Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Mesut Özil számára nincs visszaút a csapatba, noha az irányító korábban utalt rá, ismét magára öltené a címeres mezt, ha változások történnek a Német Labdarúgó-szövetségben (DFB). „Ahogy látom, Özil egyértelműen bejelentette a visszavonulását és becsukta az ajtót maga mögött, így a visszatérése szóba sem … Folytatás
Kategória: Külföldi
Egybehangzó romániai sajtóhírek szerint alig három héttel a leigazolása után máris felbontaná Júlio Baptista szerződését a CFR csapata. A 37 éves brazil támadó kétszer lépett pályára kolozsvári színekben, 20 percet játszva a Gaz Metan elleni medgyesi bajnokin (0–0) és 22-t a Dudelange elleni Európa-liga-találkozón (2–3), ám a teljesítménye és az erőnléte sem igazolta a hírnevét. … Folytatás
Az elmúlt időszakban büntetésektől sújtott, patinás Panathinaikosznál vetődött fel Futács Márkó neve – legalábbis a dalmatinskiportal.hr értesülése szerint. A horvát lap görög forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az augusztus végén a Hajduk Splittel közös megegyezéssel szerződést bontó magyar támadó a Panathinaikosz egyik kiszemeltje. Az athéni csapat a márciusi határidőig nem rendezte a pénzügyi helyzetét, … Folytatás
Spanyolországi sajtóértesülések szerint egy év felfüggesztetett börtönbüntetést kapott José Mourinho, a Manchester United menedzsere. A portugál tréner még a Real Madridnál, 2011 és 2012 között 3.3 millió euró adót nem fizetett be a hatóságnak a reklámbevételei után. Májusban Mourinho bűnösnek vallotta magát a vádakban. Az El Mundo most arról számolt be, hogy a tréner megállapodott … Folytatás
A belga élvonalban szereplő Royal Mouscronnál folytatja edzői pályafutását Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá az egyesületnél. A bajnokságot hat vereséggel (tíz kapott és mindössze két szerzett góllal) kezdő sereghajtó együttes vezérkara csütörtök délelőtt jelentette be, hogy szerződést bont a csapatot február óta irányító … Folytatás
OTTHON TARTOTTA A 3 PONTOT A TORINO. TORINO-SPAL 2013 1-0 (0-0). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Torino-SPAL 2013 1-0 (0-0) StadioOlimpico Torino Játékvezető: FabrizioPasqua Torino (3-5-2): Sirigu 7,5 – Moretti 7, De Silvestri 7 , N’Koulou 7,5 – Izzo 7,5 , Aina 7,5 (Berenguer 6, ’87) , Rincón 6,5 , Soriano 7,5 (Baselli 7, … Folytatás
A SZARDÍNIAIAK ELVITTÉK A 3 PONTOT BERGAMÓBÓL. ATALANTA-CAGLIARI 0-1 (0-1). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Atalanta-Cagliari 0-1 (0-1) AtletiAzzurrid’Italia Játékvezető: FabioMaresca Atalanta (3-4-1-2): Berisha6,5 – Masiello6,5, Djimsiti 6(Gómez 6,5, ’46) ,Adnan6,5 (Gosens 6,5, ’63) – Hateboer 6,5 , Mancini 7, de Roon7,Freuler7 –Pasalic 6 (Barrow 6, ’72) – Rigoni6, Zapata 6 Vezetőedző: GianPeroGasperini Cagliari … Folytatás
