A labdarúgó Nemzetek Ligája negyeddöntőjében Portugália hosszabbítás után 5–2-re megverte Dániát Lisszabonban, így bejutott az NL négyes döntőjébe, ahol majd Németországgal találkozik. Emellett az is eldőlt, hogy Cristiano Ronaldóék kerültek a világbajnoki selejtezősorozat F-csoportjába, amelyben a magyar válogatott is szerepel. NEMZETEK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ PORTUGÁLIA–DÁNIA 5–2 (1–0, 3–2, 4–2) – hosszabbítás után Lisszabon, José Alvalade … Folytatás
Kategória: Külföldi
A spanyol válogatott is bejutott a labdarúgó Nemzetek Ligája elődöntőjébe, miután vasárnap drámai küzdelemben, tizenegyespárbajban búcsúztatta a nagyot küzdő Hollandiát. A spanyol válogatott várta kedvezőbb helyzetből a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntő visszavágóját, az első meccsen ugyanis Amszterdamban 2–2-es döntetlenre végzett a legutóbbi Európa-bajnokság győztese. A valenciai visszavágót a lehető legjobb módon indította Luis De la … Folytatás
A Nemzetek Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Franciaország a második félidőben ledolgozta az első meccsről hozott 2–0-s hátrányát, amivel kiharcolta a hosszabbítást, majd szétlövésben bejutott a sorozat elődöntőjébe. Francia fölénnyel kezdődött a mérkőzés, Didier Deschamps játékosai jóval többet birtokolták a labdát, mint Zlatko Dalic legényei, de hiába lőttek kapura 12-szer az első 45 percben, csupán egyszer találták … Folytatás
Bejelentette visszavonulását a 2024 nyara óta csapat nélküli 54-szeres olasz válogatott szélső, Antonio Candreva. „Kedves Labdarúgás, a mai életem egyik legfontosabb napja. Eljött a búcsú ideje, itt, a San Siróban, a labdarúgás templomában, ahol az utolsó mérkőzésemet játszottam. Harminc évvel ezelőtt kezdődött el a veled közös utam, tele élvezettel, fájdalommal, győzelmekkel, és természetesen rengeteg érzelemmel. … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona hivatalos közleményben megerősítette, hogy Marc Casadó térdsérülés miatt körülbelül két hónapra kidőlt. Korábban a Nemzeti Sport is megírta a sajtóhírt, hogy a madridiak elleni meccs másnapján elvégzett orvosi vizsgálatok rossz hírekkel szolgáltak. Kiderült, hogy Casadó térdszalagszakadást szenvedett, emiatt minimum két hónapig nem léphet pályára. Ezt az információt erősítette most … Folytatás
Lionel Messi, a világbajnoki címvédő argentinok világsztár labdarúgója nem lép pályára az Uruguay és a Brazília elleni vb-selejtezőn. A 37 éves, nyolcszoros aranylabdás játékos nem tagja a hétfőn kiadott 25 fős keretnek, sajtóértesülések szerint kisebb izomsérülés miatt. Az argentin szövetség nem közölte, hogy az Inter Miami kiválósága miért hagyja ki a két találkozót. A dél-amerikai … Folytatás
Élő televíziós adásban jelentette be Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke, hogy a hétfő este a Gloria Buzautól elszenvedett 2–1-es vereség után új vezetőedzője lesz a székelyföldi csapatnak, éspedig Dorinel Munteanu. A szentgyörgyi klubvezető a Digi Sport televíziónak nyilatkozva jelentette be, hogy a sereghajtó elleni kudarc nyomán változásra van szükséges a jelenleg a Superliga nyolcadik … Folytatás
Mint ismert, a Newcastle United a Liverpoolt legyőzve megnyerte az angol labdarúgó Ligakupát. A „szarkák” győzelmükkel jövőre jogot nyertek arra, hogy a Konferencialiga rájátszásában szerepeljenek, így akár előfordulhat, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. helyezettje is indul az európai kupaporondon. Vasárnap a Newcastle United 2–1-re legyőzte a Liverpoolt az angol Ligakupa döntőjében. A „szarkák” … Folytatás
A Manchester United Bruno Fernandes góljával és két gólpasszával 3–0-ra nyert a Leicester City otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában. A mérkőzés elején a hazaiak kerültek helyzetbe, Jamie Vardy lövését kellett védenie André Onanának, a vendégek pedig az első félidő közepén jártak közel a gólhoz, Christian Eriksen tekerése a bal kapufán csattant. Pár … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának utolsó meccsén az Atlético Madrid hiába vezetett ezúttal is 2–0-ra a Barcelona ellen, 4–2-es vereséget szenvedett. SPANYOL LA LIGA 28. FORDULÓ Atlético Madrid–Barcelona 2–4 (1–0) Madrid, Metropolitano, 67 602 néző. Vezette: De Burgos Atlético: Oblak – Marcos Llorente, Le Normand, Lenglet, Reinildo – G. Simeone (G. Giménez, 79.), De Paul (Molina, 79.), Barrios, Samuel … Folytatás
A Real Betis 3–2-re győzött a Leganés vendégeként a spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 28. fordulójának vasárnap délutáni meccsén. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a csütörtökön még a Konferencialigában villogó zöld-fehérek irányították a játékot az első félidőben, de ennek dacára a Leganés éke, Dani Raba kétszer is beköszönt: a 29. percben egymaga vitt végig és fejezett be egy kontrát, … Folytatás
A címvédő Internazionale 2–0-ra nyert az Atalanta vendégeként az olasz élvonal (Serie A) 29. fordulójában, vasárnap. Nagy tétje volt a bergamói összecsapásnak, az Atalanta ugyanis győzelme esetén utolérhette volna pontszámban az Inter, Napoli kettőst – ezzel szemben a címvédő a megszerezhető három ponttal elléphetett volna az üldözőktől. Az Inter már az első percekben közel járt … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Nikitscher Tamással felálló Valladolid 1–0-s vereséget szenvedett a vendég Celta Vigótól. A kiesés ellen egyre reménytelenebbül küzdő Real Valladolidnak már az egy pont sem lett volna elég a Celta Vigoót fogadva, így Nikitscher Tamás együttesének mindenképpen győzelemre kellett játszania. A magyar futballista ismét a kezdőcsapatban … Folytatás
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójának szombat délutáni találkozóján a rekordbajnok Bayern München idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Schäfer Andrással felálló Union Berlinnel. A Dárdai Bencét foglalkoztató Wolfsburg 1–0-ra kikapott Augsburgban, a Freiburg ikszelt Mainzban, míg a Mönchengladbach Alassane Pléa mesterhármasának köszönhetően hozta el a három pontot Brémából. A Bajnokok Ligájában a Bundesliga-címvédő Leverkusent … Folytatás




























