Kleinheisler László a Grazer AK-ban folytatja a pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján kedd este az osztrák labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat. Kleinheisler László menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak elmondta, több csapat is kereste a középpályást, de az döntött, hogy a Grazer AK edzőjével, René Pomsszal már dolgozott együtt Eszéken, pályafutása egyik legjobb idényében. A 30 … Folytatás
Tűz ütött ki a Puskás Arénában, a hatodik emeleten két légtechnikai berendezés égett – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese kedd este az MTI-t. Kiss Ádám szóvivő-helyettes elmondta: a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották; 5 járművel 21 tűzoltó érkezett a helyszínre, kézi tűzoltó készülékekkel „megszüntették a lánggal égést”. Hozzátette: jelenleg tart a végleges oltás, a felhevült elemek visszahűtése … Folytatás
Az Aston Villa hétfőn bejelentette, hogy kölcsönvette a Paris Saint-Germain spanyol labdarúgóját, Marco Asensiót. A Bajnokok Ligáját a Real Madriddal háromszor megnyerő Marco Asensio 2023 nyarán lett a PSG labdarúgója, első párizsi idényében 19 bajnokin, a mostaniban 12-n lépett pályára – ennél több játékidőt remélt Luis Enrique vezetőedzőtől. A 29 éves, 38-szoros spanyol válogatott támadó az idény … Folytatás
A Lazio 2–1-re győzött a Cagliari vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójának hétfő késő esti mérkőzésén, és visszaszerezte a tabella negyedik helyét. Egészen 2013 májusáig kell visszafúrni a múltba, hogy Cagliari-győzelemre bukkanjunk a Lazio ellen. Hétfő este a szárdoknak esélyük nyílt arra, hogy lezárják ezt a számukra kínzóan hosszú időszakot, de nem … Folytatás
A Chelsea fordított a Stamford Bridge-en, 2–1-re legyőzte a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén. Nem brillírozik mostanában a Chelsea a PL-ben, az előző hét bajnokijából csak egyet nyert meg, de így is egy győzelemmel esélye nyílt fellépni a BL-indulást érő 4. helyre, mivel a Manchester … Folytatás
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Girona hazai pályán 2–1-re legyőzte a nagy, de hiábavaló hajrát nyitó Las Palmast. A vendéglátóknál Yaakobishvili Antal a cserepadról nézte végig a mérkőzést. Azok után, hogy az elmúlt héten debütált a Bajnokok Ligájában a Girona színeiben a 20 éves magyar U-válogatott védő, hétfőn este a Las Palmas elleni … Folytatás
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot vezető Galatasaray a 22. fordulóban a magyar válogatott Sallai Rolanddal a soraiban 1–0-ra nyert a Gaziantep otthonában hétfő este. Sallai Roland nagyon aktív volt a mérkőzésen, csapata pedig az 5. percben megszerezte a vezetést. Ahmed Kutucu lőtt 16 méterről a kapu jobb oldalába, s épp a magyar válogatott támadó állt lesen, aki … Folytatás
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. körében az Arsenal hazai pályán 5–1-re kiütötte a Manchester Cityt. Ödegaard már a 2. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de a City a második félidő elején Haaland révén még egyenlíteni tudott. Ezt követően azonban az Arsenal remekelt és újabb négy gólt szerezve magabiztos győzelmet aratott a forduló rangadóján. … Folytatás
Az olasz Szuperkupában a Milan, a bajnokságban (Serie A) most az Inter lőtt gólt a hosszabbításban, ám így sem örülhetnek a fekete-kékek, hiszen háromszor találták el a kapufát, és három szabálytalan gólt szereztek (1–1). OLASZ SERIE A 23. FORDULÓ AC Milan–Internazionale 1–1 (1–0) Milánó, Guiseppe Meazza Stadion, 77 500 néző. V: Chiffi AC Milan: Maignan – Walker, Tomori, Pavlovics, Théo Hernandez … Folytatás
Hiába szerzett kétgólos előnyt Mocsi Attila csapata, a kettős emberelőnybe kerülő házigazda Fenerbahce fordított, és 3–2-re nyert a Rizespor ellen a török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) vasárnapi játéknapján. Mocsi tagja volt a vendégek kezdő tizenegyének, a 97. percben lecserélték. A vendégek gambiai támadója, Ali Sowe az első negyedórában kétszer is a kapuba talált. A kétgólos előny majdnem a … Folytatás
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Ferencváros a 225. örökrangadón az MTK-t fogadta: hiába volt sokkal több helyzetük a hazaiaknak, a kék-fehérek kihúzták kapott gól nélkül a meccset, és egy pontot hazavittek az Üllői útról. NB I 18. FORDULÓ Ferencvárosi TC–MTK Budapest 0–0 Budapest, Groupama Aréna. 6695 néző. Vezette: Berke Balázs.
A listavezető Napoli a hajrában gólt kapva 1–1-et játszott az AS Roma vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában, így nem tudta ötpontosra növelni az előnyét a második helyezett Inter előtt. OLASZ SERIE A 23. FORDULÓ Roma–Napoli 1–1 (Angelino 90+2., ill. Spinazzola 29.) Milan–Internazionale 1–1 (Reijnders 45., ill. De Vrij 90+3.) Fiorentina–Genoa 2–1 (M. Kean 9., A. … Folytatás




































