A Bayern München küzdelmes meccsen 2–1-re kikapott vasárnap a Frankfurttól a német első osztályú bajnokság (Bundesliga) hetedik fordulójában. Hazai pályán, az Allianz Arenában fogadta az új évadban még veretlen Bayern München a bajnokságban nyeretlen Frankfurtot. Igaz, utóbbi csupán egyszer kapott ki, és öt döntetlent tudhatott maga mögött, a mérkőzés esélyesének egyértelműen a Bayern számított, amely ráadásul könnyed góllal szerezte meg a … Folytatás
Kategória: Külföldi
Még nem épült fel teljesen Achilles-ín-sérüléséből, ezért kihagyja az Atalanta elleni vasárnapi olasz bajnoki rangadót Zlatan Ibrahimovic, a Milan negyvenéves svéd válogatott csatára − jelentette be hivatalos sajtótájékoztatóján a lombardiai együttest irányító Stefano Pioli. Az olasz szakvezető tréfásan hozzátette: Ibrahimovic szervezete egyébként annyira erős, hogy akár az idők végezetéig is futballozhat. A kép forrása: 90min.com
Az El Nacional értesülése szerint Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azon fáradozik, hogy megegyezzen a Manchester Uniteddel a csatár Edinson Cavani kölcsönvételéről az idény végéig. Azért csak addig, mert jövő nyáron a királyiak mindenképpen szerződtetik a PSG-t erősítő Kylian Mbappét vagy a dortmundi Erling Haalandot. A kép forrása: Getty Images
Távozott az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő újonc Watford spanyol menedzsere. Francisco Javier Munoz Llompart, sportági becenevén Xisco tavaly vette át a csapat irányítását. „A vezetőség úgy érzékeli, hogy a teljesítmény határozottan negatív tendenciát mutat az idénynek azon szakaszában, amikor a csapategységnek láthatóan javulnia kellene” – olvasható a 14. helyen álló Watford közleményében. A klub az … Folytatás
A Hertha BSC a Leipzig elleni 6–0-s vereséget követően odahaza 2-1-re kikapott a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgtól. A mérkőzés után Fredi Bobic, a klub sportigazgatója elmondta, a játék képével elégedett volt, de az eredménnyel egyáltalán nem. „A teljesítmény, valamint a játékosok hozzáállása összességében megfelelő volt. Rengeteg pozitív dolgot láttam, még akkor is, ha az eredmény … Folytatás
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben többször is arról lehetett hallani, hogy a csapat gyenge teljesítménye miatt Ronald Koemant menesztik a Barcelona éléről, a klubelnök, Joan Laporta kijelentette, a holland tréner marad a posztján. A Marca szombaton a klubelnök szavait tolmácsolta hasábjain, Laporta pedig elmondta, bármilyen eredmény is születik az Atlético Madrid elleni bajnokin, Koeman marad … Folytatás
A Salernitana hat meccs után egy ponttal az utolsó helyen állt az olasz élvonalbeli bajnokságban, a Serie A-ban, de a 7. fordulóban a Genoa ellen győzni tudott. A Serie A-ba a tavasszal feljutó, azóta Franck Ribéryt is szerződtető Salernitana egy döntetlen mellett öt vereséggel kezdte az idényt az élvonalban, de a Genoa ellen hazai pályán … Folytatás
Megállapodott egymással Serge Gnabry és a Bayern München – írja Twitter-csatornáján Fabrizio Romano, átigazolási hírekben jártas olasz újságíró. Romano szerint a két fél között megszületett a megállapodás egy új, hosszú távú szerződésről, amelyről már korábban is hallani lehetett. Úgy tűnik, a szélső most elfogadta a klub ajánlatát, amely fizetésemelést is tartalmaz számára. Gnabry 2017 júliusában … Folytatás
Bár a fejjel történt ütközések igazoltan káros hatásai miatt Angliában már szinte minden szinten korlátozták a fejesek alkalmazását, Terry Butcher, az angol válogatott korábbi csapatkapitánya odáig ment, hogy teljesen betiltaná a labdába érés eme formáját a futballban. Miután az elmúlt években a már visszavonult amerikaifutball-játékosoknál orvosilag kimutatható volt az ütközések miatt kialakult maradandó agykárosodás, illetve … Folytatás
A brazil média szerint Diego Costa is részt vett egy brazíliai bundabotrányban, amelyben a futballista szülőföldje, Sergipe állam rendőrsége indított nyomozást. A fogadási csalással kapcsolatban jelenleg az ESPORTENET internetes fogadóiroda tulajdonosai, valamint finanszírozói ellen zajlik nyomozás, akik közül az egyik személy egy futballista, akinek a kilétét nem fedte fel a rendőrség – írja a Marca a … Folytatás
Ismét teljes értékű edzésmunkát végez a Manchester United labdarúgója, a vállműtéten átesett Marcus Rashford, aki a világbajnoki selejtezők miatti szünet után vissza is térhet majd a csapatba. A 23 éves angol válogatott támadó az előző évad vége óta bajlódott a sérüléssel, majd a nyári Európa-bajnokság után, augusztusban elvégezték rajta a beavatkozást. A nemzetközi szünet hétfőn … Folytatás
A Bilbao 1–0-ra nyert otthon az Alavés ellen a spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga) 8. fordulójának nyitó mérkőzésén. A hazaiak már a 9. percben büntetőhöz jutottak, amihez Raúl García állt oda, de rontott, így maradt a 0–0. Ezt követően mindkét csapat előtt adódott jó pár lehetőség, ám a vezetést a Bilbao szerezte meg a 44. … Folytatás
Az olasz bajnokság (Serie A) jelenlegi második helyezettje, a Milan is beállt a lengyel De Bruynének titulált Kacper Kozlowski kegyeiért történő versenyfutásba, számol be róla a Calciomercato. A tinédzser lengyel támadó középpályás 15 évesen (!) mutatkozott be az Ektraklasában a Pogon Szczecin színeiben, és 17 évesen Paulo Sousa behívta a lengyel válogatott Európa-bajnoki keretébe is. Kozlowski … Folytatás
Brazil házi döntőt rendeznek az idén is a Libertadores-kupában, hiszen a címvédő Palmeiras után a Flamengo jutott be a fináléba. A Flamengo kényelmes helyzetben utazhatott el az ecuadori Barcelonához, mivel egy hete hazai pályán 2–0-ra győzött. A visszavágón a hazaiaknak kellett volna gólokat szerezniük, s jól is kezdték a mérkőzést, ám hiába alakítottak ki helyzeteket, … Folytatás




























