Az angol válogatottól csütörtök este elköszönő Wayne Rooney a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötte, elhagyja a Manchester Unitedet. Az angol támadó 2017-ben 13 idény után távozott a Manchester Unitedtől, s bár két trófeát is nyert a klub az utolsó szezonjában, José Mourinho a Ligakupa és az Európa-liga döntőjében … Folytatás
Kategória: Külföldi
A Buckingham-palotában lovaggá ütöttek Kenny Dalglisht, a Liverpool korábbi kiváló játékosát és menedzserét. A 67 esztendős sportember a futballért és Liverpool városáért tett szolgálataiért, valamint jótékonysági hozzájárulásaiért kapta meg a lovagi címet Károly hercegtől. Dalglish 1977 és 1986 között egyéb trófeák mellett hat bajnoki címet, egy FA-kupát és három BEK-et nyert a Liverpoollal, az 1985–1986-os … Folytatás
Wayne Rooney utoljára ölthette magára az angolok címeres mezét csütörtök este több mint harminc perc erejéig az Egyesült Államok ellen 3–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen a Wembley Stadionban. A Manchester United korábbi legendás játékosa 120 mérkőzéssel a háta mögött és 53 góllal búcsúzott a válogatottól. „Életemnek jelentős fejezete véget ér, mostantól újra szurkoló vagyok, mint kissrácként … Folytatás
Jelentős átalakulás várható a nyáron a Bayern Münchennél: négy játékosának lejár a szerződése, és a Kicker német szaklap arról ír, hogy mindannyian elhagyhatják a klubot. Arjen Robben (a képen), Franck Ribéry és Rafinha mellett a Real Madridtól kölcsönvett James Rodríguez megállapodása is a végéhez közeledik, maradásuk pedig közel sem biztos. „Ezek a játékosok nyomás alatt lesznek … Folytatás
Angliai sajtóhírek szerint Aaron Ramsey a Bayern Münchenben folytathatja pályafutását. A walesi válogatott középpályás egy hónappal ezelőtt elárulta: nem tudott megegyezni az Arsenallal jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, így az idény végén minden bizonnyal távozik az egyesülettől. A 27 esztendős játékos 2008 óta tagja a londoni együttesnek. Ebben a szezonban csupán epizódszerepet szán neki Unai Emery: 12 … Folytatás
A Real Madrid hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy a korábban megbízott edző, Santiago Solari új, két és fél évre szóló szerződést írt alá az egyesülettel. Az első hírek arról szóltak, hogy az idény végéig maradhat a királyi gárda kispadján, az újabbak viszont már arról, hogy plusz egy évet kaphat. A klub korábbi játékosa végül hosszabb … Folytatás
A nemrégiben még a Vasast irányító Michael Oenning lett a német másodosztályban szereplő 1. FC Magdeburg vezetőedzője. Az 53 esztendős német szakembert szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a Bundesliga 2-ben a 17., utolsó előtti helyen álló együttes vezérkara. Oenning 2016 januárjában lett a Vasas vezetőedzője. Az angyalföldiek a korábban a Nürnbergnél és a Hamburgnál is dolgozó szakvezetővel a … Folytatás
Sallói Dániel két góllal segítette csapatát, a Sporting Kansas Cityt a konferencia-döntőbe jutáshoz az észak-amerikai profiliga (MLS) rájátszásában. A 22 éves szélső minden sorozatot figyelembe véve 15 gólnál jár az idényben, ezzel vezeti a házi góllövőlistát, továbbá ő lett az MLS történetének első saját nevelésű játékosa, aki duplázott rájátszásbeli meccsen. Rajta kívül korábban a Sporting KC történetében … Folytatás
Joe Cole, Chelsea és az angol válogatott korábbi középpályása 37 évesen úgy döntött, felhagy a profi labdarúgással. Az 56 válogatott meccsén tíz gólt szerző játékos legutóbb az észak-amerikai másodosztályban (USL) szereplő Tampa Bay Rowdies színeiben szerepelt, előtte erősítette a West Hamet, a Chelsea-t és a Liverpoolt is. „Az egész egy valóra vált álom volt. Remélem, a következő két … Folytatás
Serie A, 12. forduló November 11., Vasárnap Milan-Juventus 0-2 (0-1) Giuseppe Meazza Stadion 74 729 néző Játékvezető: Paolo Silvio Mazzoleni Milan(4-4-2): Donnarumma 7 – Rodriguez 6.5, Zapata 7, Romagnoli 6.5, Abate 6 (Laxalt 0, 74.) – Calhanoglu 6 (Borini 0, 74.), Bakayoko 7, Kessié 6, Suso 6 – Higuaín 4.5, Castillejo 6 (Cutrone … Folytatás
Serie A, 12. forduló November 11., Vasárnap Sassuolo-Lazio 1-1 (1-1) MAPEI Stadion 11 317 néző Játékvezető: Gianpaolo Calvarese Sassuolo(3-1-4-2): Consigli 6 – Ferrari 8, Magnani 6.5, Santos 7 – Locatelli 6.5 – Adjapong 6.5 (Rogerio 0, 82.), Sensi 6.5 (Djuricic 6, 68.), Duncan 6.5, Lirola 7 – Berardi 6.5, Boateng 7 (Babacar 0, … Folytatás
Serie A, 12. forduló November 11., Vasárnap Roma-Sampdoria 4-1 (1-0) Római Olimpiai Stadion 37 582 néző Játékvezető: Massimiliano Irrati Roma(4-2-3-1): Olsen 7 – Kolarov 7.5, Manolas 7, Jesus 8, Florenzi 7 – Nzonzi 7, Cristante 7.5 – Shaarawy 8.5, Pellegrini 8 (Zaniolo 0, 78.), Kluivert 7.5 (Ünder 0, 81.) – Schick 7.5 (Dzeko … Folytatás
Serie A, 12. forduló November 11., Vasárnap Empoli-Udinese 2-1 (1-0) Carlo Castellani Stadion 7 553 néző Játékvezető: Piero Giacomelli Empoli(4-3-2-1): Provedel 8 – Antonelli 7, Maietta 7, Silvestre 7, Lorenzo 6.5 – Traore 7.5 (Veseli 0, 91.), Bennacer 7.5, Acquah 8 – Krunic 7.5 (Brighi 0, 82.), Zajc 7.5 (Gumina 6, 60.) – … Folytatás
Serie A, 12. forduló November 11., Vasárnap Chievo-Bologna 2-2 (2-1) Marcantonio Bentegodi Stadion 11 000 néző Játékvezető: Daniele Orsato Chievo(3-1-4-2): Sorrentino 7 – Barba 7.5, Rossettini 6, Bani 5.5,- Radovanovic 7 – Kiyine 7, Obi 7 (Pellissier 0, 87.), Hetemaj 6.5 (Leris 6.5, 68.), Depaoli 7 – Meggiorini 7.5 (Birsa 6.5, 64.), Stepinski … Folytatás


















