 135 … Folytatás