2021.9.28.

Combsérülés miatt október közepéig nem futballozhat Paulo Dybala és Álvaro Morata, a Juventus két támadója. Az argentin és a spanyol labdarúgó is a torinóiak 3–2-re megnyert vasárnapi bajnoki mérkőzésén sérült meg a Sampdoria ellen. Visszatérésükre legkorábban a világbajnoki selejtezők miatti szünet után, október 17-én kerülhet sor, a Roma elleni bajnoki rangadón. Massimiliano Allegri vezetőedző keretében így csak … Folytatás

2021.9.28.

A török híroldalak egyöntetűen úgy tudják, hogy a Leverkusenben nevelkedő, a Fenerbahce és a Besiktas török exlabdarúgója, Sezer Öztürk szeptember 19-én lelőtt egy férfit és további négy embert megsebesített. A sajtóhírek szerint a gyilkosságot egy közlekedési vita előzte meg. A 35 éves korábbi labdarúgó és barátja Isztambul egyik külvárosában, Cekmeköyben kocsikázott, amikor egy autó – amelyben az … Folytatás

2021.9.27.

Daniel Alves úgy döntött, hogy az év végéig egyetlen klubhoz sem szerződik. A 38 éves védő a közösségi oldalán közölt döntéséhez annyit fűzött még hozzá, hogy nem áll szándékában befejezni pályafutását, és visszatér a pályára. A napokban távozott a Sao Paulótól, amellyel a kifizetetlen fizetésekkel kapcsolatos vitát követően felbontotta a szerződését. A játékos közölte: nem … Folytatás

2021.9.27.

Közel egy év, egészen pontosan 336 nap után gólt szerzett a tavaly koponyatörést szenvedő Raúl Jiménez, a találattal a Wolverhampton 1–0-s győzelmet aratott a Southampton otthonában az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójában. Jiménez a Premier League előző kiírásában, 2020 novemberében koponyatörést szenvedett az Arsenal elleni meccsen. A kihagyása után vasárnap újra gólt szerzett a Premier … Folytatás

2021.9.27.

A spanyol bajnokság (La Liga) 7. fordulójában a Rayo Vallecano 3–1-re győzött a Cádiz ellen. A hazaiak egyik gólját Radamel Falcao szerezte. A kolumbiai csatár mindössze a második Vallecano-játékos, aki a klubban az első három bajnokiján betalált. A vendégek gólja Varazdat Harojan (a képen balra) nevéhez fűződik, ezzel Örményország 91. nemzetként jegyzett gólt a La Ligában. A kép forrása: … Folytatás

2021.9.27.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője szerint francia csatára, Karim Benzema megérdemelné, hogy a mostani évadban nyújtott teljesítményéért ő kapja meg a legjobb európai labdarúgónak járó Aranylabdát. Az olasz edző úgy fogalmazott, hogy Benzema olyan, mint a jó bor: minél öregebb, annál jobb lesz. „Úgy vélem, hogy az alapján, amit most nyújt, meg ahogyan az … Folytatás

2021.9.25.

Újra a szerb Milovan Rajevac a ghánai válogatott szövetségi kapitánya. A 67 éves szakember 2008 és 2010 között már irányította az afrikai együttest, amellyel 2010 nyarán világbajnoki negyeddöntős volt. A ghánai csapat közel állt ahhoz, hogy az afrikai válogatottak közül elsőként vb-elődöntőt játsszon, de minden idők egyik ledrámaibb befejezése után Uruguay jutott tovább. A hosszabbítás … Folytatás

2021.9.25.

A mexikói trösztellenes hatóság (Cofece) pénzbírságot szabott ki az ország labdarúgó-szövetségére (FMF) és 17 klubra a női játékosok fizetésének maximalizálása miatt. A Cofece közleménye szerint a női bajnokság öt évvel ezelőtti létrehozása után a klubok összejátszottak, hogy egy-egy futballista havi bére ne lehessen több 2000 pesónál. A 17 évesnél fiatalabb játékosok egyáltalán nem kaptak fizetést, … Folytatás

2021.9.25.

Az olasz bajnokság (Serie A) 6. fordulójában a Milan a Spezia otthonába látogat szombaton. A milánóiak vezetőedzője, Stefano Pioli a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elárulta, hogy változtatásokat vezetne be, amelyekkel az lenne a célja, hogy támadóbb játékot láthassanak a nézők. Több témát is érintett a pénteki sajtótájékoztatón – a csapata sérültjeiről és a Speziáról is szót ejtett … Folytatás

2021.9.25.

Sérülés miatt több hétig nélkülöznie kell a spanyol válogatott Dani Olmót a német bajnokságban szereplő Leipzignek. Az előző idényben Bundesliga-második klub pénteken bejelentette, hogy combizomszakadás miatt nem számíthat a támadó középpályás játékára. Jesse Marsch vezetőedző azt mondta, legkorábban két-három hét múlva vizsgálhatják meg annak a lehetőségét, hogy Olmo játékra alkalmas-e. A magyar válogatott Gulácsi Pétert, Willi Orbánt … Folytatás

2021.9.24.

Jövőre november 13. és december 26. között szünetet tartanak az angol bajnokságban az év végén sorra kerülő katari világbajnokság miatt. A Sky Sports beszámolója szerint a Premier League-ben szereplő klubok vezetőinek Londonban rendezett találkozóján arról is döntés született, hogy az idényt 2022-ben a megszokottnál egy héttel korábban – valószínűleg augusztus 6-án – kezdik, és az … Folytatás

2021.9.24.

A következő hazai mérkőzéseire az egészségügyben dolgozók közül lát vendégül több száz szurkolót a Borussia Dortmund, amely először jövő héten kedden 500 jegyet biztosít a Sporting elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsre. A Ruhr-vidéki klub közleményében úgy fogalmazott: így is szeretné kifejezni háláját „azoknak, akik olyan sokat tettek társadalmunkért a koronavírus elleni harcban.”A Dortmund közlése szerint kedden 500 egészségügyi … Folytatás

2021.9.24.

Egy héttel kisebb szívműtétjét követően már edzett Kingsley Coman, a Bayern München francia válogatott labdarúgója. A bajorok honlapján közölt hírhez a klub részéről Julian Nagelsmann vezetőedző annyit megjegyzést fűzött, hogy a szélső egyelőre csak futott, de nagyon örülnek annak, hogy legalább már ilyen formában visszatérhetett a pályára. Comant egy héttel ezelőtt azért kellett megműteni, mert … Folytatás

2021.9.24.

A Mirror értesülése szerint a Chelsea szeretné szerződtetni a Juventus fiatal holland védőjét, Matthijs de Ligtet. Bár a Chelsea ebben az idényben Andreas Christensen, Thiago Silva és Antonio Rüdiger hatékony munkájának hála eddigi öt bajnoki mérkőzésből négyet kapott gól nélkül hozott le, Thomas Tuchel új belső védő után nézhet a piacon. Ennek oka, hogy a … Folytatás