2021.9.17.

Granit Xhaka meggyógyult a koronavírusból, és visszatért az Arsenalhoz, számolt be róla az Evening Standard. A svájci középpályás a hónap elején kapta el a vírust, amikor csatlakozott hazája válogatott keretéhez. A görögök elleni felkészülési mérkőzésen még ott volt a kispadon, ezután azonban pozitív Covid-tesztet produkált, így nem léphetett pályára az Olaszországgal és Észak-Írországgal szemben vívott … Folytatás

2021.9.17.

Kiütéssel győzött az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szerepló Sporting Kansas City, amely 4–0-ra múlta felül a Minnesotát. A Missouri állambeli együttes magyar légiósa, Sallói Dániel góllal vette ki a részét a sikerből. A magyar válogatott támadó a 36. percben jobbról érkező beadás után lőtte középre, a kapus mozgásával ellentétesen a labdát a kapuba. Sallóinak ez … Folytatás

2021.9.17.

Négy évvel, 2026-ig meghosszabbította Leon Goretzka jövő nyáron lejáró szerződését a Bayern München vezetősége – számolt be róla a bajor klub a hivatalos honlapján. A 26 éves, 38-szoros német válogatott középpályás 2018 nyarán ingyen érkezett a Schalkétól a Bayernhez, amelyben azóta 118 tétmérkőzésen 25 gólt szerzett, s többek között három bajnoki címet, valamint 2020-ban Bajnokok … Folytatás

2021.9.16.

A világ- és Európa-bajnok Lothar Matthäus szerint a gyenge idényrajt miatt elúsztak a Leipzig bajnoki esélyei a Bundesligában. A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is alkalmazó lipcseiek négy forduló után mindössze három ponttal a tabella 12. helyén állnak, legutóbb, szombaton odahaza 4–1-re kikaptak a címvédő Bayern Münchentől. „Jesse Marsch csapata katasztrofálisan kezdte az … Folytatás

2021.9.16.

Az olasz élvonalbeli Hellas Verona menesztette Eusebio Di Francesco vezetőedzőt. A veronai gárda a Serie A első három fordulójában egyaránt kikapott: odahaza a Sassuolótól 3–2-re és az Internazionalétól 3–1-re, míg hétfőn a Bologna vendégeként 1–0-ra. Az 52. életévét nemrég betöltő olasz szakember a nyáron vette át a Verona irányítását. Di Francesco 2020 augusztusa és 2021 … Folytatás

2021.9.16.

A Serie A idei kiírásában három meccsen mindössze egyetlen pontot szerző Cagliari (2–2-es döntetlen a Spezziával, 4–1-es vereség a Milantól, legutóbb pedig hazai pályán 3–2-re kikapott a Genovától) megvált Leonardo Semplici vezetőedzőtől és stábjától. Az 54 éves olasz szakembert februárban nevezték ki a „piros-kékek” kispadjára, amellyel 37 ponttal a 16. helyen végzett az olasz bajnokság … Folytatás

2021.9.16.

Még ebben az idényben pályára léphet Harvey Elliott, a Liverpool középpályása, közölte a klub hivatalos honlapja. Minden idők legfiatalabb Premier League-debütánsát hordágyon kellett levinni a pályáról a Liverpool vasárnap esti bajnoki mérkőzésén, mert a Leeds United holland védőjével, Pascal Struijkkal történt ütközés következtében súlyosan megsérült. Struijkot a horrorisztikus belépője után azonnal kiállította Craig Pawson játékvezető. … Folytatás

2021.9.15.

Az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi térség (CONCACAF), illetve az ázsiai kontinens labdarúgó-szövetsége (AFC) is támogatja a nemzetközi szövetség (FIFA) tervét, hogy a közeljövőben már ne négy-, hanem kétévente rendezzék meg a világbajnokságot. A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök (a képen) forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez a szervezet 211 tagjából 166 támogatását … Folytatás

2021.9.15.

Egy-két napon belül elhagyhatja az intenzív osztályt a háromszoros világbajnok Pelé, akit másfél héttel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt operáltak meg egy Sao Pauló-i kórházban. A 80 éves legendás futballista lánya, Kely Nascimento elmondta: édesapja jól érzi magát, nincsenek fájdalmai, a közérzete és a hangulata is jó. Hozzátette: hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt, és beköltözik egy … Folytatás

2021.9.15.

Adolf Hüttert választotta az előző Bundesliga-idény legjobb edzőjének a Németországi Hivatásos Labdarúgók Szövetsége (VDV). Az osztrák tréner vezetésével az Eintracht Frankfurt ötödik lett az előző évadban. Hütter a nyári szünetben csapatot váltott, és immár a Borussia Mönchengladbach szakmai munkáját irányítja. A VDV szavazásán a voksok 34 százalékával végzett az élen, így 2019 után másodszor lett az évad … Folytatás

2021.9.15.

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott Maurizio Sarri, a Lazio vezetőedzője, akit azért marasztalt el az olasz liga fegyelmi bizottsága, mert az AC Milan ellen 2–0-ra elveszített vasárnapi találkozót követően összeszólalkozott a belga Alexis Saelemaekers-rel és a játékvezetővel is, aki piros lapot adott neki. A 62 esztendős tréner szerint a 22 éves játékos a győzelem ünneplése közben … Folytatás

2021.9.14.

A gyenge eredmények miatt menesztették Charles Akonnort, a ghánai válogatott szövetségi kapitányát. A helyi szövetség közlése szerint a tavaly januárban kinevezett szakembernek azért kellett távoznia, mert az afrikai ország csapata a világbajnoki selejtezőben két mérkőzés alatt csak három pontot szerzett. A ghánaiak két kör után második helyen állnak csoportjukban, amelyből az első kvalifikálja magát a … Folytatás

2021.9.14.

Térdműtét vár Martin Braithwaite-re, az FC Barcelona dán válogatott labdarúgójára – adta hírül a katalán klub a hivatalos honlapján. A 30 éves csatár bal térde a csapat legutóbbi, Getafe elleni spanyol bajnoki mérkőzésén (2–1) sérült meg augusztus végén. Azóta a szakemberek konzervatív kezelésekkel próbálták meggyógyítani a sérült testrészt, de azok nem vezettek eredményre, így Braithwaite-et … Folytatás

2021.9.13.

Az Arsenal után hazájában, a Flamengo csapatában folytatja pályafutását a Bajnokok Ligája-győztes védő, David Luiz. A védekező középpályásként is bevethető, 34 éves brazil a jövő év végéig szóló szerződést írt alá a Rio de Janeiró-i klubbal. 2007 óta játszott Európában, megfordult a Benfica, a Paris Saint-Germain, majd a Chelsea csapatánál, és 2019-ben lett az Arsenal … Folytatás