2020.9.17.

Lionel Messi három spanyol bajnoki mérkőzésen is hiányozhat a Barcelonából, ha játszik az argentin válogatott októberi világbajnoki selejtezőin – írta a Mundo Deportivo. A katalán sportnapilap arról számolt be, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos jelenlegi szabályozás szerint Messinek kéthetes karanténba kell vonulnia, amikor megérkezik Spanyolországból Argentínába, így ennyivel előbb el kell utaznia, hogy az argentin válogatott … Folytatás

2020.9.17.

A Sky Sports beszámolója szerint Gareth Bale megérkezett a Real Madrid edzőközpontjába, hogy átessen az orvosi vizsgálaton, ezt követően pedig a Tottenhamhez szerződjön. A lap helyi tudósítója szerint senki sem számított a walesi szélső csütörtöki felbukkanására, de negyed 11 felé megérkezett, és a hozzá közel állók szerint egyre közelebb van a klubváltáshoz. A portál tudósítója … Folytatás

2020.9.17.

A Sky Sports beszámolója szerint az angol bajnok Liverpool közel áll hozzá, hogy megállapodjon a Bayern Münchennel Thiago Alcantaráról. A spanyol futballista 22 millió font körüli összegért válthat. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Georginio Wijnaldum jövőjétől függ Thiago érkezése, ugyanis a „vörösök” holland középpályásának is csak egy éve van a klubjánál, de a liverpooliak … Folytatás

2020.9.16.

Három és fél év után visszatért Angliába, és a Premier League-ben újonc West Bromwich Albionnál folytatja a pályafutását Braniszlav Ivanovics, a Chelsea korábbi Bajnokok Ligája-győztes labdarúgója. A 36 éves szerb védő az idény végéig szóló szerződést kötött. Ivanovics 2017 februárja óta az orosz Zenitben játszott, minden sorozatot figyelembe véve 125 mérkőzésen 12 gólt szerzett és … Folytatás

2020.9.16.

Az angol Premier League-ben szereplő Arsenal a hivatalos honlapján bejelentette: Pierre-Emerick Aubameyang 2024 nyaráig meghosszabbította szerződését. A 31 éves gaboni csatár az előző idényben 44 tétmérkőzésen 29 gólt szerzett, a Chelsea elleni FA-kupa-döntőben (2–1) duplával segítette győzelemhez csapatát. Az elmúlt évadot követően az Arsenal szurkolói az év játékosának választották, piaci értékét jelenleg 56 millió euróra … Folytatás

2020.9.15.

Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid támadója, Eden Hazard sérült, és minden bizonnyal kihagyja a madridi csapat első bajnoki mérkőzését, amelyet szombaton játszik a Real Sociedad ellen. A Football Espana szerint nemcsak túlsúlyos, hanem bokaproblémák is gyötrik, és még nem épült fel teljesen, így a Sociedad elleni idénynyitó bajnoki meccset is kihagyja szombaton. Hazard a válogatott … Folytatás

2020.9.15.

Holland források szerint megszületett a megállapodás a Franciaországban légióskodó Memphis Depay, az FC Barcelona és az Olympique Lyon között. Mike Verweij, a De Telegraaf szerzője írt arról a Twitteren, hogy egyezségre jutottak a felek: a Ronald Koeman augusztusi vezetőedzői kinevezése óta a Barcelona egyik fő kiszemeltjeként emlegetett Depay néhány lépésre került a katalánoktól. A megállapodás részleteiről egyelőre … Folytatás

2020.9.13.

A német női élvonalbeli bajnokság 2. fordulójában a címvédő Wolfsburg 4–1-re nyert a Hoffenheim otthonában. A vendégcsapatban a magyar válogatott támadó, Jakabfi Zsanett triplázott. A Wolfsburg mellett a Bayern München, az Eintracht Frankfurt és a Bayer Leverkusen is hibátlan két forduló után a bajnokságban. A leverkuseni együttesben három magyar, Turányi Lilla, Zeller Dóra és Csiszár Henrietta játszik. Rajtuk kívül … Folytatás

2020.9.13.

Hétfőre várják Milánóba Arturo Vidalt, a Barcelonától búcsúzó középpályást, aki az Internazionale labdarúgója lesz, miután a katalán együttes új vezetőedzője, a holland Ronald Koeman nem tartott rá igényt. A Corriere dello Sport híre szerint a chilei futballista mindenben megállapodott az olasz klub vezetésével, és már csak az aláírása hiányzik a szerződésről. Az olasz sportnapilap úgy … Folytatás

2020.9.13.

Az előző idényt – részben a koronavírus-járvány hatásaként – 71.4 millió eurós veszteséggel zárta az olasz bajnok Juventus. Az ezt megelőző hasonló időszakban még „csak” 39.9 millió volt a deficit – hangzott el az igazgatótanács ülésén. A klub forgalma 573.4 millió euró volt, ez 2018–2019-hez képest körülbelül nyolcszázalékos csökkenés. Az egyesület szerint a visszaesés fő … Folytatás

2020.9.13.

Az Atlético Madrid elutasította a Juventus ötvenmillió eurós vételi ajánlatát, amelyet a spanyol válogatott csatár Álvaro Moratáért (9) tett az olasz bajnokcsapat vezetősége. A Marca sportnapilap beszámolója szerint az Atlético vezérkara kevesli a felajánlott összeget, és a csatáron csak 150 millió euró fejében hajlandó túladni. Morata nem elégedett a helyzetével a madridiaknál, és kész visszatérni … Folytatás

2020.9.11.

A német élvonalbeli Eintracht Frankfurt bejelentette, megvásárolta André Silvának, az olasz első osztályú Milan portugál labdarúgójának játékjogát. A 24 éves csatár 2017-ben az FC Portótól mintegy 40 millió euróért cserébe szerződött a Milanhoz, amely egy évvel később kölcsönadta a Sevillának, majd tavaly a Frankfurtnak. A 35-szörös portugál válogatott futballista a 2019–2020-as idényben 25 Bundesliga-mérkőzésen összesen … Folytatás

2020.9.11.

Amerikai sportportálok információi szerint Gonzalo Higuaín, az olasz élvonalban szereplő Juventus támadója megegyezett az Inter Miamival, a játékos 2022 decemberéig a floridai klubban folytathatja pályafutását. Az argentin csatár korábbi csapattársát, Blaise Matuidit követheti a részben David Beckham tulajdonában lévő amerikai klubba, amely az MLS jelenlegi kiírásában a Keleti főcsoport 13. helyén áll. A Juventusnál a … Folytatás

2020.9.11.

Jasper Cillessen sérülten tért vissza a holland válogatottól a Valencia csapatához, amely így nem számíthat rá a spanyol bajnokság hétvégi nyitányán. A valenciai klub a honlapján közölte, hogy a kapus már a szerdai edzést sem tudta befejezni, mert a bal lábában fájdalmat érzett. Az orvosi vizsgálatok részleges izomszakadást állapítottak meg nála. A Marca sportnapilap szerint … Folytatás