OTTHON TARTOTTA A 3 PONTOT A LAZIO. LAZIO-FROSINONE 1-0 (0-0). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Lazio-Frosinone 1-0 (0-0) StadioOlimpico Játékvezető: GianpaoloCalvarese Lazio (3-5-1-1): Strakosha 7 – Radu 7,5, Acerbi 7,5, Marusic 7 – Wallace 7, Leiva7 ,Lulic 8 , Parolo7,5 , Luis Alberto 8,5 (Badelj 6, ’90) – Milinkovic-Savic 7 (Murgia 6, ’82) – … Folytatás
GÓLZUHATAG MÉRKŐZÉSEN MARADT ALUL A GENOA. SASSUOLO-GENOA 5-3 (4-1) SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Sassuolo-Genoa 5-3 (4-1) MapeiStadium Játékvezető: GianlucaRocchi Sassuolo (3-4-3):Consigli6,5 – Ferrari 8, Magnani 6,5 ,Lemos 6 (Dell’Orco 6, ’90) – Lirola7, Rogério7 , Boateng 8,5 , Duncan 6,5-Locatelli8,5,Babacar8,5 (Boga 6, ’78) , Berardi 6,5 (Bourabia 6,5 ’57) Vezetőedző: R. De Zerbi Genoa … Folytatás
SIMÁN VERTE A SAMP A NÁPOLYIAKAT. SAMPDORIA-NAPOLI 3-0 (2-0). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Sampdoria-Napoli 3-0 (2-0) StadioLuigi Ferraris Játékvezető: DavideMassa Sampdoria (4-3-1-2): Audero 7,5 – Bereszynski 7,5, Tonelli 7,5, Murru 7 (Sala 6,5, ’59) , Andersen 7 – Barreto 7,5, Ekdal7,5 (Vieira6, ’84) , Saponara 6,5 (Ramírez 6,5, ’37) – Linetty 7 – … Folytatás
GÓLNÉLKÜLI DÖNTETLEN VERONÁBAN. CHIEVO-EMPOLI 0-0 (0-0). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Chievo-Empoli 0-0 (0-0) StadioMarcantonioBentegodi Játékvezető: PieroGiacomelli Chievo (4-3-1-2):Sorrentino7,5 – Rossettini7,5,Tomovic6,5 , Barba 7 , Bani7,5 – Birsa7 , Rigoni 6,5 , (Depaoli 6, ’72) , Radovanovic7 – Obi 7 (Kiyine 6, ’82) – Djordjevic6,5, Stepinski6,5 (Giaccherini 6, ’64) Vezetőedző: Lorenzo D’Anna Empoli (4-3-1-2):Terracciano … Folytatás
OTTHON TARTOTTÁK A HÁROM PONTOT A VIOLÁK. FIORENTINA-UDINESE 1-0 (0-0). OSZTÁLYZATOK SerieA, 3. forduló Szeptember 2.,Vasárnap Fiorentina-Udinese 1-0 (0-0) StadioArtemioFranchi Játékvezető: Antonio Giua Fiorentina (4-3-3): Lafont7 (Dragowski 6,5, ’46) – Hugo 8, Biraghi7,5, Pezzella7,5, Milenkovic6,5 –Eysseric 7 (Pjaca 6,5, ’64) ,Benassi8, Fernandes6,5 – Gerson7 (Dabo 6, ’83) , Simeone6,5, Chiesa 7 Vezetőedző: StefanoPioli Udinese (4-2-3-1):Scuffet … Folytatás
Premier League, 4. forduló Szeptember 2., Vasárnap Watford- Tottenham 2-1 (0-0) Vicarage Road Stadion 20 141 néző Játékvezető: Andre Marriner Watford(4-2-2-2): Foster 6 – Holebas 8, Kabasele 8, Cathcart 8.5, Janmaat 7.5 – Capoue 7.5, Doucouré 6 – Pereyra 6.5 (Mariappa 0, 91.), Hughes 7 (Chalobah 0, 86.) – Deeney 8, Gray 6 … Folytatás
Premier League, 4. forduló Szeptember 2., Vasárnap Burnley-Manchester United 0-2 (0-2) Turf Moor Stadion 21 525 néző Játékvezető: Jonathan Moss Burnley(4-4-1-1): Hart 8 – Taylor 6.5, Mee 6.5, Tarkowski 6.5, Bardley 7 – McNeil 7 (Barnes 0, 80.), Cork 6, Westwood 6, Lennon 6 – Hendrick 6 (Vokes 6.5, 58.) – Wood 6 … Folytatás










