2018.2.14.

Mi lesz Manuel Neuerral? A Bayern München világbajnok német kapusát előbb 2017 márciusában operálták meg, miután hajszálrepedést diagnosztizáltak a lábközépcsontjában, majd szeptemberben ismét kés alá kellett feküdnie, mert fájdalmat érzett a műtött végtagban. A Bild információja szerint a kapus rehabilitációja érdekében 2017 novemberében és decemberében sajátvér-terápiát is alkalmaztak. Az eljárás során Neuertől vénás vért vettek, … Folytatás

2018.2.13.

Claudio Tapia, az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnöke elárulta: arra kérték Lionel Messit, a Barcelona klasszisát, hogy a nyári világbajnoki szereplésére tekintettel kevesebb időt töltsön a pályán klubjában. „Remélem, minden játékosunk ugyanolyan formában érkezik majd a válogatotthoz, mint amilyenben jelenleg futballozik. Sergio Agüero fantasztikusan játszik, Lionel Messi pedig mindig is kiváló volt – mondta Tapia. – … Folytatás

2018.2.13.

Térdműtéten esett át Alexandre Lacazette, az Arsenal francia játékosa, aki előreláthatóan négy-hat hétig nem léphet pályára. „Csatárunk, Alex Lacazette kedd délelőtt Londonban artroszkópos műtéten esett át. A bal térdén elvégzett apró beavatkozás sikeres volt, elkezdheti a rehabilitációt. Előreláthatóan négy-hat hét múlva csatlakozhat újra a kerethez” – olvasható a londoni egyesület közleményében. A Tottenham elleni szombati … Folytatás

2018.2.12.

Lionel Messi szerint Neymar távozásával sokkal kiegyensúlyozottabban futballozik a Barcelona – jegyezte meg a Mirrornak adott interjújában az ötszörös aranylabdás argentin csatár. „Neymar nélkül jóval kiegyensúlyozottabbak vagyunk. A távozásával változott a játékrendszerünk. Nem vagyunk annyira offenzívak, de a védekezésünk jelentős mértékben fejlődött, ez teszi lehetővé, hogy stabilabban játsszunk” – fogalmazott a katalánok harmincéves csillaga. A … Folytatás

2018.2.12.

Premier League, 27. forduló Február 11., Vasárnap Chelsea-West Bromwich Albion  3-0 (1-0) Stamford Bridge Stadion 41 071 néző   Játékvezető: Lee Mason   Chelsea(3-4-2-1): Courtois 5.5 – Cahill 6.5, Christensen 6.5 (Rüdiger 6.5, 28.), Azpilicueta 6 – Alonso 6.5, Bakayoko 5.5, Kanté 7, Moses 7 – Barkley 6 (Fábregas 6, 54.), Pedro 7 – Hazard … Folytatás

2018.2.12.

Premier League, 27. forduló Február 11., Vasárnap Huddersfield-Bournemouth  4-1   (2-1) John Smith’s Stadion 23 823 néző   Játékvezető: Michael Oliver   Huddersfield(4-2-3-1): Lössl 5 – Malone 6, Schindler 6, Zanka 6, Smith 5 (Kongolo 0, 71.) – Hogg 6.5, Mooy 8 – Parra 6.5, Pritchard 8, Ince 6 – Mounie 9 Vezetőedző: David Wagner   … Folytatás

2018.2.12.

Serie A, 24. forduló Február 11., Vasárnap Roma-Benevento 5-2  (1-1) Római Olimpiai Stadion 31 956 néző   Játékvezető: Gianluca Manganiello   Roma(4-3-3):  Alisson 6 – Kolarov 7, Fazio 7.5, Manolas 7, Florenzi 6 (Peres 0, 83.) – Strootman 6.5 (Ünder 0, 76.), Perotti 6.5, Pellegrini 6 (Schick 6.5, 51.) – Perotti 7, Dzeko 7.5, Ünder … Folytatás

2018.2.12.

Serie A, 24. forduló Február 11., Vasárnap Internazionale-Bologna  2-1  (1-1) Giuseppe Meazza Stadion 46 915 néző   Játékvezető: Paolo Valeri   Inter(4-3-3): Handanovic 5.5 – Santon 6 (Dalbert 6, 77.), Miranda 7, Skriniar 7, Cancelo 6.5 – Valero 6.5, Gagliardini 6 (Brozovic 7.5, 46.), Vecino 7 – Perisic 7, Icardi 6.5, Candreva 6.5 (Éder 6, … Folytatás

2018.2.12.

Serie A, 24. forduló Február 11., Vasárnap Torino-Udinese  2-0  (1-0) Torino Olimpiai Stadion 18 740 néző   Játékvezető: Rosario Abisso   Torino(4-3-3): Sirigu 7.5 – Molinaro 7, Burdisso 6.5 (Moretti 6.5, 46.), Nkoulou 7, Silvestri 8 – Baselli 7, Rincón 8, Obi 6.5 (Acquah 6.5, 34.) – Berenguer 8, Niang 7.5 (Boyé 0, 82.), Falque … Folytatás

2018.2.12.

Serie A, 24. forduló Február 11., Vasárnap Sampdoria-Verona 2-0  (0-0) Luigi Ferraris Stadion 18 000 néző   Játékvezető: Luca Pairetto   Sampdoria(4-3-1-2): Viviano 7 – Strinic 6.5 (Regini 6.5, 46.), Ferrari 7, Silvestre 7, Sala 6.5 (Bereszynski 0, 70.) – Praet 8, Torreira 7.5, Barreto 6.5 – Ramírez 7 – Caprari 7 (Kownacki 0, 83.), … Folytatás

2018.2.12.

Serie A, 24. forduló Február 11., Vasárnap Chievo-Genoa 0-1  (0-0) Marcantonio Bentegodi Stadion 8500 néző   Játékvezető: Claudio Gavilucci   Chievo(4-3-1-2): Sorrentino 6 – Gobbi 6, Tomovic 6.5, Bani 7, Cacciatore 6.5 – Hetemaj 6, Radovanovic 6,Bastien 6 – Birsa 6.5 (Leris 0, 90.) – Stepinski 6 (Pellissier 0, 68.), Pucciarelli 6.5 (Garritano 0, 75.) … Folytatás