2018.2.23.

Megrongálták Borgaro városában a Torino legendás futballcsapatának tiszteletére állított emlékművet. A Grande Torinónak (Nagy Torino) nevezett társaság egymás után négyszer nyerte meg az olasz élvonalbeli bajnokságot, a diadalsorozatnak csak az 1949. május 4-én történt repülőszerencsétlenség vetett véget. A csapatot szállító gép a Torinóhoz közeli supergai dombon lévő, 672 méterrel a tengerszint fölé magasodó bazilikának csapódott. … Folytatás

2018.2.21.

A La Repubblica értesülése szerint a nyáron az Internazionaléhoz igazol Stefan de Vrij a Lazióból. A holland válogatott hátvéd szerződése júniusban lejár, így az Inter ingyen szerezheti meg a játékjogát. A hírek szerint a milánói klub öt évre szóló szerződést kínál De Vrijnek. A 26 éves hátvéd korábban a közösségi oldalán publikált közleményében tudatta, hogy … Folytatás

2018.2.20.

A német élvonalban szereplő VfL Wolfsburg vezérkara kedden bejelentette, hogy a vezetőedzői poszt kapcsán megállapodott Bruno Labbadiával (a képen), aki 2019 nyaráig írta alá szerződését az egyesületnél. Elődje, Martin Schmidt hétfőn mondott le. Labbadia legutóbb a Hamburgot irányította, előtte volt a VfB Stuttgart és a Bayer Leverkusen edzője is. Játékosként szerepelt a Bayern Münchenben és … Folytatás

2018.2.20.

Keddre virradóra kirabolták Philippe Coutinho barcelonai házát – írja a Diario Sport. A télen a Liverpooltól szerződtetett brazil középpályás hétfő este vacsorázni ment családjával, és éjjel fél kettő körül kifosztva találta otthonát. Azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, a gyanú szerint a tolvajok kihasználták, hogy jelenleg felújítási munkálatok zajlanak nála. Egyébként a hétfő délutánja is … Folytatás

2018.2.20.

Serie A, 25. forduló Február 19., Hétfő Lazio-Verona 2-0  (0-0) Olimpiai Stadion 25 000 néző   Játékvezető: Gianpaolo Calvarese   Lazio(3-5-1-1): Strakosha 6.5 – Wallace 7, Vrij 7, Bastos 8 – Lulic 6.5 (Lukaku 7, 64.), Milinkovic-Savic 9 (Nani 7.5, 76.), Leiva 8.5, Parolo 7.5, Marusic 8 – Alberto 8 – Immobile 6.5 (Anderson 6.5, … Folytatás

2018.2.19.

La Liga 23. forduló Február 19. hétfő Getafe – Celta Vigo 3-0 (1-0) Coliseum Alfonso Pérez 7,929 néző   Játékvezető: Pablo González Fuertes   Getafe (4-4-2): Guaita 7 – Cabrera 7, González 7.5, Dakonam 7.5, Suárez 7.5 – Ndiaye 6.5 (Merveille Ndockyt  86.),  Fajr 6, Arambarri 8, Portillo 7 – Rodríguez 9 (Sergio Mora 90.), … Folytatás

2018.2.19.

Utálnak a játékvezetők – panaszkodott Diego Costa, az Atlético Madrid csatára a Bilbao elleni bajnoki után. A fővárosiak vasárnap 2–0-ra nyertek hazai pályán baszk riválisuk ellen, és Costa szerezte csapata második gólját. A spanyol válogatott csatár mégis feldúltan nyilatkozott a mérkőzést követően: „A játékvezetők utálnak engem, és ezen sehogy sem tudok változtatni.” A 29 éves … Folytatás

2018.2.19.

Lemondott posztjáról Martin Schmidt, a Wolfsburg vezetőedzője, döntését elfogadták az egyesület vezetői. Schmidt 2017 szeptemberében váltotta a Wolfsburg kispadján a menesztett Andries Jonkert. A VfL az irányításával csak ötöt veszített el a 19 bajnokijából, ugyanakkor 11 döntetlen mellett csak háromszor győzött, és a 14. helyen áll a Bundesligában, egy pontra az osztályozós pozíciótól. Az ötvenéves … Folytatás

2018.2.19.

Serie A, 25. forduló Február 18., Vasárnap Atalanta-Fiorentina 1-1  (1-1) Atleti Azzuri D’Italia Stadion 17 261 néző   Játékvezető: Fabio Maresca   Atalanta(3-4-1-2): Berisha 6.5 – Masiello 7.5, Caldara 6, Toloi 7 (Orsolini 0, 79.) – Spinazzola 7 (Gosens 6.5, 62.), Freuler 6.5, Cristante 7, Hateboer 6 – Ilicic 7 (Haas 0, 79.) – Gomez … Folytatás

2018.2.19.

Serie A, 25. forduló Február 18., Vasárnap Benevento-Crotone 3-2  (1-1) Ciro Vigorito Stadion 10 200 néző   Játékvezető: Gianluca Rocchi   Benevento(3-4-2-1): Belec 7 – Costa 6.5 (Gravillon 0, 71.), Lucioni 8, Djimsiti 7.5 – Venuti 7.5, Sandro 7, Viola 8, Lombardi 6.5 – Djuricic 7 (Diabaté 7, 70.), Brignola 6.5 – Coda 8 (Chiara … Folytatás

2018.2.19.

Serie A, 25. forduló Február 18., Vasárnap Bologna-Sassuolo 2-1  (1-1) Renato Dall’Ara Stadion 16 271 néző   Játékvezető: Paolo Tagliavento   Bologna(4-3-3): Mirante 7 – Masina 6.5 (Torosidis 0, 87.), Maietta 7, Maio 8, Mbaye 7.5 – Donsah 7, Poli 7 (Pulgar 0, 78.), Dzemaili 7.5 – Palacio 8, Destro 7 (Francesco 0, 70.), Verdi … Folytatás