A Bayern Münchenhez szerződhet a Real Madrid saját nevelésű szélsője, Lucas Vázquez – írja a As. A 29 esztendős spanyol állítólag „rendkívül közel áll” a megegyezéshez a német rekordbajnokkal, amely ingyen szerezheti meg. Bár az idény elején úgy tűnt, csupán peremember lesz Zinédine Zidane együttesében, a társak sérülései és formahanyatlása miatt ez másként alakult. Vázquez a jelenlegi … Folytatás
Kategória: Külföldi
Spanyol sajtóinformációk szerint a Barcelona vezetősége Netót, Philippe Coutinhót, Samuel Umtitit, Miralem Pjanicot, Martin Braithwaite-et és Matheus Fernandest is átadólistára teszi a nyári átigazolási időszakban. Marcal Lorente, a Mundo Deportivo újságírója – aki nem mellesleg a Barca TV-nek is dolgozik – úgy tudja, Neto és Coutinho helyére a B-csapatból Inaki Pena és Álex Collado kerül majd fel a felnőttek … Folytatás
Toni Kroos sérülés miatt kihagyja a német válogatott következő három világbajnoki selejtezőjét. A Real Madrid középpályása combközelítő izomsérüléssel érkezett meg a nemzeti csapat düsseldorfi edzőtáborába, ahol kiderült, hogy a vártnál nagyobb a baj, ezért hamarosan visszautazik Spanyolországba. Joachim Löw szövetségi kapitány nem számíthat a védelemben Niklas Süle és Robin Gosens játékára sem.A németek Izland ellen … Folytatás
A német élvonalbeli Leverkusen a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Peter Bosz vezetőedzőt azonnali hatállyal Hannes Wolf váltja. Az 57 esztendős holland szakember 2018-ban lett a Bayer trénere. A mostani idényben a csapat az első 12 Bundesliga-meccséből nyolcat megnyert, négyszer pedig ikszelt, ám a legutóbbi 14 bajnoki találkozóból csak hármat nyert meg és nyolcszor kikapott. A … Folytatás
Kevesebb mint öt hónap munka után lemondott a Fiorentina vezetőedzői posztjáról az olasz válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a játékosként Bajnokok Ligája-győztes Cesare Prandelli. A szakember úgy érzi, nem neki való már az a világ, amelynek egész életében a részese volt. A csapat a jelenleg is zajló Serie A-évadban 28 forduló után 7 győzelemmel, 8 döntetlennel … Folytatás
Magas állami kitüntetést kapott hazájában, Lengyelországban Robert Lewandowski, a Bayern München csatára. Andrzej Duda köztársasági elnök hétfőn a Lengyelország Újjászületése érdemrend parancsnoki keresztjét adományozta a futballistának, akit tavaly az év legjobbjának választottak a nemzetközi szövetségnél. Az indoklás szerint a játékos a labdarúgásban elért eredményeiért és Lengyelország népszerűsítéséért részesült az elismerésben. A Bajnokok Ligája-győztes bajorok 32 … Folytatás
A Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach vezetőedzője lehet a 39 éves Xabi Alonso – írta az olasz újságíró, Fabrizio Romano. Az értesülést azóta több német és spanyol sportlap is átvette. A korábbi világ- és Európa-bajnok labdarúgó első edzői idényében bajnoki címet ért el a Real Madrid U13-as csapatával. Jelenleg a Real Sociedad B-nél vezetőedző és vezetik … Folytatás
Pepe, Rui Patrício és Francisco Trincao sem került a portugál válogatott keretébe a márciusi világbajnoki selejtező-mérkőzésekre. Az Európa-bajnoki címvédő – amely a társrendező magyarok egyik csoportellenfele lesz a 2020-ról idénre halasztott kontinensbajnokságon – szövetségi kapitánya, Fernando Santos a BL-negyeddöntős Porto 38 éves védőjére, Pepére lábsérülése miatt nem számíthat, míg a kapus Rui Patrício egy héttel … Folytatás
Egymás után másodszor Cristiano Ronaldót, a Juventus portugál labdarúgóját választották a legjobb játékosnak az olasz Serie A-ban. A szavazáson futballisták, edzők, játékvezetők és szakújságírók vettek részt. Ronaldo az előző idényben 33 bajnokin 31 gólt szerzett, és ezzel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Juventus sorozatban kilencedszer is megnyerte a bajnokságot. A Serie A 2019–2020-as idényének álomcsapata: Donnarumma … Folytatás
Rosszabbra fordult a koronavírus-fertőzés miatt március közepén kórházba szállított korábbi 72-szeres brazil válogatott labdarúgó, Branco állapota, aki 1994-ben világbajnok lett hazájával. Intenzív osztályon kezelik és lélegeztetőgépen van. Az 56 esztendős korábbi labdarúgó 1989-ben Copa América-győztes lett, 1994-ben pedig világbajnokságot nyert Brazíliával. Klubkarrierje jelentős részét Brazíliában töltötte, de megfordult Európában is. A kép forrása: oglobo.com
Az olasz válogatottat irányító Roberto Mancini (56) másodedzője lett a 2006-ban Olaszországgal világbajnoki címet szerző Daniele De Rossi (37). A korábbi középpályás 117 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, játékoskarrierje jelentős részét a Románál töltötte, tavalyi visszavonulása előtt az argentin Boca Juniors színeiben szerepelt egy fél idényt 2019 második felében. Az olaszok márciusban Észak-Írországgal, Bulgáriával … Folytatás
A spanyol élvonalbeli bajnokság 30. fordulójában a címvédő Real Madrid a Barcelonát fogadja. Az el Clásico április 10-én, szombaton 21 órakor kezdődik – jelentette be hivatalos honlapján a La Liga. A két ősi rivális októberben rendezett mérkőzésén a királyiak 3–1-re diadalmaskodtak a katalánok otthonában. A bajnokságban 17 forduló óta veretlen Barcelona jelenleg a második, míg … Folytatás
Továbbra is kérdéses, hogy Szoboszlai Dominik mikor mutatkozhat be új csapatában, a német élvonalban második helyen álló RB Leipzigben – derült ki Julian Nagelsmann vezetőedző sajtótájékoztatójából. A 20 éves magyar válogatott középpályás a téli átigazolási időszakban a Red Bull Salzburgtól szerződött Lipcsébe, ám ágyéksérülés miatt az idén még nem lépett pályára „Sajnos nincs pontos információ … Folytatás
Sérülés miatt nem számíthat kezdő kapusára, Jordan Pickfordra a mieinkkel azonos csoportban szereplő angol válogatott a márciusi világbajnoki selejtezőmeccseken. Az Everton 27 éves kapusának szombaton, a Burnley elleni bajnokin (1–2) megsérült a hasizma, így már a szünet előtt le kellett cserélni. A liverpooli egyesület nem közölte, hogy mikor térhet vissza Pickford. A szigetországiak az európai … Folytatás




























