Az Old Trafford stadion készen áll arra, hogy a koronavírus-járvány miatti szigorú szabályok betartásával is nézőket fogadjon a Manchester United hazai mérkőzésein. Collette Roche, a klub operatív igazgatója azt mondta, átalakították a 76 ezer fő befogadására alkalmas létesítményt, így amint a brit kormány újra engedélyezi, hogy nézők előtt rendezzék a mérkőzéseket, azonnal ki tudnak nyitni. … Folytatás
Kategória: Külföldi
Bejelentette visszavonulását a holland válogatott tagjaként világbajnoki ezüst- és bronzérmes Michel Vorm. A 37 éves kapus az Instagram-oldalán tudatta döntését a nyilvánossággal. Vorm az Utrechtnél (2005–2011) és a Swansea Citynél (2011–2014) eltöltött évek után 2014 óta a Tottenhamben védett, összesen 48 mérkőzésen lépett pályára a londoni alakulatban, ám az előző idény végén lejáró szerződését nem … Folytatás
Eden Hazard felépült sérüléséből, így bekerült a Real Madrid meccskeretébe a Borussia Mönchengladbach elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre. A belga játékos az idény elején ismét túlsúlyosan érkezett meg csapatához, majd kétszer is megsérült. Ezek miatt ebben az idényben még egyszer sem lépett pályára, de most ő is elutazott Németországba a fővárosiakkal. A REAL MADRID KERETE A … Folytatás
Az olasz élvonalbeli Milan a hivatalos honlapján tudatta, hogy két játékos és három stábtag is elkapta a koronavírust. A piros-feketék közleménye szerint a kapus Gianluigi Donnarumma az egyik fertőzött, mellette a néhány hete szerződtetett Jens Petter Hauge koronavírustesztje is pozitív lett, valamint három stábtagnál ugyancsak kimutatták a betegséget. A Milan jelentése szerint a szóban forgó … Folytatás
A korábbi hírekkel ellentétben Serge Gnabry mégsem kapta el a koronavírust, így a Bayern München szélsője hétfőtől ismét bevethető. A bajorok néhány napja jelentették be, hogy a tesztje pozitív lett, ám az azóta elvégzettek mindegyike negatív eredményt hozott. Az egészségügyi osztály arra a következtetésre jutott, hogy az első teszt hibás eredménnyel zárult, így feloldotta az … Folytatás
A koronavírus-járvány miatt hétfőtől ismét zárt kapuk mögött rendezik az olasz bajnokság mérkőzéseit. A Serie A kényszerszünete után, júniustól augusztusig szintén nézők nélkül játszottak a csapatok, de a kormány szeptemberben úgy döntött, hogy meccsenként ezer embert be lehet engedni a lelátókra. A legújabb, hétfőn életbe lépő kormányrendelet megszünteti ezt a lehetőséget, mert az országban az … Folytatás
Philippe Coutinho, a Barcelona brazil labdarúgója combhajlítóizom-sérülés miatt kihagyja a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést. A katalán klub honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint a szélső bal lába szombaton, a Real Madriddal szemben 3–1-re elveszített rangadón sérült meg, bár végigjátszotta a találkozót. Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint csupán két mérkőzést kell kihagynia: szerdán a BL-ben a Juventus, szombaton … Folytatás
A Barcelona, a Milan és a Paris Saint-Germain korábbi világklasszisa, a negyvenéves Ronaldinho az Instagramon bejelentette, hogy megfertőződött a koronavírussal. „Alávetettem magam a koronavírustesztnek, amely pozitív eredményt hozott. Jól vagyok, nincsenek tüneteim” – mondta videoüzenetében 2005 aranylabdása, akinek kalandos esztendeje van, hiszen az év elején hamis iratai miatt börtönbe került. Ronaldinho 2002-ben világbajnokságot nyert a brazil … Folytatás
Alphonso Davies bokasérülést szenvedett a Bayern München szombati bajnoki mérkőzésén az Eintracht Frankfurt ellen (5-0). A címvédő bajorok tájékoztatták a közvéleményt a kanadai védő állapotáról, aki 6-8 hét kihagyásra számíthat. Ebből kiindulva elképzelhető, hogy 2020-ban már nem léphet pályára. A fiatal játékos meghatározó szereplő a BL-ben is címvédő Bayernnél, hiszen a bal oldalon védőként és … Folytatás
A szlovák válogatott középpályása, Marek Hamsík az október elején lejátszott mérkőzéseket követően nem utazott vissza kínai csapatához, a Talien Jifanghoz, hazájában készül a novemberi, Észak-Írország elleni Eb-pótselejtezőre. Rafa Benítez, a Talien Jifang vezetőedzője és Pavel Hapal, a szlovák válogatott akkori szövetségi kapitánya még szeptember végén állapodtak meg egymással, hogy ha Szlovákia továbbjut a pótselejtező elődöntőjében, Hamsík a … Folytatás
Felépült kisebb sérüléséből, így bekerült a Barcelona elleni rangadóra készülő keretbe Sergio Ramos, a Real Madrid középhátvédje. A 34 éves futballista szűk egy héttel ezelőtt sérült meg. Hiányzói azonban így is akadnak a madridi sztárcsapatnak: Eden Hazard, Daniel Carvajal és Martin Ödegaard sem játszhat sérülés miatt a Barca ellen. Az idény első el Clásicóját szombaton … Folytatás
Hetekre kidőlt Fernandinho, a Manchester City labdarúgója. A 35 esztendős brazil válogatott középpályás csapata szerda esti, Porto elleni BL-meccsén (3–1) sérült meg. Josep Guardiola, az angol együttes menedzsere a találkozó utáni sajtótájékoztatón beszélt játékosa állapotáról: „Rossz hírek ezek, azt hiszem, a lábával vannak problémák, ami miatt négy-hat hétig harcképtelen lesz. Nagy pofon ez nekünk, főleg … Folytatás
A Football Espana beszámolója szerint akár hathetes kihagyás is várhat Martin Ödegaardra, a Real Madrid norvég válogatott középpályására. A válogatott szünetben a norvégok mindhárom mérkőzésén kezdőként lépett pályára: a szerbek ellen 110, a románok ellen 69, míg az északírek ellen 77 percet játszott. Spanyol sajtóhírek szerint a friss MRI-eredmények alapján már tudják Madridban, hogy legalább … Folytatás
Ötvennyolc éves korában elhunyt Bruno Martini, az AJ Auxerre, az AS Nancy és a Montpellier korábbi labdarúgója – számolt be róla kedden a Montpellier a hivatalos honlapján. Az egyesület utánpótlásközpontjának társvezetőjeként dolgozó Bruno Martini október 12-én az edzőközpontban kapott szívrohamot, azóta az intenzív osztályon küzdöttek az életéért. A 31-szeres válogatott kapus az Auxerre-ben nevelkedett, ám … Folytatás




























