2016.11.17.

Izomsérülést szenvedett a hétközi, Anglia elleni londoni felkészülési mérkőzésen Álvaro Morata, a Real Madrid spanyol válogatott csatára. A királyi egyesület számára lesújtó a hír, a csapat gólérzékeny futballistájára ugyanis egy hónapos kényszerpihenő vár, így nem léphet pályára szombaton az Atlético Madrid elleni idegenbeli bajnoki rangadón. Mi több, Morata a december 3-án rendezendő csúcstalálkozóról, a Barcelona … Folytatás

2016.11.17.

Dárdai Pál közölte: nem vágyik más csapatba, reményei szerint marad a Hertha BSC-nél. A Kicker német szaklap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar vezetőedzőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste. „Nem tárgyaltam senkivel, száz éve vagyok a Herthánál, és itt is … Folytatás

2016.11.17.

Negyvennégy éves korában, szívroham következtében elhunyt Daniel Prodan, a románok ötvennégyszeres válogatott labdarúgója. A pályafutása során többek között a spanyol Atlético Madridban is játszó középhátvéd tagja volt a Gheorghe Hagi vezette válogatottnak, amely az 1994-es, egyesült államokbeli világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt, s szerepelt az 1996-os angliai Európa-bajnokságon is. Prodan 2003-ban vonult vissza. A kép forrása: … Folytatás

2016.11.16.

A norvég szövetség menesztette posztjáról Per-Mathias Högmo szövetségi kapitányt. Az északi együttes négy forduló után utolsó előtti helyen áll csoportjában a világbajnoki selejtezőben, Németország, Észak-Írország, Azerbajdzsán és Csehország is megelőzi. Högmo kapitányi karrierje tavaly novemberben bicsaklott meg először, amikor a mieinkkel szemben kettős vereséggel bukta el a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság pótselejtezőjét. Hogy ki lesz az … Folytatás

2016.11.16.

Noha az elmúlt hetekben számos játékosával hosszabbított a spanyol bajnokságot veretlenül vezető Real Madrid, Isco kimaradt a sorból. A 24 esztendős, spanyol válogatott középpályás jelenlegi megállapodása 2018 nyarán jár le, és a jelek arra utalnak, hogy Zinédine Zidane vezetőedző nem számol vele hosszú távon. A királyiakhoz 2013-ban a Málagától csatlakozó Iscót a hírek szerint az … Folytatás

2016.11.15.

Élesen kritizálta hazája válogatottját Arjen Robben, a hollandok 32 esztendős klasszisa, miután a csapat nagy nehezen tudta csak megverni 3-1-re a luxemburgiakat a világbajnoki selejtezőben. „Jelenleg nem képviselünk olyan színvonalat, mint a korábbi holland válogatottak. Nem az akarással van gond, sokkal inkább képességbeli hiányosságaink vannak. Amikor nekünk kellene irányítani a játékot, súlyos gondok támadnak, a … Folytatás

2016.11.15.

Felépült térdsérüléséből, és ismét a csapattal edz Sergio Ramos, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok spanyol hátvédje. A kiváló labdarúgó szeptember 27-én, a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen (2-2) sérült meg, azóta nem játszott tétmeccset. Ramos felépülése nagyon jó hír a Real számára, a királyiak ugyanis rangadót játszanak a hétvégi bajnoki fordulóban, szombaton az Atlético … Folytatás

2016.11.15.

Az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Steven Gerrard szerződését.A 36 esztendős angol középpályás már hétfőn utalt rá, hogy távozik a klubtól, kedden pedig hivatalossá vált. Hogy mi lesz a kitűnő képességű játékos sorsa, egyelőre nem tudni, korábban mindenesetre felvetődött, hogy befejezi pályafutását, és visszatér nevelőegyesületéhez, a Liverpoolhoz, ahol … Folytatás

2016.11.15.

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport információja szerint a Milan hajlandó eladni Gianluigi Donnarummát, a mindössze 17 esztendős csodakapust.A sportlap úgy tudja, hogy a Manchester City, a Barcelona és a Chelsea mellett az olasz bajnoki címvédő Juventus is szeretné megszerezni a már az olasz válogatottban is bemutatkozó futballistát. A Milan a hírek szerint nem gördítene … Folytatás

2016.11.14.

“Jól érzem magam, egészséges vagyok és bevetésre kész” – nyilatkozta a Diario AS-nak Luka Modric, a Real Madrid horvát válogatott középpályása, egyúttal jelezte: csak Zinédine Zidane vezetőedzőn múlik, nevezi-e a kezdőcsapatba a szombati, Atlético Madrid elleni idegenbeli bajnoki derbin. A 31 éves klasszis nemrégiben épült fel térdsérüléséből, a hétvégén egy félidőt volt pályán a horvát … Folytatás

2016.11.14.

Lábsérülést szenvedett a svédek elleni világbajnoki selejtezőn (2-1) Antoine Griezmann, az Atlético Madrid francia válogatott csatára. Spanyolországi klubja attól tartott, hogy legeredményesebb játékosának eltörött a lába, a hétfői vizsgálatok során azonban kiderült, nem annyira súlyos a sérülése, mint amennyire először gondolták. Az Atlético szakmai stábja bízik a 25 éves futballista gyors gyógyulásában, szombaton ugyanis rangadót … Folytatás

2016.11.14.

A madridi székhelyű Marca értesülése szerint Lionel Messi nem hosszabbítja meg 2018 nyarán lejáró szerződését a spanyol bajnoki címvédő Barcelonánál. A sportlap úgy tudja, a 29 esztendős argentin világklasszis július közepén közölte elhatározását az egyesület vezérkarával, távozási szándékának hátterében állítólag az áll, hogy nem viseli jól a spanyol adóhatóság folyamatos nyomozását. Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke … Folytatás

2016.11.12.

Három gólt szerzett pályafutása első válogatott mérkőzésén, a San Marino felett aratott 8-0-s győzelem alkalmával Serge Gnabry, a németek 21 esztendős tehetsége. Negyven év elteltével ő az első a Nationalelfben, aki debütálásakor háromszor talált a kapuba, 1976-ban, a Jugoszlávia ellen hosszabbítás után 4-2-re megnyert Európa-bajnoki elődöntőben Dieter Müller volt erre képes legutóbb. Joachim Löw szövetségi … Folytatás

2016.11.12.

Máris visszatérhetett klubcsapatához, a Real Madridhoz Marcelo, a brazil válogatott balhátvédje. Kérésére azért engedte el a játékost a selecao szakmai stábja a napokban rendezendő, Peru elleni világbajnoki selejtező előtt, mert sárga lapjai miatt eleve nem játszhatott volna a mérkőzésen. Mint ismert, Brazília magyar idő szerint péntekre virradóra hazai pályán 3-0-ra legyőzte Argentínát, megerősítve ezzel vezető … Folytatás