A spanyol La Ligában szereplő Elche szerződtette a 29-szeres argentin válogatott Javier Pastorét, aki augusztus végén bontott szerződést az AS Romával. Pastore 2011 és 2018 között a Paris Saint-Germain játékosa volt, többek között öt francia bajnoki címet nyert. Ezt követően igazolt Rómába csaknem 25 millió euróért, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Három … Folytatás
Kategória: Külföldi
Olasz sajtóhírek szerint a Serie A újoncánál, a Salernitanánál folytathatja pályafutását Franck Ribéry. A Bayern München és a Fiorentina korábbi játékosa jelenleg szabadon igazolható, miután júliusban lejárt a szerződése a firenzei klubnál. Azóta a bajor együttessel edzett. Alfredo Pedulla, a Sportitalia újságírója úgy tudja, már csak a szerződés aláírása van hátra ahhoz, hogy Ribéry a … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Empoli hivatalos oldalán bejelentette, hogy U19-es csapatában folytatja pályafutását a Ferencváros kötelékéhez tartozó Dragóner Áron. Az Empoli több fiatal játékos érkezését jelentette be, akiket a nyári átigazolási időszak utolsó szakaszában szerződtetett, és a bejelentés szerint a klub utánpótlásszektorához csatlakoznak. A tehetségek között fellelhető a korábbi magyar válogatott védő, Dragóner Attila fia. A … Folytatás
Egy év után ismét csapatot vált Koman Vladimir, az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC-nél folytatja. A 32 éves középpályás 2012-ben Olaszországból az akkor még francia másodosztályú Monacóba igazolt, majd fél év elteltével keleti kalandba kezdett: az orosz Krasznodar, majd az Ural játékosa lett. A 2015–2016-os idényben fél évig nem játszott, utána rövid diósgyőri kitérőt követően a török … Folytatás
A német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet nyerő Shkodran Mustafi a spanyol élvonalbeli Levantéban folytatja pályafutását. A 29 éves, szabadon igazolható Mustafi 2023 nyaráig írt alá. A 20-szoros német válogatott – négy éve nem lépett pályára címeres mezben – védőnek nem lesz ismeretlen a város, hiszen 2014 és 2016 között a Valenciát erősítette. Ezt követően vásárolta meg 41 … Folytatás
A német bajnokságban szereplő Eintracht Frankfurt 25 ezer néző előtt rendezheti meg következő két hazai mérkőzését. A klub közleménye szerint az illetékes egészségügyi hatóságok engedélyezték, hogy szeptember 12-én a Stuttgart elleni bajnokin, négy nappal később pedig az Európa-ligában a Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce ellen is fél ház legyen a stadionban. A frankfurtiak tájékoztatása szerint 5000 … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Milan bejelentette, hogy a nyáron szerződtetett Olivier Giroud-nak pozitív lett a koronavírustesztje, így karanténba kellett vonulnia. Giroud a Chelsea-t elhagyva szerződött a Milanba, és nagyszerű formában kezdte Serie A-s szereplését: két mérkőzésen két gólt szerzett. Nemcsak az eredményes francia csatár, hanem a sérüléssel bajlódó veterán klasszis, Zlatan Ibrahimovic hiánya miatt is főhet … Folytatás
A brazil válogatott két játékosát visszarendelte klubja, a szentpétervári Zenit a világbajnoki selejtezők előtt. Malcomnak és Claudinhónak a koronavírus-járvány miatti szabályok következtében kellett visszatérnie Oroszországba. A brazil szövetség (CBF) közölte, hogy panaszt nyújtott be az ügyben a nemzetközi szövetséghez (FIFA). Az angol élvonalban szereplő játékosokat egyik klub sem engedte el, mert a brit kormány az … Folytatás
Fredi Bobic, a Hertha BSC sportigazgatója elismerte, hogy Dárdai Pál vasárnap közvetve felajánlotta a lemondását, de immár „minden a legnagyobb rendben van” a magyar vezetőedzővel. „Hosszan beszéltem Palival a vasárnapi érzelmi kitörése után, ami nem volt jó. Az érzelmesség nem kerülhet túlsúlyba, ez nem volt előnyös a Hertha BSC számára, de most már minden a … Folytatás
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) húsz évre csökkentette a Brazil Labdarúgó-szövetség korábbi elnökére korrupció miatt kirótt örökös eltiltást. A 80 éves Marco Polo del Nero ügyében a CAS megerősítette az „üggyel kapcsolatos érdemi megállapításokat”, ugyanakkor redukálta az egykori sportvezető büntetését. Del Nero 97 éves lesz, mire 2038-ban lejár a húszesztendős eltiltása, médiaértesülések szerint azonban még mindig van befolyása … Folytatás
A Borussia Dortmund 295 ezer euróval (103 millió forint) segíti a júliusi, németországi áradások károsultjait. A Német Kupa címvédője szerdán jótékonysági mérkőzést játszott az árvíz sújtotta Hagenben alacsonyabb osztályú csapatok ellen. Ellenfele az első félidőben az SpVg Hagen, a folytatásban pedig az SV Hohenlimburg 1910 volt. Az ötezer néző előtt rendezett meccs előtt Hans-Joachim Watzke … Folytatás
A három magyar válogatott játékost is soraiban tudó Leipzig 34 ezer néző előtt fogadhatja jövő héten szombaton a címvédő Bayern Münchent a német bajnokság negyedik fordulójának rangadóján. A Bundesligában ezüstérmes lipcseiek szerdán közölték, az illetékes egészségügyi hatóságok engedélyezték a klub új higiéniai koncepcióját a Red Bull Arenában. Ennek folyományaként az összes bérlettulajdonos beléphet majd a … Folytatás
Kétségessé vált Jadon Sancho játéka a magyar válogatott ellen budapesti világbajnoki selejtezőn, miután a szerdai edzésen megrúgták. Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy kivétellel mindenki egészséges és készen áll a csütörtök esti, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre. A kivétel Jadon Sancho, a Manchester United 21 éves támadója. A kép … Folytatás
A spanyol bajnokság újonca, a Rayo Vallecano szerződtette az átigazolási időszak utolsó napján a török Galatasaraynál szerződést bontó kolumbiai csatárt, Radamel Falcaót, aki nyolc év után tér vissza Madridba, miután korábban 2011–2013 között volt az Atlético Madrid játékosa. A 35 esztendős kolumbiai csatár a spanyol fővárosban eltöltött két évében 68 bajnoki mérkőzést játszott az Atlético színeiben, … Folytatás




























