A Komáromi FC 2–0-ra kikapott a szintén élvonalbeli rózsahegyi csapattól a labdarúgó Szlovák Kupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján, így nem jutott be a legjobb nyolc közé. Az első félidőben Jan Hladík, a másodikban David Huf talált be a vendégek kapujába. A komáromiak magyar légiósa, Nagy Gergő a 63. percben lépett pályára csereként. SZLOVÁK KUPA NYOLCADDÖNTŐ MFK … Folytatás
Az angol profi labdarúgásban dolgozó játékvezetők munkáját felügyelő szervezet (PGMOL) vezetője, Howard Webb elmondta a véleményét az október végi West Ham–Manchester United összecsapást eldöntő, sokak által vitatott tizenegyesről. „Szerintem a VAR félreértelmezte az esetet. A videobírót (Michael Oliver – a szerk.) megbízható, tehetséges szakembernek tartom, ám itt szerintem feleslegesen kötött bele De Ligt lábába. A … Folytatás
Hétfő délután a korábbi hatszoros svéd válogatott támadó, a svéd élvonal 2010-es gólkirálya, a jelenleg a Lugano U21-es csapatát edző 38 éves Alexander Gerndt elvesztette autója fölött az uralmat és az út menti sziklafalnak csapódott a Svájc déli részén található Ticino kantonban – közölte a nyáron visszavonult sportember klubja. A svéd Aftonbladet írása szerint Gerndt … Folytatás
A jelenlegi klubelnök, Florentino Pérez nevét fogja viselni a Real Madrid valdebebasi edzőközpontja – írja az AS. A névváltoztatásról még a 2023-as közgyűlésén döntöttek a klub pártoló tagjai, de Pérez azt kérte, hogy csak akkor lépjen életbe a változás, ha ő is készen áll rá. „Csak annyit kérek, hogy akkor változtassák meg az edzőközpont nevét, … Folytatás
Szerdán fél 12-kor felkészülési mérkőzést játszik a Ferencváros és a szlovák Niké Ligában szereplő DAC labdarúgócsapata a Népligeti Sportközpontban. Mint a dunaszerdahelyi klub honlapja fogalmaz, a hazaiak döntése értelmében az összecsapást nézők nélkül rendezik, és élő közvetítés sem lesz a találkozóról. „Örülünk a lehetőségnek, hogy megmérkőzhetünk Magyarország jelenlegi legjobb csapatával. A Ferencváros több futballistája is … Folytatás
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén 3–1-re legyőzte Ciprust Andorrában. Jeremiás Gergő együttese Németh Hunor góljával szerzett vezetést, de az első félidő végén Dimitrianosz Culiu egyenlített. A második játékrészben Vidnyánszky Mátyás és Varga Zétény is betalált a mieink részéről, így 3–1-es győzelmet aratott a magyar csapat. „Az első húsz percben nagyon rosszul játszottunk, a … Folytatás
Balszerencsésnek bizonyult a román másodosztály 13. fordulója az FK Csíkszereda számára, a listavezető székelyföldi csapat a Concordia Chiajna otthonában játszott találkozón szenvedte el idénybeli első vereségét. Az FK-t ezt megelőzően legutóbb a Dinamo győzte le 2–0-ra május 20-án, az élvonalba jutásért vívott osztályozón, azóta 14 győzelem és két gól nélküli döntetlen volt a szeredaiak mérlege. … Folytatás
A labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában az MLSZ kiosztotta az október hónap legjobbjainak járó elismeréseket – az MTK a négy díjból hármat is bezsebelt. Októberben három fordulót rendeztek az élvonalban, a 9., 10. és 11. kört. A legjobb edzőnek az MTK vezetőedzőjét, Horváth Dávidot látták, míg a legjobb labdarúgónak járó díjat a kék-fehérek 22 éves … Folytatás
Wissam Ben Yedderre két és fél éves börtönbüntetést kért az ügyészség. Wissam Ben Yedder szerződése 2024 nyarán járt le a Monacónál, a támadó 201 mérkőzésen 118 alkalommal talált be a klub színeiben, ezzel Delio Onnis mögött a csapat történelmének második legeredményesebb játékosa. A 19-szeres válogatott játékos ellen az utóbbi időben eljárás folyt alkoholos befolyás alatt … Folytatás
Ádám Martin bejelentette, hogy elhagyja a görög Aszteraszt, és szabadon igazolhatóvá válik. A döntés mögött több tényező áll, de a 30 éves magyar válogatott labdarúgó egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott. „Ha teljesen le akarnám egyszerűsíteni, annyit mondanék, hogy valamiért nem volt meg a kémia köztem és a csapat között. A játék még hagyján, de a csatárt … Folytatás
A Real Madrid két játékosa, Rodrygo és Lucas Vázquez is izomsérülést szenvedett, s előreláthatólag egy hónap kihagyás vár rájuk. Rodrygo és Lucas Vázquez is a szombati spanyol bajnoki mérkőzésen dőlt ki, amikor a Real Madrid 4–0-ra megverte az Osasunát. A királyi gárda hétfői jelentése szerint mindkét játékos bal lába sérült meg, a brazil támadónak az … Folytatás
A La Gazzetta dello Sport sportújságírója, Giovanni Albanese értesülése szerint Danilo módosítani akarja a szerződését azért, hogy nyáron könnyebben találjon új klubot. Thiago Motta, a Juventus vezetőedzője a 2024–2025-ös idényben nem számol csapatkapitányával, Danilóval, csupán harmadik számú játékosként tekint rá a középső védők között. A Gazzetta szerint Danilo a gyengébb teljesítménye miatt került hátrébb a … Folytatás
Óriási botrányt kavartak Angliában azok a kiszivárgott videók, amelyekben az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) egyik legismertebb játékvezetője, David Coote minősíthetetlen jelzőkkel illeti a Liverpoolt és annak korábbi menedzserét, Jürgen Kloppot. Az eset nem maradt következmények nélkül: a játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL) azonnali hatállyal felfüggesztette a bíró működését, és további vizsgálatot rendelt el az ügyben. A … Folytatás




































