A Lille-lel francia bajnoki címet ünneplő francia kapus, Mike Maignan az AC Milanhoz igazolt. Sajtóhírek szerint az olasz válogatott kapusa, Gianluigi Donnarumma nem újítja meg nyáron lejáró szerződését a Milannal, így a pótlása kulcskérdéssé vált. A 25 éves Maignan végigjárta a PSG utánpótláscsapatait, a felnőtteknél azonban nem kapott lehetőséget, így 2015-ben a Lille-hez került, amelynek … Folytatás
Kategória: Külföldi
Ismét José Miguel González – sportági nevén Míchel – lett a spanyol bajnokságban szereplő Getafe vezetőedzője. Míchel 2009 és 2011 között 101 élvonalbeli mérkőzésen irányította a csapatot, amely 2010-ben a hatodik helyen végzett, így elindulhatott az Európa-ligában. Később volt a Sevilla, az Olimpiakosz Pireusz, az Olympique Marseille, a Málaga és a mexikói UNAM Pumas trénere is, Görögországból három … Folytatás
Az Andrea Pirlótól pénteken elköszönő Juventus máris bejelentette, hogy a továbbiakban a visszatérő Maxssimiliano Allegri irányítja a torinói csapatot. Allegri 2014 és 2019 között irányította a Juventust, az európai topligákban egyedüliként mondhatja el magáról, hogy sorozatban négy idényben duplázott a bajnokságban és a kupában. Vezetésével a mérkőzések több mint hetven százalékát megnyerte a Juve, ami … Folytatás
Az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta elküldte a szerződéshosszabbításról szóló ajánlatát Lionel Messinek, így a hatszoros aranylabdás szupersztár döntésére várnak, amely egyelőre rejtély. A TV3 információja szerint a Barcelona elküldte a szerződéshosszabbításról szóló ajánlatát Lionel Messinek, aki jelenleg válogatottbeli kötelességeinek tesz elegét: Argentína először Chilével, majd Kolumbiával méri össze erejét a világbajnokság dél-amerikai selejtezőinek keretein belül, … Folytatás
Diego Martínez Penas távozott a spanyol bajnokságban szereplő Granada vezetőedzői posztjáról. Három idényen keresztül irányította a Granadát, amelyet feljuttatott az élvonalba, amelyben előbb hetedik, majd kilencedik lett. A Király-kupában tavaly az elődöntőig, az Európa-ligában az idén a negyeddöntőig jutott a csapattal. A klub közleménye szerint mindent megtettek, hogy a továbbiakban is a 40 éves spanyol … Folytatás
A német élvonalbeli Eintracht Frankfurt a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a következő idénytől Oliver Glasner lesz az együttes vezetőedzője. A 46 esztendős osztrák szakember 2024-ig szóló szerződést kötött új klubjával. Glasner hazájában az SV Riednél és a LASK-nál dolgozott vezetőedzőként, 2019 óta a Wolfsburgot irányította, amellyel első idényében kiharcolta az Európa-liga-szereplést, a mostani évadban pedig … Folytatás
A német Bild információja szerint Fredi Bobic, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC új klubmenedzsere azt szeretné, ha a következő bajnoki idényben is Dárdai Pál irányítaná a fővárosi csapatot. Bobic hivatalosan csak júniustól tölti be ezt a posztot a berlini klubnál, de már készül a 2021–2022-es idényre, és a hírek szerint az előző évad közben … Folytatás
Az angol másodosztályból igazolt a Bayern München. A bajor klub a hivatalos honlapján jelentette be a Readinget elhagyó 23 éves balhátvéd, Omar Richards (a képen jobbra) szerződtetését, akivel 2025-ig szóló megállapodást kötött. A fiatal angol futballista ingyen került a Bayernhez, miután a Championship legutóbbi kiírásában hetedik helyen végző Readingnél lejárt a szerződése. Az egyszeres U21-es … Folytatás
A Real Madrid a hivatalos honlapján közölte: Zinédine Zidane saját elhatározásából nem folytatja a munkát a klub vezetőedzőjeként. Zidane első ízben 2016 és 2018 között irányította a Real Madridot, vezetésével az együttes többek között három Bajnokok Ligáját nyert. Bő fél évvel a távozása után ismét felkérték a vezetőedzői posztra, amelyet 2019 márciusában, Santiago Solari menesztését … Folytatás
A spanyol élvonalbeli bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid új szerződést adott Luka Modricnak, aki így 2022-ig marad a klubnál. A 35 esztendős horvát válogatott középpályás kilenc éve futballozik a spanyol fővárosban, összesen 391 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 28 gólt szerzett. Négyszer nyert Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot, kétszeres spanyol bajnoknak és egyszeres Király-kupa-győztesnek vallhatja magát, … Folytatás
Az átigazolási ügyekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano információja szerint a Barcelona közel áll a megegyezéshez a Liverpooltól öt év után távozó Georginio Wijnaldummal. A harmincéves holland válogatott labdarúgó menedzsere, Humphrey Nijman és jogi tanácsadója, Jan Kabalt a Camp Nouban tárgyalt Joan Laportával, a katalán klub elnökével, hogy véglegesítsék a futballista átigazolását. Az egyeztetések a … Folytatás
Antonio Conte, olasz bajnok Internazionale vezetőedzője elhagyta a klubot, s mellette több alapember, így Romelu Lukaku, Lautaro Martínez és Asraf Hakimi távozása is a levegőben lóg. A tekintélyes La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint az Inter kínai többségi tulajdonosa is szeretné, ha Olaszországban és a nemzetközi porondon továbbra is a legjobbak között lenne az együttes, … Folytatás
A várakozásnak és korábbi sajtóhíreknek megfelelően július elsejétől Gennaro Gattuso irányítja a Fiorentinát. Az új vezetőedző érkezését hivatalosan Rocco Commisso, a klub tulajdonosa, elnöke jelentette be az egyesület honlapján, de a szűkszavú tájékoztatásban nem utalt arra, mennyi időre szól az együttműködés. A játékosként világbajnok, 43 éves trénernek a nyáron jár le a szerződése a Napolinál, … Folytatás
Az olasz sajtó arról ír, hogy az AC Milan olasz válogatott kapusa, Gianluigi Donnarumma nem újítja meg nyáron lejáró szerződését a klubbal, sőt, a Serie A záró fordulójában az Atalanta ellen elért 2–0-s sikert követően állítólag már a csapattársaitól is elbúcsúzott. A Tuttosport szerint a klub és a játékos menedzsere, Mino Raiola nem tudott megegyezni egymással, az … Folytatás




























