A szombati Barcelona–Alavés (1–1) mérkőzés első félidejében a hazaiak nyáron igazolt támadóját, Sergio Agüerót mellkasi fájdalmakra panaszkodva lecserélték, és kórházba szállították. A 33 éves támadó a szombati esti mérkőzésen úgy nézett ki, mint akinek nehézségei akadnak a légzéssel, mielőtt ápolást kért volna. A Diario Sport beszámolója szerint a játékost egy barcelonai kórházba szállították, ahol megállapították, … Folytatás
Kategória: Külföldi
A Mainz 2-1-re nyert az Arminia Bielefeld vendégeként a német élvonalbeli bajnokság 12. fordulójában, szombaton. Szalai Ádám a 90. percben állt be a kispadról, amivel a legtöbbet becserélt játékosok listáján lehagyta Mehmet Schollt. A magyar válogatott középcsatárt már csak a perui Claudio Pizarro előzi meg a Bundesliga vonatkozó örökrangsorában – hívta fel rá a figyelmet … Folytatás
Történelmi mérkőzésre kerül sor decemberben, arab emírségekbeli labdarúgócsapat ugyanis első alkalommal lép pályára Izraelben. Az izraeli szövetség (IFA) közleménye szerint az ifjúsági válogatottaknak kiírt téli tornán a házigazdákon és az Emírségek korosztályos csapatán kívül Oroszország és Németország vesz részt december 12. és 17. között. Az Arab Emírségek és Izrael által tavaly aláírt békemegállapodást követően a … Folytatás
Az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján Gazdag Dániel góllal segítette győzelemhez a végül 2–0-ra diadalmaskodó Philadelphia Uniont. A Cincinnati elleni mérkőzés 11. percében Olivier Mbaizo remek lövéssel szerzett vezetést csapatának – illetve nem ő szerzett, a visszajátszásokból ugyanis kiderült, hogy a magyar válogatott Gazdag Dániel hozzáért a labdához, így végül őt könyvelték el gólszerzőnek. … Folytatás
Az AC Milan az egy gólt szerző és egy tizenegyest kiharcoló Zlatan Ibrahimovic vezérletével, no meg némi szerencsével, fél órát emberhátrányban játszva is legyőzte az AS Romát 2–1-re a Serie A 11. fordulójának vasárnap esti rangadóját. A negyvenéves svéd világklasszis csatár pályafutása 400. élvonalbeli gólját könyvelte el! Az olasz bajnokságot a veretlen Napoli vezeti az … Folytatás
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke biztos abban, hogy egyszer Xavi Hernández lesz a csapat vezetőedzője, azt azonban nem közölte, hogy már most átveszi-e a menesztett Ronald Koeman helyét a katalán kispadon. A sportvezető pénteken úgy fogalmazott, a Barcelona legendás játékosán kívül más jelölt is van a kalapban, ugyanakkor nem említett nevet. A 41 éves … Folytatás
Az idény végén visszavonul az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami 37 éves támadó középpályása, Federico Higuaín, aki 2020 októberében csatlakozott az Inter Miamihoz, öccse csapatához. Azóta összesen 28 meccsen lépett pályára, hatszor kezdőként. Ő és Gonzalo lett az első testvérpár az MLS-ben, akik ugyanazon a meccsen szereztek legalább egy-egy gólt – írja a … Folytatás
Hosszú ideje téma Manchesterben, hogy egy megbízhatóan teljesítő középső középpályás hiányzik a leginkább a United, így pedig Ole Gunnar Solskjaer keretéből. A Daily Mail beszámolója szerint a nyáron majdnem meglett a hiányzó puzzle-darab Idrissa Gueye révén. A játékos ismeri a Premier League-et, korábban 134 meccsen lépett pályára az angol élvonalban az Aston Villa és az Everton … Folytatás
Sergio Agüerót szombat késő este mellkasi fájdalmak miatt kórházba vitték, a kardiológián vizsgálják – adott hírt argentin labdarúgójáról az FC Barcelona a hivatalos honlapján éjfél körül. Az Alavés elleni hazai bajnoki (1-1) 39. percében Agüero a nyakához kapott, majd a földre feküdt. A beszaladó orvosi stáb ápolta, de az argentin támadót végül még a szünet előtt … Folytatás
Az Atlético Madrid stadionjában emlékművet állítottak Luis Aragonésnek, a spanyol labdarúgás egyik legsikeresebb klubedzőjének, a válogatottal Európa-bajnoki címet nyerő néhai szövetségi kapitánynak.A két méter magas, egész alakos bronzszobrot, amelynek létrejöttét szurkolói adományok segítették, a Wanda Metropolitano főbejáratánál helyezték el, és az avatóünnepségen a családtagok mellett a „matracosok” és a nemzeti együttes számos korábbi és mai … Folytatás
Több mint egy év után meghívást kapott a világbajnoki selejtezőkre készülő brazil válogatottba Philippe Coutinho. Az FC Barcelona támadója legutóbb 2020 októberében volt kerettag, azóta nem szerepelt a dél-amerikai selejtezősorozatban éllovas selecaóban. Coutinho a rossz formában lévő katalánoknál tíz bajnoki mérkőzésből mindössze négyen kezdett. Tite, a brazilok szövetségi kapitánya pénteken nevezte meg a Kolumbia elleni, … Folytatás
A Serie A-ban címvédő Internazionale szerződést hosszabbított a 24 éves Lautaro Martínezzel, aki 2026-ig írt alá. Az argentin csatár piaci értéke 80 millió euró a Transfermarkt becslése szerint, ezzel Matthijs de Ligtet, Federico Chiesát és Szergej Milinkovics-Szavicsot (egyaránt 70 millió euró) megelőzve a Serie A legértékesebb játékosa. Az argentin csatár a milánóiaknál is első számú … Folytatás
A spanyol As sportnapilap arról számolt be, hogy a Barcelona mindent megtenne Paul Pogba és Erling Haaland megszerzéséért, de valójában az ősi riválisnál, a Real Madridnál köthetnek ki. A katalánok jelenlegi pénzügyi helyzete miatt nehéz elképzelni, hogy bármelyik futballistát is megszerezze, Joan Laporta Barca-elnök viszont jó kapcsolatot ápol a játékosok menedzserével, Mino Raiolával – állítólag … Folytatás
Bűnösnek találta az illetékes cardiffi bíróság David Hendersont, aki Emiliano Sala végzetes utazását szervezte. A 67 éves üzletembert a repülőgép biztonságának veszélyeztetéséért marasztalták el. Az esküdtszék hét és fél óra alatt hozta meg a döntést, miután az ügyész „hanyagnak és gondatlannak” minősítette, ahogyan Henderson a repülőt üzemeltette. Azzal vádolta őt, hogy az üzletet az utasok … Folytatás




























