A német Bild értesülése szerint Kalmár Zsolt, a Bundesligában veretlenül listavezető RB Leipzig magyar játékosa közölte a klub vezérkarával, hogy a kevés játéklehetőség miatt a télen távozna a csapattól.A hétszeres magyar válogatott középpályás ebben a szezonban a Bundesligában még egyszer sem lépett pályára, míg a Német Kupában három perc jutott neki a Dynamo Dresden elleni … Folytatás
Kategória: Külföldi
Nehezen haladnak a tárgyalások az Arsenal két kulcsjátékosa, Mesüt Özil és Alexis Sánchez szerződéshosszabbítása kapcsán. A német és a chilei válogatott játékos is remek formában futballozik az őszi szezonban, és ennek jutalmaként azt szeretnék, hogy annyi keressenek, mint a világ legdrágább játékosa, Paul Pogba a Manchester Unitednél. Ez igencsak sok pénzt jelent, konkrétan heti 290 … Folytatás
A katalán Mundo Deportivo információja szerint Cristiano Ronaldo kapja az Aranylabdát, amelyet ismét kizárólag az újságírók szavazatai alapján ítélnek oda. A díjat átadó France Football munkatársai csütörtökön a spanyol fővárosba repülnek, hogy elkészítsék az ilyenkor szokásos nagyinterjút, valamint lefényképezzék a trófeával a portugál játékost. Ha igaz a hír, a 2008-ban, 2013-ban és 2014-ben már díjazott … Folytatás
La Liga 14. forduló December 5. hétfő Deportivo La Coruna – Real Sociedad 5-1 (3-0) Riazor Stadion 20,548 néző Játékvezető: José Luis Munuera Montero Deportivo La Coruna (4-2-3-1): Tyton 6.5 – Navarro 7, Sidnei 8, Albentosa 7.5, Juanfran 8 – Guilherme 7 (Pedro Mosquera 6, 83.), Borges 7 – Babel 7.5, Colak 7.5 (Faycal Fajr … Folytatás
Seria A 15. forduló December 5., Hétfő Udinese-Bologna 1-0 (0-0) Dacia Arena Játékvezető: Fabrizio Pasqua Udinese(4-3-3): Karnezis 6.5 – Felipe 6.5, Samir 8.5, Danilo 8, Widmer 7.5 – Hallfredsson 7 (Perica 6.5, 71.), Kums 7.5, Fofana 7 – Théréau 7.5, Zapata 7 (Penaranda 0, 85.), Paul 6 (Badu 6.5, 67.) Vezetőedző: Luigi Delneri … Folytatás
Seria A 15. forduló December 5., Hétfő Chievo-Genoa 0-0 (0-0) Marc’Antonio Bentegodi Stadion Játékvezető: Claudio Gavilucci Chievo(4-3-1-2): Sorrentino 6.5 – Gobbi 7, Gamberini 7.5, Dainelli 7.5, Frey 7.5 – Guzmán 6.5, Radovanovic 8, Castro 7 – Birsa 6 (Hetemaj 0, 73.) – Inglese 6.5 (Pellissier 6.5, 63.), Meggiorini 6.5 (Flores 6.5, 69.) Vezetőedző: … Folytatás
Premier League, 12. forduló November 20., Vasárnap Middlesbrough-Hull City 1-0 (0-0) Riverside Stadion 27 395 néző Játékvezető: Mike Dean Middlesbrough(4-3-3): Valdés 7 – Fabio 7.5, Gibson 8, Chambers 7.5, Barragán 7.5 – Forshaw 7.5, Clayton 6.5, Roon 7 – Fischer 7.5 (Stuani 0, 81.), Negredo 6.5, Ramírez 8 (Downing 0, 87.) Vezetőedző: Aitor … Folytatás
Premier League, 14. forduló December 4., Vasárnap Bournemouth-Liverpool 4-3 (0-2) Vitality Stadion 11 183 néző Játékvezető: Robert Madley Bournemouth(4-2-3-1): Boruc 6 – Smith 7, Aké 7, Cook 8.5, Francis 7 – Arter 6, Gosling 6.5 (Afobe 6.5, 75.) – Stanislas 6 (Fraser 8.5, 55.), Wilshere 7, King 6.5 (Ibe 6.5, 46.) – Wilson … Folytatás
Seria A, 15. forduló December 4., Vasárnap Fiorentina-Palermo 2-1 (1-0) Artemio Franchi Stadion Játékvezető: Piero Giacomelli Fiorentina(4-2-3-1): Tatarusanu 8 – Milic 8, Astori 7.5, Rodríguez 8, Tomovic 7 (Salcedo 6.5, 63.) – Valero 8, Badelj 8 – Bernardeschi 8.5 (Cristóforo 6.5, 72.), Ilicic 8.5 (Vecino 7, 68.), Tello 7.5 – Kalinic 7.5 Vezetőedző: … Folytatás
A Manchester Cityt erősítő Sergio Agüerót négy-, míg csapattársát, Fernandinhót hárommérkőzéses eltiltással sújtotta az angol szövetség (FA) a Chelsea ellen hazai pályán 3-1-re elveszített bajnoki meccsen elkövetett szabálytalanságukért. Agüero valósággal elkaszálta David Luizt a rangadó 96. percében, Fernandinho pedig nekiesett Michy Batshuayinak, aztán Cesc Fabregast fojtogatta. A mérkőzés játékvezetője mindkét City-játékost kiállította. A kép forrása: … Folytatás
Még 2016-ban meghosszabbítja jelenlegi, 2019-ig érvényben lévő szerződését a Bayern Münchennél Robert Lewandowski – értesült a tekintélyes Kicker szaklap a játékos menedzserétől. A lengyel válogatott csatár 2014 nyarán a Borussia Dortmundtól szerződött a Bayernhez, azóta 120 tétmérkőzésen szerepelve 83 gólt szerzett és 23 gólpasszt adott. A bajor egyesület a napokban Franck Ribéryvel már hosszabbított, és … Folytatás
A Bild értesülése szerint Julian Draxler 2016-ban már nem lép pályára a német első osztályú Wolfsburg csapatában, és a télen minden bizonnyal távozik az egyesülettől. A világbajnok német támadó középpályás már a nyáron jelezte szándékát, mert az előző szezonban csak a nyolcadik helyen végeztek a „farkasok”, így az Európa-ligában sem indulhattak el. A 23 éves kiválóság 2015-ben … Folytatás
A német élvonalbeli Darmstadt vezérkara hétfőn menesztette Norbert Meier vezetőedzőt és Holger Fach sportigazgatót. A csapat 13 forduló után két győzelemmel, két döntetlennel és kilenc vereséggel a 18 csapatos tabella 16. helyén áll. A Werder Brementől kölcsönvett, magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is alkalmazó együttes vasárnap hazai pályán 2–0-ra kikapott a játéknapot megelőzően nyeretlen Hamburgtól, korábban pedig … Folytatás
Premier League, 14. forduló December 4., Vasárnap Everton-Manchester United 1-1 (0-1) Goodison Park 39 550 néző Játékvezető: Michael Oliver Everton(4-4-2): Stekelenburg 5 – Baines 7.5, Mori 7, Williams 7, Coleman 6.5 (Holgate 7.5, 67.) – Cleverley 6 (Deulofeu 6.5, 65.), Barry 6, Gueye 8, Bolasie 6.5 (Valencia 6, 68.) – Mirallas 7, Lukaku … Folytatás
























