2021.4.23.

A már biztos kieső Schalke játékosai a keddi szurkolói támadások miatt maguk dönthetik el, pályára lépnek-e a német élvonalbeli bajnokság (Bundesliga) hátralévő négy fordulójában. „El tudom fogadni, ha valaki nem akar a Schalkéban játszani a hátralévő négy meccsen” – mondta Peter Knäbel, a klub vezetőségének tagja. Hozzátette, négyszemközt beszélgetnek a futballistákkal, és felajánlják nekik a segítségüket. … Folytatás

2021.4.22.

A Sky Sports értesülése szerint megszületett a megállapodás David Alaba és a Real Madrid között, aminek értelmében az osztrák védő öt évre kötelezi el magát a spanyol csapathoz. A Bayern München hátvédje még februárban jelentette be, hogy az idény végén távozik a klubjától. A bajor együttes novemberben új szerződést ajánlott neki, és a távozni akaró … Folytatás

2021.4.22.

Az As értesülése szerint Sergio Agüero hamarosan kétéves megállapodást írhat alá az FC Barcelonával, ha Lionel Messi meghosszabbítja szerződését. A madridi lap úgy tudja, a jelenleg a Manchester City kötelékéhez tartozó támadó csak akkor igazolna a katalánokhoz, ha barátjával együtt játszhat. Az As beszámolója szerint még úgy is aláírna a Barcához, ha csak kiegészítő emberként … Folytatás

2021.4.22.

Hivatalos Twitter-oldalán közölte a Bundesligában szereplő 1. FC Köln, hogy 14 éves korában elhunyt VIII. Hennes, a klub kabala kecskéje. A szerencsétlenül járt állat 2008 és 2019 között volt az együttes szerencsehozója, ezután viszont egészségügyi problémák miatt lecserélték. Öt évvel ezelőtt Anthony Ujah, a csapat akkori játékosa a gólját megünneplendő, a szarvánál fogva rángatta meg … Folytatás

2021.4.20.

Az OL Reign hivatalos oldalán tudatta, hogy az Olympique Lyon két játékosa, Marozsán Dzsenifer és Sarah Bouhaddi az év második felét az amerikai női profi ligában (NWSL) szereplő klubnál tölti kölcsönben. A Lyon amerikai partnercsapatának közleménye szerint a megállapodás a francia klub 2020–2021-es idényének végén, júniusban lép érvénybe és 2021 decemberéig tart. Az vasárnap vált … Folytatás

2021.4.19.

A Tottenham Hotspur vezetősége menesztette José Mourinhót. „José és stábja a klub kihívásokkal teli időszakában dolgozott velünk, és a pandémia idején is tanúbizonyságot tett profizmusáról, alkalmazkodóképességéről. Személyesen nagyon kedvelem, és sajnálom, hogy a közös munka nem igazán gyümölcsözött, ezzel mindkettőnknek szembe kellett nézni” – idézi a közlemény Daniel Levy klubelnököt. Egyelőre Ryan Mason veszi át a csapat edzéseinek … Folytatás

2021.4.19.

A Kicker szerint a korábbi német válogatott futballista, a Bayern München másodedzőjeként dolgozó Miroslav Klose is elhagyhatja a klubot, mert kisebb válság alakult ki a klub vezetősége és Hans-Dieter Flick között. Miután a bajor együttes vezetőedzője bejelentette, hogy az idény végén távozni szándékozik a Bayern Münchentől, Miroslav Klose a Kickernek adott interjút, amelyben a személyes álláspontját mondta … Folytatás

2021.4.18.

Gennaro Gattuso lesz nyártól a Fiorentina vezetőedzője, aki a szezont követően távozik jelenlegi együttesétől, a Napolitól – írja az olasz sportsajtó. A Calciomercato értesülése szerint a firenzei klub már meg is állapodott a játékosként világbajnok, 43 éves szakember képviselőivel. Gattuso kétéves szerződést ír alá, amely további egy esztendőre opciós lehetőséget tartalmaz. A Sportface tudomása szerint … Folytatás

2021.4.18.

Alig egy év után Vadócz Krisztián távozik az uruguayi Penaroltól. A csapat mindezt a hivatalos honlapján jelentette be, egyúttal sok sikert kívánt a 35 éves magyar légiósnak. Vadócz a távozása kapcsán a futbol.com-nak arról beszélt, marad az országban. A klub közleménye úgy fogalmaz, megszűnt a kapcsolata a játékossal – azonban az nem egyértelmű, ez pontosan … Folytatás

2021.4.17.

Hans-Dieter Flick, a Bayern München vezetőedzője a jelenlegi idényt követően elhagyná a német Bundesligában jelenleg éllovas csapatát. Ezt az 56 éves német szakember a bajorok wolfsburgi sikerét követő sajtótájékoztatón jelentette be szombaton. Flick 2019 november 4-én vette át Niko Kovactól a Bayern München irányítását, amellyel azóta bajnoki címet, Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát, klubvilágbajnokságot és Német … Folytatás

2021.4.17.

A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) 2.5 millió dollárral növelte az idei Copa América győztesének járó pénzdíjat, így az aranyérmes 10 millió dollárral (3 milliárd forint) gazdagodik. A torna minden résztvevője négymillió dollárt (1.2 milliárd forint) kap a logisztikával és az előkészületekkel kapcsolatos költségek fedezésére. A tavalyról idén nyárra halasztott 47. Copa América mérkőzéseinek Argentína és Kolumbia … Folytatás

2021.4.16.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint az idény végén mindenképpen távozna a Chelsea-től Emerson Palmieri. A 26 esztendős, brazil származású, olasz válogatott hátvéd mindössze két mérkőzésen szerepelt az angol Premier League-idényben, és a több játéklehetőség reményében klubot váltana. Az olasz sportnapilap információja szerint a Serie A-ban listavezető Internazionale fontolgatja a Chelsea-vel 2022 nyaráig szerződésben álló … Folytatás

2021.4.15.

Az eredetileg tervezettnél három nappal később rendezik meg az angol bajnokság utolsó előtti fordulóját, mert így minden csapatnak lesz még lehetősége nézők előtt játszani a mostani idényben. A PA hírügynökség csütörtöki információja szerint a 37. kör mérkőzéseit május 18-án és 19-én rendezik az eredeti, május 15-16-i dátum helyett. A brit kormány koronavírus-járvány utáni újraindítási tervének … Folytatás

2021.4.14.

Kádár Tamás 14 hónap után távozik a Santung Tajsantól, és az év végéig kölcsönbe a szintén a kínai élvonalban szereplő Tiencsin Csinmen Tigershez igazol – számolt be róla a játékost képviselő ProStar ügynökség menedzsere. Kádár tavaly februárban igazolt a Dinamo Kijevtől a kínai élvonalban szereplő Santung Tajsanhoz, amellyel első idényében rögtön kupagyőztes lett. Az idén … Folytatás