Eldőlt, hogy jövő héten vasárnap a madridi Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg a Libertadores-kupa-döntő visszavágóját, amelyen a két ősi rivális argentin együttes, a Boca Juniors és a River Plate csap össze. A finálé első mérkőzését több mint két hete rendezték Buenos Airesben, akkor 2–2-es döntetlen született, a visszavágót azonban többször el kellett halasztani. A második felvonás … Folytatás
Kategória: Külföldi
Az idegenbeli gól nélküli döntetlen után hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Sporting Kansas City a Portland Timberstől az észak-amerikai profiliga (MLS) Nyugati főcsoportjának döntőjében. Sallói Dániel (a képen) kezdőként 65 percet kapott, ő szerezte a Sporting első gólját, Németh Krisztián a 70. percben állt be csereként. A hazaiak Sallói Dániel révén a 20. percben szereztek … Folytatás
A Dél-Amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) paraguayi ülésén úgy döntött, hogy a River Plate–Boca Juniors Libertadores-kupa-döntő visszavágóját Argentínán kívül rendezik meg. A találkozóra a jövő hét végén, december 8-án vagy 9-én kerül sor, de a helyszín még nem ismert. A legrangosabb dél-amerikai kupasorozat fináléjának visszavágóját az eredeti tervek szerint november 24-én, szombaton játszották volna le, ám a … Folytatás
A korábbi olasz válogatott Gianluca Vialli elárulta, rákbetegséggel küzd. A Sampdoria és a Chelsea egykori csatáránál az év elején diagnosztizálták a kórt, és nyolc hónapig kemoterápiás kezelést kapott – szerencsére gyógyulófélben van. „Sokszor egy pulóvert vettem az ingem alá, hogy ne látsszon, mennyire vékony vagyok – mondta az 54 esztendős Vialli, aki manapság szakkommentátorként dolgozik. … Folytatás
Jelentős veszteség érte a Barcelona csapatát: Luis Suárez térdsérülést szenvedett a hétvégi, Atlético Madrid elleni bajnokin (1-1), és három hétig nem játszhat. A barcelonai sport.es információja szerint Suárez jobb térdének minél gyorsabb gyógyulása érdekében őssejtterápiát is alkalmaznak, de így is három hetet ki kell hagynia. Ernesto Valverde vezetőedző a szerdai, PSV elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen nem … Folytatás
A Bild német lap szerint Niko Kovac menesztése esetén Arsene Wenger (a képen), az Arsenal korábbi mestere lehet az új vezetőedző a Bayern Münchennél. A Kicker szaklap egy másik szabadon igazolható francia tréner, Zinédine Zidane nevét dobta be. A Bild forrásmegjelölés nélkült azt írta, hogy a 69 éves Wenger neve „egyre gyakrabban kerül szóba” a bajnoki … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 26., Hétfő Cagliari-Torino 0-0 (0-0) Sardegna Arena Játékvezető: Fabrizio Pasqua Cagliari(4-3-1-2): Cragno 8 – Lykogiannis 7, Ceppitelli 7, Romagna 7, Srna 7.5 – Barella 6.5, Cigarini 7 (Bradaric 0, 85.), Dessena 6 – Ionita 6.5 – Pavoletti 6 (Cerri 6, 62.), Pedro 6 (Sau 0, 79.) Vezetőedző: Rolando … Folytatás
Premier League, 13. forduló November 26., Hétfő Burnley-Newcastle 1-2 (1-2) Turf Moor Stadion 20 628 néző Játékvezető: Anthony Taylor Burnley(4-4-2): Hart 6 – Taylor 7, Mee 6.5, Long 7, Lowton 6.5 – Lennon 6.5, Cork 7, Defour 6.5 (Barnes 0, 83.), Brady 6 (Hendrick 0, 83.) – Vokes 8, Wood 7 Vezetőedző: Sean … Folytatás
La Liga 13. forduló November 26. hétfő Real Sociedad – Celta Vigo 2-1 (0-0) Anoeta 17,745 néző Játékvezető: Mario Melero López Real Sociedad (4-4-2): Moyá 6.5 – Hernández 6.5, Moreno 6, Llorente 7, Zaldua 6.5 (Andoni Gorosabel 86.) – Oyarzabal 8, Zurutuza 8.5 (Sandro Ramírez 79.), Zubeldia 7, Januzaj 7.5 (Mikel Merino 63.) … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 25., Vasárnap Genoa-Sampdoria 1-1 (0-1) Luigi Ferraris Stadion 18 839 néző Játékvezető: Daniele Doveri Genoa(3-1-4-2): Radu 6.5 – Criscito 6.5, Romero 7, Biraschi 6.5 – Veloso 7 – Lazovic 6.5 (Pereira 0, 71.), Bessa 6 (Sandro 0, 83.), Hiljemark 6, Romulo 6.5 – Piatek 8, Kouamé 7.5 Vezetőedző: … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 25., Vasárnap Lazio-Milan 1-1 (1-1) Olimpiai Stadion 38 000 néző Játékvezető: Luca Banti Lazio(3-5-1-1): Strakosha 7 – Radu 7 (Caicedo 0, 82.), Acerbi 6.5, Wallace 6 – Lulic 6.5, Milinkovic-Savic 7 (Lukaku 6.5, 65.), Badelj 8, Parolo 6.5, Marusic 6.5 – Alberto 7 (Correa 7.5, 64.) – Immobile … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 25., Vasárnap Bologna-Fiorentina 0-0 (0-0) Renato Dall’Ara Stadion Játékvezető: Marco Di Bello Bologna(4-3-3): Skorupski 8 – Mattiello 6.5 (Dijks 0, 87.), Helander 7.5, Danilo 7, Calabresi 7 – Svanberg 6 (Krejci 6, 56.), Santander 7, Orsolini 6.5 (Dzemaili 0, 72.) Vezetőedző: Filippo Inzaghi Fiorentina(4-3-3): Lafont 7.5 – … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 25., Vasárnap Empoli-Atalanta 3-2 (1-1) Olimpiai Stadion 40 000 néző Játékvezető: Gianluca Manganiello Empoli(5-3-2): Provedel 6.5 – Pasqual 7.5, Maietta 6, Silvestre 7.5, Veseli 6.5, Lorenzo 6 – Traore 7 (Acquah 0, 85.), Bennacer 7, Krunic 7 (Zajc 6.5, 72.) – Gumina 7.5 (Mchedlidze 0, 88.), Caputo 6.5 … Folytatás
Serie A, 13. forduló November 25., Vasárnap Napoli-Chievo 0-0 (0-0) San Paolo Stadion Játékvezető: Daniele Chiffi Napoli(4-4-2): Reina 5 – Karnezis 7.5 – Hysaj 7 (Rui 6, 74,), Koulibaly 7.5, Albiol 7.5, Malcuit 7.5 – Ounas 6.5 (Allan 6, 59.), Diawara 6.5 (Milik 6, 59.), Zielinski 7.5, Callejón 7.5 – Insigne 7, Mertens … Folytatás












