Premier League - 2025.4.17.

Az idény hátralévő részében sérülés miatt már nem számíthat holland csatárára, Joshua Zirkzee-re az angol élvonalbeli Manchester United – erősítette meg a csapat vezetőedzője, Ruben Amorim a Lyon elleni Európa-liga-negyeddöntőt felvezető sajtótájékoztatón, melyen a portugál szakember beszámolt arról is,, hogy a franciák elleni visszavágón André Onana védi csapata kapuját. Mint ismert, a Manchester United múlt … Folytatás

Premier League - 2025.4.17.

A Newcastle United hazai pályán 5–0-ra megverte a Crystal Palace-t az angol élvonal (Premier League) 29. fordulójából az Angol Ligakupa döntője miatt elhalasztott mérkőzésen. Szűk negyedórát kellett várni a gólra a St. James’ Parkban, a 14. percben Jacob Murphy lőtt kifejezetten éles szögből a bal felsőbe – Henderson jócskán benne volt a találatban. A fővárosiak válasza a … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.4.17.

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a címvédő Real Madrid hazai pályán is kikapott (2–1-re) az Arsenaltól, így kettős vereséggel, 5–1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól – az „ágyúsok” mérkőznek meg a PSG-vel a legjobb négy között. BAJNOKOK LIGÁJA  NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol) 1–2 (1–1) Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 77 073 néző. Vezette: F. Letexier (francia) Real Madrid: Courtois … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.4.17.

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az Inter hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Bayern München ellen. A gól nélküli első félidőt követően Harry Kane góljával a Bayern szerzett vezetést, de a hazaiak gyorsan fordítani tudtak. Eric Dier egy fejessel még egalizált, de újabb gól már nem született, az olaszok jutottak a legjobb 4 közé. … Folytatás

Liga BBVA - 2025.4.17.

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) Fegyelmi Bizottsága úgy döntött, csak egy mérkőzésre tiltja el a Real Madrid kiválóságát, Kylian Mbappét. Bár sokan tartottak tőle, hogy Kylian Mbappé akár hárommérkőzéses eltiltást is kaphat a hétvégi kiállítása után, a fegyelmi bizottság végül nem volt szigorú, és a Real Madrid kiválósága csak egy meccset hagy ki. Mbappé így játszhat … Folytatás

Hazai - 2025.4.16.

A labdarúgó NB I-ben élre álló Ferencvárosi TC tudatta, hogy a Kecskemétre kölcsönadott védőjét, Pászka Lórándot néhány napon belül kétszer is meg kellett műteni perforált vakbél miatt. A 29 éves szélső hátvéd télen került kölcsönbe az FTC-től a KTE-hez, ám nem állhatott Gera Zoltánék rendelkezésére a DVTK elleni hétvégi 2–1-es vereség alkalmával. A zöld-fehérek honlapján, a … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.4.16.

Klasszis kapusa, Manuel Neuer nélkül várja az Inter elleni milánói visszavágót a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a német rekordbajnok Bayern München. A Reuters híradása szerint az elmúlt időszakban többször is sérüléssel bajlódó 39 éves kapus nélkül kell megvívnia a Bayern Münchennek az Inter elleni, szerdai milánói BL-negyeddöntős visszavágót, ugyanis Neuer nem épült fel sérüléséből. A lap részletezi, hogy … Folytatás

Hazai - 2025.4.16.

Már nem Pető Tamás a Fehérvár FC vezetőedzője – derült ki az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi közleményéből. A klub nem sokkal később egy új hírben közölte, hogy a múlt héten Nyíregyházáról menesztett edzőpáros, Tímár Krisztián és Szalai Tamás veszi át a csapat irányítását. A Fehérvár a legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen, az MTK ellen … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.4.16.

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Dortmund Serhou Guirassy mesterhármasával története során először legyőzte a Barcelonát, de 5–3-as összesítéssel a katalánok jutottak a legjobb négy közé. BAJNOKOK LIGÁJA  NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ Borussia Dortmund (német)–Barcelona (spanyol) 3–1 (1–0) Dortmund, Signal Iduna Park.  Vezette: Mariani (olasz) DORTMUND: Kobel – Süle, Anton, Benszebaini – Yan Couto (Brandt, 77.), P. Gross, … Folytatás

Bajnokok Ligája - 2025.4.16.

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az Aston Villa hazai pályán 3–2-re legyőzte a PSG-t. A franciák a 27. percben már két góllal is vezettek, de a második félidő elején már az angoloknál volt az előny. A hazaiak harmadik találata után Donnarumma bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a PSG jusson be az elődöntőbe. BAJNOKOK LIGÁJA … Folytatás

Külföldi - 2025.4.15.

Az angol másodosztályban (Championship) érdekelt Swansea City AFC kisebbségi tulajdonosa lehet Luka Modric, a Real Madrid hatszoros BL-győztes középpályása – írja Fabrizio Romano. A walesi klub a hivatalos honlapján tette hivatalossá a horvát klasszis érkezését.   „Ez egy izgalmas lehetőség. A Swansea erős identitással rendelkezik, fantasztikus szurkolótáborral és ambícióval, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen. Azt hiszem, … Folytatás

Serie A - 2025.4.15.

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Napoli odahaza 3–0-ra győzött az Empoli ellen. Az első helyezett Internazionalét még mindig kitartóan üldöző Napoli egyértelmű esélyesnek számított a meccs előtt az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Empoli ellen – ennek megfelelően indult a találkozó, a hazaiak beszorították az ellenfelüket, és viszonylag korán … Folytatás

Premier League - 2025.4.15.

A Bournemouth Kerkez Milossal a pályán 1–0-ra legyőzte a Fulhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójának hétfői, záró mérkőzésén. A legutóbbi nyolc mérkőzéséből mindössze egyet megnyerő Bournemouth a lehető legjobban kezdett a Fulham ellen. Az első perc végén Alex Scott szerzett labdát a saját térfelén, jobbra tette Antoine Semenyónak, aki ballal a jobb alsóba … Folytatás