A spanyol bajnokságban ezüstérmes Real Madrid játékosainak öt nappal korábban ér véget a nyaralásuk Carlo Ancelotti döntése nyomán, akit kedden neveztek ki a királyi gárda vezetőedzői posztjára. A Marca beszámolója szerint az olasz tréner elődje, a posztról múlt hét csütörtökön távozó francia Zinédine Zidane korábban július 12-ig engedélyezett vakációt a csapattagoknak, Ancelotti azonban úgy vélte, … Folytatás
Kategória: Külföldi
A Ferencvárostól hivatalosan pénteken távozó Szerhij Rebrovnak máris megvan az új csapata: a Fradival három bajnoki címet nyerő, a csapatot Európa-liga-, majd Bajnokok Ligája-csoportkörbe vezető ukrán szakember az al-Ain vezetőedzője lesz – adta hírül vasárnap este az arab emírségekbeli klub hivatalos Twitter-oldala. Ennél a csapatnál futballozott 2020-ban a 108-szoros magyar válogatott Dzsudzsák Balázs. A kép forrása: … Folytatás
Az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United bejelentette, Sergio Romero elhagyja a klubot. Az elmúlt hat évben összesen 61 mérkőzésen védte a Manchester United kapuját, s remek statisztikával büszkélkedhet – csupán 27 gólt kapott, s 39 olyan mérkőzést hozott le kapott gól nélkül. Romero mellett egyébként még Joel Pereira, Jacob Carney, Mark Helm, … Folytatás
Bejelentette visszavonulását Johan Djourou, az Arsenal korábbi svájci válogatott labdarúgója. A 34 éves futballista a közösségi oldalain közzétett bejegyzésében ismertette döntését a közvéleménnyel. Djourou 2004 és 2014 között állt az Arsenal alkalmazásában, a londoni együttes színeiben minden sorozatot figyelembe véve összesen 144 tétmérkőzésen játszott. Később futballozott Hamburgban, majd Törökországban (Antalyaspor), Olaszországban (SPAL) és Svájcban (Sion, … Folytatás
Joshua King, Theo Walcott, Yannick Bolsaie és Muhamed Besic (a képen jobbra) távozik az Evertontól. A bosnyák középpályás 2014-ben igazolt a Ferencvárostól Angliába. A 28 esztendős futballista szerepelt a 2014-es világbajnokságon, majd azon a nyáron az Evertonhoz szerződött, s 2018-ig a klub játékosa volt. Ezután előbb a Middlesbrough-hoz került két évre, míg a Sheffield Unitedhez … Folytatás
Minden jel szerint Brazília lesz a házigazdája a június 13-án rajtoló Copa Américának, megeshet viszont, hogy a vendéglátók válogatottja nélkül zajlik majd Dél-Amerika legjelentősebb labdarúgótornája. A Globo Esporte brazil lap azt írta, hogy a brazil csapat távol maradhat az eseménytől, méghozzá az európai klubokban játszó válogatott játékosok kérésére. Konkrét válasszal az esetleges bojkottról Tite, a … Folytatás
A Bayern München 2023-ig meghosszabbította Eric Maxim Choupo-Moting szerződését. A kameruni támadó 2020-ban került a bajor együtteshez, szerződése június végén járt volna el, a szerződéshosszabbítás után elmondta, büszke arra, hogy a Bayern München játékosa lehet. A 32 éves kameruni támadó az elmúlt idényben 32 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett. A kép forrása: AFP
A Chelsea életbe léptette a Thomas Tuchel szerződésében található kétéves hosszabbítási záradék, így továbbra is a német tréner irányítja a londoni együttest. A német szakember még januárban vette át a csapat irányítását, amellyel bejutott az FA-kupa döntőjébe – amelyet aztán 1–0-ra elveszített a Leicester City ellen –, megnyerte a Bajnokok Ligáját – a Manchester City elleni 1–0-s győzelmével –, … Folytatás
Mindhárom ausztrál csapatot visszaléptették az ázsiai Bajnokok Ligájától. A döntést egyelőre az ausztrál és az ázsiai szövetség sem indokolta, de a Sydney FC, a Melbourne City és a Brisbane Roar minden bizonnyal azért nem indulhat a legrangosabb kontinentális kupasorozatban, mert az A-League június 11. és 26. között sorra kerülő rájátszása ütközik az ázsiai BL menetrendjével. … Folytatás
Már biztosan Ronald Koeman marad a La Ligában szereplő FC Barcelona vezetőedzője – erősítette meg Joan Laporta, a katalán klub elnöke. A holland szakember 2020 nyarán hagyta ott a holland válogatottat, hogy az FC Barcelona vezetőedzője legyen, s a gyenge kezdés után sokkal jobb tavaszi szezont produkált. A katalánok megnyerték a Király-kupát és a harmadik … Folytatás
A Real Madrid a hivatalos honlapján bejelentette, Lucas Vázquez 2024-ig meghosszabbította a szerződését. A júliusban a 30. életévét betöltő spanyol labdarúgó a királyi gárdában nevelkedett, a Real Madrid 2015-ben vásárolta vissza az Espanyoltól. A kilencszeres válogatott jobbszélső többek között két bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert a fővárosi együttessel, amelynek színeiben 240 tétmérkőzésen összesen … Folytatás
Simone Inzaghi veszi át a távozó Antonio Conte helyét az olasz bajnok Internazionale kispadján. A közlemény szerint a tréner kétéves szerződést írt alá a klubbal. Az edző 2010-ben kezdett el a Lazio utánpótlásában dolgozni, majd 2014-ben kapta meg a Primavera-együttes irányítását, amellyel két Olasz Kupát és egy Szuperkupát nyert a korosztályban. Az első csapatot 2016 … Folytatás
Mark van Bommelt nevezte ki vezetőedzőjének a Bundesliga legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző, így a Bajnokok Ligája-indulást kiharcoló VfL Wolfsburg vezetősége – jelentette be a német klub a hivatalos honlapján. A 44 éves szakember 2023-ig szóló szerződést kötött a Wolfsburggal. Van Bommel korábban a PSV vezetőedzőjeként, valamint az ausztrál és az egyesült arab emírségekbeli válogatott … Folytatás
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Erwin Koeman lett az izraeli bajnokságban szereplő Beitar Jeruzsálem vezetőedzője. Koeman legutóbb az ománi válogatottnál dolgozott, amelytől 2019 decemberében menesztették. A holland tréner másfél év után újra megbízást kapott: az izraeli Beitar Jeruzsálem szerződtette. 2008 áprilisa és 2010 júliusa között irányította a magyar válogatottat, 20 meccsen hét győzelem, négy döntetlen … Folytatás




























