A Manchester United bejelentette, hogy Jesse Lingard nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, és távozik a klubtól.Lingard 2001-ben csatlakozott a klubhoz az U9-es korosztály tagjaként. 2011-ben megnyerte az Ifjúsági FA-kupát. Az MU felnőttcsapatában 2014-ben mutatkozott be Louis van Gaal irányítása alatt.A 29 éves játékos a manchesterieknél összesen 35 gólt szerzett, az elsőt még nyolcévesen. Az … Folytatás
Egybehangzó tengerentúli és olasz sajtóértesülések szerint Giorgio Chiellini a Los Angeles FC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – írja az MTI. A Juventustól 17 év után távozó klasszis középhátvédről már hetekkel ezelőtt azt híresztelték, hogy a tengerentúli ligába (MLS) szerződik. Kedden este az ESPN, illetve az átigazolási hírek szakértője, Fabrizio Romano is azt jelezte, hogy napokon belül aláírja … Folytatás
Az Internazionale 113-szoros horvát válogatott szélsője, Ivan Perisic az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenhamnél folytatja pályafutását – írja a londoni klub honlapja. A 33 éves szélső ebben az idényben 49 meccsen lépett pályára az Interben, tíz gólt szerzett, és kilenc asszisztot osztott ki. 2015-ben érkezett Milánóba, ahol tavaly megszerezte egyetlen olasz bajnoki címét, annak az Antonio … Folytatás
Diego Martínezt nevezték ki kedden a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Espanyol vezetőedzői posztjára. Martínez 2010-től hét éven keresztül a Sevillánál dolgozott az ifjúsági, a harmadik, majd a második csapat trénereként, illetve a felnőttegyüttes pályaedzőjeként. Később az Osasuna és a Granada vezetőedzője volt. Utóbbival feljutott a La Ligába, majd a következő idényben a 7. helyen végezve kvalifikált … Folytatás
A Siófok a hivatalos honlapján bejelentette, távozik a sportigazgatója, ifj. Mihalecz István, aki a folytatásban az ETO FC-ben hasonló szerepkörben tevékenykedik.Az ETO a hivatalos honlapján kedden jelentette be, hogy távozott a klub ügyvezető igazgatója, Soldos Péter, s úgy tudtuk, hamarosan további változások is lesznek a győri vezetőségben. A hír kedden beigazolódott, a BFC Siófok megerősítette, sportigazgatója, Mihalecz István hét … Folytatás
Lezárult a Chelsea labdarúgócsapatának adásvétele: az eddigi orosz tulajdonostól, Roman Abramovicstól az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport vásárolta meg a londoni klubot 4.25 milliárd fontért – írja az MTI. A Chelsea irányítása a Los Angeles Dodgers baseballcsapat résztulajdonosa, Boehly kezében összpontosul majd, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég lesz.
Az immár ötszörös labdarúgó Bajnokok Ligája-győztes Isco a hivatalos Instagram-oldalán bejelentette, nem hosszabbít a Real Madriddal, így kilenc év után elhagyja a klubot. Noha az elmúlt időszakban kevesebb szerephez jutott a csapatban, kilenc év alatt 353 mérkőzésen összesen 53 gólt és 56 gólpasszt szerzett, továbbá 19 trófeát ünnepelt a csapattal, amelyből ötöt a Bajnokon Ligájában nyert.
Az NB II-ben 7. helyen végzett ETO FC Győr a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozott a klub ügyvezető igazgatója, Soldos Péter. „Soldos Péter ügyvezető igazgató szerződése 2022. május 31-i hatállyal lejár, és a klub tulajdonosainak döntése alapján nem kerül meghosszabbításra, így június első napjától már nem tölti be a tisztséget. Soldos Péternek köszönjük az … Folytatás
Christopher Nkunkut, az RB Leipzig labdarúgócsapatának francia válogatott csatárát foglalkoztatja a gondolat, hogy visszatérjen a Paris Saint-Germainhez.A 24 éves támadó 2010-ben gyerekként került a PSG-hez, melytől 2019-ben igazolt Lipcsébe, ahol a legutóbbi szezonban parádésan teljesített: 51 tétmérkőzésen 55 gólt szerzett, a bajnokságban negyedik lett a csapatával, a Német Kupát pedig megnyerte.
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) osztályozó döntőjének visszavágóján a magyar válogatott Nagy Ádámmal felálló Pisa hazai pályán 3–2-re legyőzte a Monzát, így 4–4-es összesítést követően jöhetett a hosszabbítás, amelyben a Monzának jött ki jobban a lépés. A párharc első meccsét 2–1-re bukta el a Pisa, amelyben Nagy Ádám ezúttal is kezdett, és egészen a … Folytatás
A szlovén sportklub.n1info.si értesülései szerint hamarosan hivatalosan is bejelentheti a Puskás Akadémia, hogy szerződtette az FC Koper gambiai támadóját, Lamin Colleyt. A lap a magyar forrásától úgy tudja, a felcsúti együttes 600 ezer eurót fizet – amely összeg tovább nőhet különböző feltételek teljesülése esetén – a 28 esztendős, 195 centiméter magas játékosért, akivel két évre … Folytatás
A Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Ralf Rangnick távozik a klubtól. A német szakember konzultánsként sem marad a Premier League-ben szereplő együttes mellett. Rangnick a vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be az elhatározását, mely szerint a jövőben kizárólag az osztrák válogatott szövetségi kapitányi teendőivel kíván foglalkozni. „Szeretnénk köszönetet mondani Ralf Rangnicknak az erőfeszítéséért, amit ideiglenes … Folytatás
Mint ismert, a Real Madrid 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti saint-denis-i döntőjében, és története során 14. alkalommal hódította el az európai klubfutball legértékesebb serlegét. A mérkőzés után a Real Madridot 15 éve szolgáló, a klubbal csúcsnak számító 25 trófeát bezsebelő Marcelo bejelentette, elhagyja a klubot. „Ez egy nagyon szép pillanat. … Folytatás
Az AS Roma az Európa-konferencialiga döntőjében 1–0-ra megverte a Feyenoordot, így az olaszok mestere, José Mourinho újabb rekordot döntött meg: csapataival a BL-ben, az UEFA-kupában, az El-ben és az Ekl-ben is diadalmaskodni tudott!




































