Hazai - 2022.3.30.

A ZTE FC a hivatalos honlapján bejelentette, Waltner Róbert távozása után Molnár Balázs, az akadémia igazgatója veszi át az NB I-es csapat irányítását. A klub tájékoztatása szerint a mostani idény végéig megbízott vezetőedzőként Molnár Balázs felel az élvonalbeli együttes szakmai munkájáért.  

Külföldi - 2022.3.30.

Az osztrákok múlt csütörtökön 2–1-re kikaptak Wales vendégeként világbajnoki pótselejtezőn, így nem jutottak ki a novemberben és decemberben sorra kerülő katari tornára. A 2017 tavaszán kinevezett Franco Foda hétfőn bejelentette, hogy a keddi (mai), Skócia elleni barátságos mérkőzésen vezeti utoljára a csapatot. Gerhard Milletich, az osztrák szövetség elnöke legkésőbb április 29-én szeretné kinevezni az új … Folytatás

Liga BBVA - 2022.3.30.

Joan Laporta a RAC1 katalán rádiónak azt mondta: nem kapott olyan üzenetet a francia PSG argentin támadójától, hogy szeretne ismét korábbi együttesében játszani. „Fiatal csapatot építünk. Leo a világ legjobb játékosa, de nem gondolunk a visszatérésére” – fogalmazott Laporta.

Külföldi - 2022.3.29.

Christian Eriksen a dán labdarúgó-válogatott csapatkapitányaként lép pályára a koppenhágai Parken Stadionban a keddi, Szerbia elleni felkészülési mérkőzésen. Mindezt Kasper Schmeichel, a csapatkapitányi teendőket Simon Kjaer távollétében ellátó kapus ajánlotta fel a középpályásnak, aki múlt szombaton góllal tért vissza a nemzeti csapatba. „Minden bizonnyal különleges lesz, mert a tavaly nyári történések óta nem voltam ebben … Folytatás

Külföldi - 2022.3.29.

Dimitar Kovacsevszki északmacedón miniszterelnök 500 ezer eurós jutalmat ajánlott fel az ország labdarúgó-válogatottjának, ha Portugália keddi legyőzésével kijut az idei, katari világbajnokságra. A tavaly Európa-bajnoki résztvevő Észak-Macedónia múlt csütörtökön nagy meglepetésre 1–0-ra győzött Olaszországban a világbajnoki rájátszás elődöntőjében. A portugálok 3–1-re nyertek Törökország ellen.

Külföldi - 2022.3.29.

Lemondott az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Franco Foda, aki 2017 tavasza óta irányította az együttest – írja az MTI. Az 55 éves német szakvezető hétfőn, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a keddi, skótok elleni barátságos mérkőzésen vezeti utoljára a csapatot. „Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, és vasárnap este meghoztam a döntést. Tettem ezt annak tudatában, … Folytatás

Serie A - 2022.3.28.

A 25 esztendős, 188 centiméter magas középhátvéd 2018 júliusa óta az olasz Torino alkalmazásában áll, nagyszerű teljesítményével pedig felhívta magára a Serie A listavezetőjének figyelmét – Fabrizio Romano transzferguru úgy tudja, hogy az Internél a nyár első számú kiszemeltje egyértelműen Gleison Bremer lesz, a játékos és a milánói alakulat ráadásul január óta tárgyal egymással. A … Folytatás

Külföldi - 2022.3.28.

Mint ismert az Olasz labdarúgó válogatott nagy meglepetésre vereséget szenvedett a Észak-macedón válogatottól a világbajnoki pótselejtezők első körében és ezzel zsinórban a második VB-ről marad le a regnáló Európa bajnok. Ennek ellenére úgy tűnik Mancini folytathatja munkáját a válogatott élén. Az 57 esztendős szakvezető a tavalyi Európa-bajnokság előtt 2026-ig meghosszabbította a szerződését az olasz szövetséggel … Folytatás

Hazai - 2022.3.28.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán adta hírül, hogy Gulácsi nem utazik a csapattal az Észak-Írország elleni mérkőzésre. A Lipcse magyar válogatott hálóőre a mai nap folyamán szenvedett kisebb sérülést az edzésen, aminek következtében nem léphet pályára a soron következő mérkőzésen.

Külföldi - 2022.3.27.

Nem csupán Robert Lewandowski egészsége miatt aggódnak a lengyelek a katari világbajnoki szereplésről döntő ütközet előtt. A Bayern München lengyel klasszisa kihagyta csapata csütörtöki, Skócia elleni felkészülési mérkőzését (1–1), a beszámolók szerint rossz mozdulatot követően meg kellett szakítania a találkozó előtti bemelegítést, és fájdalmas arccal hagyta el a pályát. Bár az állapotával kapcsolatos első visszajelzések szerint … Folytatás

Hazai - 2022.3.27.

Az orosz–ukrán háborúra való tekintettel a FIFA engedélyezte az ukrán bajnokságban játszó labdarúgók rendkívüli szerződtetését, egy csapatba kizárólag két labdarúgó igazolható, és nyárig szólhat a hivatásos szerződés. Ezt használta ki a Gyirmót Győr. Az NB I-ben 11. helyen álló klub három hónapos szerződést kötött Denisz Bezborodkóval, aki az ukrán élvonalbeli Deszna Csernihivtől érkezett – adta … Folytatás

Külföldi - 2022.3.27.

A Sporting KC a négyszeres válogatott Sallói Dániellel a soraiban 1–0-ra győzött a Real Saét Lake ellen az amerikai profi labdarúgóliga (MLS) legutóbbi játéknapján. Sallói Dániel az MLS-idény első két fordulójában végig a pályán volt, gólt is szerzett, de megsérült, ezért a következő két meccset ki kellett hagynia, így a válogatott márciusi meccseire sem, kapott meghívót.

VB - 2022.3.25.

Óriási meglepetés született az európai vb-pótselejtező elődöntőjében: Olaszország hazai pályán fogadta Észak-Macedóniát, mégsem jutott tovább. Az olaszok óriási fölényben játszottak, több mint 30 alkalommal próbálkoztak, de egyszer sem találtak be, miközben a ráadás második percében az északmacedónok gólt lőttek, így nyertek. Ezzel eldőlt, hogy az Európa-bajnok nem lesz ott a világbajnokságon!  

Hazai - 2022.3.25.

A klub a rövid közleményben kiemeli, hogy a 17 éves kora ellenére már 190 centi magas belső védő a hazájában kialakult háborús helyzet miatt kényszerül klubja, a Sahtar Doneck elhagyására.