Az Internazionale szerződtette Gabriel Barbosát, a Santos húszéves csatárát, aki tagja volt a Rióban olimpiai aranyérmet szerző brazil válogatottnak. A Gabigol becenévre hallgató, sokak szerint Neymar-utód futballista kapcsán ezen a nyáron a Barcelona, a Real Madrid, a Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani. Hogy az olasz élvonalbeli Inter mennyi pénzt fizetett érte, arról … Folytatás
Hivatalos honlapján jelentette be kedden a Barcelona, hogy 30+2 millió euróért szerződtette Paco Alcácert a Valenciától, a 13-szoros spanyol válogatott csatárral öt évre szóló megállapodást kötött a katalán egyesület. A 23. születésnapját éppen az átigazolás napján ünneplő Alcácer eddigi 114 spanyol élvonalbeli mérkőzésén 33 gólt szerzett. „Életem lehetőségét kaptam, muszáj élnem vele” – kommentálta klubváltását a … Folytatás
Kölcsönjátékosként a Waasland-Beveren együttesénél folytatja belgiumi pályafutását Köteles László, aki az előző szezonban partvonalon kívülre került a szintén élvonalbeli Genknél. A 31 esztendős, Bajnokok Ligáját is megjáró magyar kapus távozása a Genktől nem meglepő, miután a klub edzői stábja a fiatalokat részesítette előnyben, így Köteles a 2015–2016-os kiírásban már csak 16 tétmérkőzésen kapott lehetőséget.
Hat év után távozik a Debreceni VSC-től Kulcsár Tamás, a 34 esztendős csatár az NB I-ben éllovas Vasasnál folytatja pályafutását. A rutinos futballista 2010 nyarán az MTK-tól igazolt a DVSC-hez, amelynek színeiben 119 NB I-es mérkőzésen 29 gólt szerzett. Kulcsár helyére Könyves Norbert érkezett a Vasastól, ráadásul nem csupán az ő igazolását jelentették be Debrecenben: … Folytatás
Ligacsúcsot állított fel vasárnap este Marc-André ter Stegen, a Barcelona kapusa. A német futballista 62 (!) passzal próbálkozott az Athletic Bilbao otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen, s ezekből a passzokból 51 volt sikeres – ezzel mind a két kategóriában spanyol rekorder lett. Erre a teljesítményre még Manuel Neuer, a Bayern München világklasszis kapusa is büszke … Folytatás
Nacer Chadli, a harmincszoros belga válogatott szélső a Tottenham Hotspurtől a West Bromwich Albionhoz igazolt, a birminghami egyesület klubrekordot jelentő 15 millió euróért szerződtette. A 27 esztendős játékos – aki jobblábas, de általában a bal szélen szerepel – négy évre írt alá a West Bromwichnál.
Sajtóhírek szerint Korhut Mihály, a DVSC válogatott labdarúgója két évre ír alá az izraeli Hapoel Beer-Sevához. Az israelhayom.co.il internetes oldal információja szerint a 27 esztendős futballista hétfőn orvosi vizsgálaton vesz részt, és két évre szóló megállapodást köt új csapatával. A portál szerint a felek szinte mindenben megegyeztek. A Hapoel bármelyik pillanatban bejelentheti Korhut érkezését, hiszen szerdáig adhatja le … Folytatás
A NB I-ben jelenleg a hatodik helyen álló Videoton a hivatalos honlapján jelentette be két középpályás, Anel Hadzic és Varga József szerződtetését. A bosnyák két, a magyar válogatott játékos három plusz egy évre írt alá a székesfehérvári egyesületnél. A 27 éves, 13-szoros bosnyák válogatott Hadzic két éve szerepelt a brazíliai világbajnokságon is, egy mérkőzésen, Irán ellen játszott. … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Internazionale-Palermo 1-1 (0-0) Giuseppe Meazza Stadion Játékvezető: Carmine Russo Internazionale(4-3-3): Handanovic 6.5 – Santon 6.5 (Miangue 6.5, 68.), Murillo 7, Miranda 7, D’Ambrosio 7 – Kondogbia 7, Banega 8, Medel 7 – Perisic 6.5 (Candreva 7, 68.), Icardi 7, Éder 7 Vezetőedző: Frank De Boer … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Szombat Napoli-AC Milan 4-2 (2-0) San Paolo Stadion Játékvezető: Paolo Valeri Napoli(4-3-3): Reina 6 – Ghoulam 7, Koulibaly 6.5, Albiol 6 (Chiriches 0, 89.), Hysaj 6.5 – Hamsik 6.5, Jorginho 7, Allan 6 (Zielinski 6.5, 73.) – Mertens 7.5 (Insigne 6.5, 78.), Milik 8.5, Callejón 9 Vezetőedző: Maurizio … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 27., Szombat Lazio-Juventus 0-1 (0-0) Római Olimpiai Stadion Játékvezető: Marco Guida Lazio(3-4-3): Marchetti 7 – Radu 6, Vrij 7.5, Bastos 6.5 – Lukaku 7 (Patric 6, 63.), Biglia 6.5, Parolo 7, Basta 6 (Djordjevic 6, 72.) – Lulic 7 (Milinkovic-Savic 6, 59.), Immobile 6, Anderson 7.5 Vezetőedző: Simone … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Sampdoria-Atalanta 2-1 (2-1) Luigi Ferraris Stadion Játékvezető: Daniele Doveri Sampdoria(4-3-1-2):Viviano 6 – Pavlovic 6, Regini 6.5, Silvestre 6.5, Sala 6.7 – Linetty 7.5, Torreira 7.5, Barreto 7.5 (Fernandes 0, 85.) – Álvarez 7 (Praet 6.5, 61.) – Muriel 8, Quagliarella 7.5 (Budimir 6.5, 74.) Vezetőedző: Marco … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Sassuolo-Pescara 2-1 (1-0) MAPEI Stadion Játékvezető: Paolo Tagliavento Sassuolo(4-3-3): Consigli 7.5 – Peluso 6.5, Acerbi 8, Cannavaro 6.5, Gazzola 6.5 – Duncan 8, Magnanelii 7.5, Biondini 7.5 – Politano 7 (Ragusa 6, 65.), Defrel 7.5 (Matri 6, 74.), Berardi 9.5 (Antei 0, 84.) Vezetőedző: Eusebio Di … Folytatás
Serie A, 2. forduló Augusztus 28., Vasárnap Torino-Bologna 5-1 (2-1) Olimpico Grande Torino Stadion Játékvezető: Gianluca Rocchi Torino(4-3-3): Padelli 6 – Molinaro 8, Bovo 7, Castán 7.5, Silvestri 8 – Baselli 8, Vives 7, Benassi 7.5 (Acquah 6.5, 69.) – Ljajic 6.5 (Martínez 8.5, 26.), Belotti 10, Falque 7 (Boyé 7, 77.) Vezetőedző:Sinisa … Folytatás