A bajnoki idényt a negyedik helyen záró, Magyar Kupa-győztes Ferencváros szerződtette Bőle Lukácsot. A 27 esztendős középpályás az elmúlt években a román első osztályú Iasi együttesében futballozott, ahol a szezon végén lejárt a szerződése. Bőle a 2016-2017-es évadban 32 román bajnoki fellépésén kilenc gólt szerzett és három gólpasszt adott. „Nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének. Amikor … Folytatás
Bár Détári Lajos nem nézte a magyar válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezőjét, egyértelmű véleménye van Bernd Storck csapat-összeállításáról: a 61-szeres válogatott labdarúgó szerint mindenkor a legjobbaknak van csak helyük a nemzeti csapatban. Az NSO TV stábja a magyar bajnokságról és az utánpótlás helyzetéről is megkérdezte az évekig edzőként is dolgozó, de mostanság csak gyermektornákra járó korábbi … Folytatás
A Ferencváros szerződtette Fernando Gorriaránt – számolt be a hírről a zöld-fehérek hivatalos internetes oldala, a fradi.hu. Az uruguayi középpályás hazájából, a CA River Plate-től érkezett a budapesti egyesülethez. Gorriarán szerződtetésének részleteiről nem árult el részleteket a Ferencváros honlapja, de egy korábbi hírben arról írtak, hogy a 22 esztendős dél-amerikai futballista négy évre ír alá … Folytatás
A Marca spanyol sportlap értesülése szerint Zlatan Ibrahimovic az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxynál folytatja pályafutását. Mint ismert, a 35 esztendős svéd világklasszis szerződését nem hosszabbította meg a Manchester United, ezért távozott az angol egyesülettől. A madridi székhelyű újság arról ír, hogy az áprilisban súlyos sérülést szenvedő, és azóta is harcképtelen Ibra még … Folytatás
VB-SELEJTEZŐ, 6. FORDULÓ, B-CSOPORT ANDORRA-MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0) ANDORRA LA VELLA, NEMZETI STADION, 1 000 NÉZŐ Vezette: Haralambosz Kalogeropulosz (görög) 8 ANDORRA: Gómes 8 – Rubio 6, Llovera 6, Lima 6 San Nicolás 6 – Rebés 7, Vales 6 – Clemente 6 (Riera 0, 82.), Pujol 6 (Ayala 0, 88.), Martinez 6 – Aláez 6 … Folytatás
Hiába ért el jó eredményt, s vezette a tabella hetedik helyéig a DAC együttesét László Csaba, a dunaszerdahelyi egyesület vezérkara nem hosszabbított vele szerződést, így távozott a klubtól. A székelyudvarhelyi születésű szakember tavaly októberben vette át az akkor a kiesés rémétől fenyegetett szlovák élvonalbeli csapat irányítását, amellyel aztán két klubrekordot is felállított az ötmeccses győzelmi, … Folytatás
Mindent megtesz a Monacót erősítő Kylian Mbappé megszerzéséért a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid, vagy legalábbis erre utal cikkében a madridi székhelyű Marca. A sportlap úgy tudja, hogy Florentino Pérez, a királyi klub elnöke ragaszkodik a 18 esztendős, szupertehetséges francia csatár szerződtetéséhez, még úgy is, hogy az üzlet megkötése érdekében minden bizonnyal el … Folytatás
Antonio Conte, az angol bajnok Chelsea menedzsere közölte Diego Costával, hogy a következő szezonban nem számol vele. A brazil származású, de spanyol válogatott csatár a szerda esti Spanyolország-Kolumbia tesztmeccs (2-2) után beszélt az újságíróknak a történtekről. „Kaptam egy üzenetet a mobiltelefonomra Contétól, amelyben leírja, hogy nem számít rám a következő szezonban – mondta felháborodva a … Folytatás
Bernd Storck magyar szövetségi kapitány türelmes és szervezett focit vár majd csapatától az Andorra elleni péntek esti vb-selejtezőn, írja az MLSZ honlapja. “Budapesten megtapasztalhattuk, hogy keményen futballozik az ellenfél, nehéz feltörni a védelmét, hazai pályán pedig még inkább igaz ez: Svájc és Lettország is csak egy góllal tudott győzni Andorrában. Türelmes és szervezett játékot … Folytatás
Szalai Ádám és Hangya Szilveszter sem játszhat pénteken a magyar labdarúgó-válogatottban az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn. Bernd Storck szövetségi kapitány kedden, a ferihegyi indulás előtt elmondta: a Hoffenheim támadójának nem jött rendbe a térdsérülése, míg a Vasas FC védőjének – aki egy félidőt játszott az oroszok elleni, 3-0-ra elveszített barátságos mérkőzésen – a hasizomfájdalma újult … Folytatás
Angol lapok tényként közlik, hogy a Manchester United nem fog élni opciójával, és nem hosszabbítja meg az előző szezonban 28 gólt szerző, majd súlyos térdsérülést szenvedő Zlatan Ibrahimovic szerződését. A 35 éves svéd támadó, aki egyébként meglepően jól halad a felépüléssel, három címhez segítette hozzá José Mourinho csapatát, hiszen nyáron megnyerték a szuperkupát, vagyis a … Folytatás
A Debreceni VSC a hivatalos internetes oldalán bejelentette , hogy a következő szezonban Herczeg András irányítja a Lokit. A népszerű tréner Leonel Pontestől vette át az irányítást a bajnokság utolsó fordulója előtt, és kivívta a bennmaradást a csapattal. Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 … Folytatás
Nyolcvanhárom éves korában, rövid betegség után elhunyt Giuliano Sarti, az Internazionaléval és a Fiorentinával is olasz bajnoki címet szerző kapusklasszis.Sarti a Fiorentinában (1954–1963) vált elismert labdarúgóvá: az ő nagyszerű teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a „violák” megnyerjék történetük első bajnoki címét (1956), majd bejussanak a BEK-döntőbe (1957), továbbá Olasz Kupát (1961) és Kupagyőztesek Európa-kupáját (1961) … Folytatás
Három évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Juventusnál Massimiliano Allegri vezetőedző – számolt be a hírről szerdán a torinói egyesület hivatalos internetes oldala. A 49 esztendős olasz tréner a 2014–2015-ös szezon előtt vette át az együttes irányítását, amellyel azóta háromból három idényben lett bajnok a Serie A-ban. Emellett három Olasz Kupa- és egy olasz Szuperkupa-győzelemmel … Folytatás