Rafael Benítez 18 hónap után távozik a kínai Talien Pro kispadjáról. A 60 esztendős spanyol edző döntése hátterében a világjárvány okozta változások állnak. Mint leszögezte: prioritássá vált számára, hogy közel legyen a családjához. Benítez korábban olyan kluboknál dolgozott, mint a Valencia, a Liverpool, az Internazionale, a Chelsea, a Napoli és a Real Madrid. A Liverpoollal … Folytatás
Kategória: Külföldi
Sérvműtét miatt heteket kell kihagynia Jamie Vardynak, a Premier League-ben szereplő Leicester City csatárának. A 34 éves angol válogatott támadó a 2020–2021-es bajnoki idényben 11 gólt szerzett eddig, kiválása érzékeny veszteség Brendan Rodgers vezetőedző együttese számára. „Hónapok óta kezeltük a sérülését, de nem várhat tovább a műtét” – mondta a szakember, aki konkrétummal nem szolgált azzal kapcsolatban, hogy … Folytatás
Legalább egy hónapig nem futballozhat Kevin De Bruyne, a Manchester City belga középpályása. A BBC pénteki beszámolója szerint a 29 éves futballista szerda este az Aston Villa ellen megnyert bajnoki mérkőzésen szenvedett combsérülést, ami miatt Josep Guardiola menedzsernek négy-hat hétig kell nélkülöznie őt. A világbajnoki bronzérmes futballistát az előző idényben a Premier League legjobbjának választották, … Folytatás
Az olasz bajnokságban (Serie A) listavezető Milan pénteken bejelentette, hogy kölcsönvette az egyszeres angol válogatott középhátvédet, Fikayo Tomorit a Chelsea-től. A londoni klub honlapjának beszámolója szerint a kölcsönszerződés csak a tavaszi idényre érvényes, de a nyáron a milánóiak 25 millió euróért végleg megvásárolhatják a 23 éves, kanadai születésű futballista játékjogát. Tomori a Milan harmadik téli igazolása Soualiho Meité és Mario … Folytatás
A Real Madrid hivatalos felületein keresztül jelentette be, hogy pozitív lett Zinédine Zidane vezetőedző koronavírustesztje. A spanyol sajtó úgy tudja, Zidane-t segítője, David Bettoni helyettesíti a közeljövőben, ő tartja meg a Deportivo Alavés elleni, szombati mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót is. A betegség lefolyásától függ, hogy Zidane mikor térhet vissza a kispadra, de az előírásoknak megfelelő elkülönítési … Folytatás
Klaas-Jan Huntelaar elfogadta volt klubja, a német bajnokságban (Bundesliga) sereghajtó Schalke ajánlatát, és visszaigazolt a gelsenkircheni csapathoz. „Szeretnék segíteni az együttesnek, hogy bennmaradjon az élvonalban” – indokolta döntését a 37 éves Klaas-Jan Huntelaar. A világbajnoki ezüst- és bronzérmes holland támadó 2010 és 2017 között erősítette a Schalkét, amelyben 126 gólt szerzett. Onnan szerződött az Ajaxhoz, amelyet most … Folytatás
Meglepetést keltett a madridi sportsajtóban, hogy Martin Ödegaard kimaradt a Real Madrid keretéből a harmadosztályú Alcoyano elleni szerdai Király-kupa-mérkőzésre. Azóta kiderült, ennek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a norvég futballista a kölcsönadását kérte a klub vezetőségétől – írta a Marca. A most 22 éves támadó 2015-ben igazolt a Real Madridhoz, azóta játszott kölcsönben két … Folytatás
Távozik a mieinkkel azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Jerzy Brzeczek. A lengyel szövetség (PZPN) közleményben köszönte meg a 49 éves tréner eddigi munkáját, arról azonban nem számolt be, hogy a játékosként 42-szeres válogatott edzőnek miért kell távoznia, és egyelőre az utódját sem nevezte meg. Brzeczek 2018 augusztusa óta irányította a lengyel … Folytatás
A pályafutása legszebb éveit az AS Románál és a Bayern Münchennél töltő Medhi Benatia az elmúlt két évet a közel-keleten töltötte, most a Parma szerezheti meg. Olasz sajtóhírek szerint a Juventusszal három bajnoki címet nyert futballistát a Parma opciós joggal veheti kölcsön. A megállapodást pedig még ezen a héten bejelenthetik. A 33 esztendős marokkói-francia kettős állampolgárságú … Folytatás
Az olasz élvonalbeli bajnokságban (Serie A) listavezető Milannak két labdarúgója megfertőződött a koronavírussal. A milánói klub vasárnapi közlése szerint a török középpályás, Hakan Calhanoglu (a képen)és a francia védő, Theo Hernández koronavírustesztje lett pozitív, így ők a Serie A 18. fordulójának hétfői zár mérkőzésén biztosan nem léphetnek pályára a Cagliari vendégeként. Az AC Milan arról … Folytatás
A Milan fél évre kölcsönvette Soualiho Meitét, a Torino francia labdarúgóját. A 26 éves, korosztályos válogatott középpályás 2018 óta játszik Olaszországban, azóta 82 élvonalbeli mérkőzésen három gólt szerzett és hat gólpasszt adott a Torinóban, a jelenlegi idényben 14 meccsen egy gól és egy assziszt a mérlege. Értékét a Transfermarkt ötmillió euróra becsüli. A Serie A-ban … Folytatás
Elhalasztották a Barcelona január 24-re kitűzött elnök- és igazgatósági tagság választását. Az egyesület és a katalán kormány képviselői pénteken egyeztetést tartottak a választás lebonyolításával kapcsolatban. Problémaként vetődött fel, hogy azok a szavazásra jogosult klubtagok, akiknek a lakóhelyükön nincs lehetőségük szavazni, el kellett volna utazzanak otthonról, amit a jelenleg érvényes járványügyi korlátozások miatt nem tehetnek meg. … Folytatás
Az októberben negyvenéves Zlatan Ibrahimovic a következő idényben is folytatná pályafutását, és erről tárgyalásokat tervez az AC Milannal. „Amíg jól érzem magam, folytatom” – szögezte le a Corriere dello Sportnak nyilatkozva a svéd csatár, akinek a szerződése az évad végén jár le a milánói piros-feketéknél. Ibrahimovic a jelenlegi idényben a combizomsérülése előtt hét meccsen tíz gólt … Folytatás
Klaas-Jan Huntelaar, az Ajax labdarúgója elismerte, hogy volt klubja, a Schalke szeretné őt visszacsábítani, ő pedig gondolkodik az ajánlaton. A 37 éves támadó 2010 és 2017 között erősítette a gelsenkirchenieket, majd visszatért korábbi csapatához, az Ajaxhoz, amelynek színeiben csütörtök este a 89. percben beállva két gólt szerzett a Twente elleni idegenbeli bajnokin. A pályafutását nyáron … Folytatás




























