2021.1.4.

Egyre inkább veszélyben van Frank Lampard állása, akinek csapata, a Chelsea a legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elveszített az angol bajnokságban, és 17 forduló után csak a nyolcadik helyen áll. A 42 éves Lampard az első idényében úgy végzett a negyedikként alakulatával az angol élvonalban, hogy a klubra kirótt büntetés miatt nem igazolhatott játékosokat. Az újabb … Folytatás

2021.1.4.

Lehangolónak nevezte Hans-Joachim Watzke, a Dortmund vezérigazgatója, hogy a koronavírus-járvány miatt a labdarúgó Bundesligában továbbra is zárt kapuk mögött kell lejátszani a mérkőzéseket. Az okokat megérti ugyan, de – mint mondta – az üres lelátók előtt zajló összecsapásokat lélektelennek tartja. „A légkör minden hónapban egyre inkább lehangol. Ülsz ebben a steril környezetben, távolságtartással és maszkban. … Folytatás

2021.1.3.

A Marca korábban is írt arról, hogy David Alaba a nyáron a Bayern Münchentől a Real Madridhoz szerződhet, és a lap friss híre szerint a klub vezetői már a konkrét szerződéstervezetről tárgyalnak a játékos menedzsereivel. Vagyis egészen közel került a Bayern München 75-szörös osztrák válogatott labdarúgója ahhoz, hogy a királyi gárdánál folytassa pályafutását. A spanyol … Folytatás

2021.1.3.

Sikeres térdműtéten esett át Philippe Coutinho, a Barcelona brazil válogatott labdarúgója, aki kedden, az Eibar ellen 1–1-es döntetlenre végződött bajnoki mérkőzésen sérült meg, a külső meniszkuszát kellett megoperálni artroszkópos eljárással a bal térdben. A katalán klub rövid közleménye szerint a brazil támadó körülbelül három hónapig nem léphet pályára. A 28 éves játékos ebben a szezonban … Folytatás

2021.1.2.

A német Bundesligában sereghajtó Schalke az idény végéig kölcsönvette korábbi játékosát, Sead Kolasinacot az Arsenaltól – számolt be róla a két klub a hivatalos honlapján az óév utolsó napján. A 27 éves bosnyák-német balhátvéd 2017 nyarán a gelsenkircheni klubtól igazolt az Arsenalhoz, amelyben eddig 113 tétmérkőzésen lépett pályára, ebben az idényben azonban mindössze kilenc meccsen … Folytatás

2021.1.1.

A Vasco da Gama vezetősége Vanderlei Luxemburgót nevezte ki a brazil bajnokságban jelenleg 17. helyen álló csapat edzőjének. A 68 éves szakember megbízatása egyelőre a sorozat februári zárásáig érvényes. A brazil válogatott korábbi szövetségi kapitánya december közepén kórházba került, mert megfertőződött a koronavírussal és ellátásra szorult. Szóvivője akkor azt közölte, hogy jó állapotban van. A … Folytatás

2021.1.1.

Szeretné újra átélni a játék örömét Radja Nainggolan, a Cagliari korábbi belga válogatott labdarúgója. A 32 éves középpályás az elmúlt néhány hónapot az Internazionale kötelékében töltötte, de nem volt számára sikeres ez az időszak. A szardíniai klub – amelyben korábban már két szakaszban futballozott – kölcsönbe szerezte meg őt az idény végéig. Nainggolan éppen ennél az … Folytatás

2020.12.30.

Már nem Jan-Moritz Lichte a Bundesligában szereplő Mainz vezetőedzője. A 40 esztendős szakembert szeptember végén, ideiglenesen nevezték ki az alakulat trénerének, a kaland azonban véget ért – mint a Mainz közleményében olvasható, a vezetőségben, valamint a gárda stábjában is változásokat eszközöltek. A Szalai Ádámot is alkalmazó csapat irányítását megbízott edzőként az eddig az akadémián tevékenykedő Jan Siewert … Folytatás

2020.12.29.

Az Atlético Madrid a játékos kérésére felbontotta Diego Costa 2021. június 30-ig szóló szerződését. A 32 éves futballista személyes okokra hivatkozva kérvényezte a megállapodás idő előtti felbontását. Bár ezt hivatalosan nem erősítették meg, a döntés hátterében családi okok állhatnak, amelyekről egyelőre nem szeretne beszélni a csatár. Az szinte biztosra vehető, hogy nem nagy csapatnál folytatja, … Folytatás

2020.12.29.

Ismét megsérült Gareth Bale, a Tottenham Hotspur támadója, aki vádlisérülés miatt hetekig nem futballozhat. A walesi válogatott játékos múlt héten szerdán góllal járult hozzá a Stoke City 3–1-es legyőzéséhez az angol Ligakupa negyeddöntőjében, de a szünetben le kellett cserélni, és vasárnap már nem is játszott a Wolverhampton Wanderers otthonában rendezett bajnoki meccsen. José Mourinho, a … Folytatás

2020.12.28.

A La Sexta nevű televíziós csatornán vasárnap este teljes hosszában adásba került a Lionel Messivel készült mélyinterjú, amely során Jordi Évole faggatta a hatszoros aranylabdást. A beszélgetés során szóba került a közelmúlt és az, hogy Messi vajon tényleg elhagyja-e a klubot, de a Barcelona klasszisa mesélt arról is, hogy mit tervez pályafutása után. „A Barcelona … Folytatás

2020.12.27.

Spanyol sajtóbeszámolók szerint klubja engedélyével meghosszabbította szabadságát Lionel Messi, a Barcelona hatszoros aranylabdás labdarúgója. A 33 éves csatár és családja szerdán magánrepülővel hazautazott Argentínába, hogy szülővárosában, Rosarióban töltsék a karácsonyt. Az eredeti tervek szerint vasárnap visszatért volna a katalánokhoz, hogy hétfőn újra edzésbe álljon, de a Barca hozzájárult, hogy csak a keddi, Eibar elleni bajnoki … Folytatás

2020.12.27.

Luka Modric mindenben megegyezett a Real Madriddal, s kész arra, hogy egy évvel meghosszabbítsa a 2021 nyarán lejáró szerződését. Az új megállapodása minden bizonnyal 2022 június 30-ig lesz érvényes. Modric 2012-ben a Tottenham Hotspurtől szerződött a királyi gárdához, azóta négy Bajnokok Ligája- és két La Liga-győzelmet ünnepelhetett csapatával – egyénileg természetesen az Aranylabda elhódítása jelentette … Folytatás

2020.12.27.

A szombaton az Evertontól 1–0-s vereséget szenvedő Sheffield United az első csapat az angol Premier League történetében, amely a karácsonyi fordulót követően is győzelem nélkül áll – közölte a BBC. A Sheffield United 15 mérkőzésén csupán két pontot szerzett, tízre van a bennmaradást jelentő 17. pozíciótól. Ilyen rosszul még egyetlen klub sem rajtolt az angol … Folytatás