Dárdai Pál után a november végén kinevezett Tayfun Korkut vezetőedzőt is menesztette a Hertha BSC, amely kiesőhelyen áll a német labdarúgó-bajnokságban – számolt be a klub hivatalos közleménye alapján a Magyar Távirati Iroda. A 17. helyezett Herthának ugyanúgy 23 pontja van, mint az osztályozót jelentő 16. pozícióban lévő VfB Stuttgartnak, a 15. Arminia Bielefeldtől pedig két … Folytatás
Cristiano Ronaldo a Tottenham Hotspur elleni Premier League-mérkőzésen megszerezte karrierje 805., 806. és 807. gólját is, amivel megelőzte az örögranglista eddigi éllovasát, Josef Bicant.
A labdarúgó NB I 24. fordulójában az alapításának 120. évfordulóját ünneplő Debreceni VSC hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az Újpest FC-től, amely öt és fél év után tudott újra sorozatban négy bajnokit nyerni. Az Újpest ezzel a győzelemmel a 6. helyen áll a bajnokságban, öt pontra eltávolodva a kiesőzónától.
Az olasz szakember a Press Association hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, véleménye szerint a politika nem érintheti a futballt és általában a sportot. „Nagyon szomorú, hogy ez a súlyos helyzet hatással van a futballra és az egész sportvilágra, és együttérzek az orosz sportolókkal, akiket felfüggesztenek a versenyekről. Szerintem ez igazságtalan” – jelentette ki Conte.
A Puskás Akadémia 2–0-ra megverte odahaza a Paksot a labdarúgó NB I 24. fordulójának nyitó mérkőzésén. A hazaiak Favorov és Nunes révén szerezték meg két találatukat. A vendég csapat több mint egy év után játszott gól nélküli meccset.
A Real Madrid kapusa kiválóan teljesített februárban, a kapott gólok nélküli meccseket nagymértékben neki köszönhette a fővárosi gárda. A „blancók” tíz pontot szereztek négy meccsen, egyedül a Villarreal otthonában hagytak két pontot, a 0–0-ra végződő találkozót követően. Thibaut Courtois másodjára érdemelte ki a díjat, először 2020 januárjában választották a hónap játékosának.
A lengyel élvonalba igazol a legutóbb az Egyesült Arab Emírségekben légióskodó Varga Roland. A 24-szeres magyar válogatott játékos június 30-áig szóló szerződést írt alá a liga utolsó helyén álló Niecieczánál. A 32 esztendős szélső múlt nyáron igazolt az al-Ittihad Kalbához, ahol azonban mindössze 12 meccs, nulla lőtt gól és ugyancsak nulla gólpassz után létszám felettivé … Folytatás
A Barcelona 0–0-t játszott odahaza a Gatalatasaray együttesével az Európa-liga nyolcaddöntőjének első felvonásán. Végig fölényben játszó hazai csapat, sorra vezette a veszélyes támadásokat a vendégek kapujára, azonban ezek sorra kimaradtak. A találkozón döntő faktort jelentett a Barcelona 23 éves kapusa akit a tél folyamán adtak kölcsön, pont török ellenfelüknek. Inaki Pená sorra mutatta be a … Folytatás
A Puskás Akadémia szerződést kötött az iráni válogatott Sahab Zahedivel. A Puskás Akadémia honlapja felidézi, hogy Zahedi az ukrán klub színeiben 39 tétmérkőzésen lépett pályára, 12 gólt szerzett, és öt gólpasszt adott. Zahedi az Európa-liga selejtezőjében és a Európa-konferencialigában is betalált egyszer-egyszer, az Ukrán Kupában kétszer volt eredményes.
Az elmúlt hétvégi fordulóban a Paksi FC 4–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, ám a tolnaiak elvesztették középpályájuk fontos láncszemét: Papp Kristóf ugyanis egy szerencsétlen földet érés után megsérült, hordággyal kellett lehozni, s mára kiderült, a bokája külső részén szenvedett törést.
A FEB a Ferencvárost a Kisvárda elleni hazai bajnoki mérkőzésen a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató és emberi méltóságot sértő kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak lezárását. A FEB a DVSC elleni hazai bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató és emberi … Folytatás
Edzés közben bokatörést szenvedett Steffen Tigges, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) második helyen álló Borussia Dortmund támadója, így véget ért számára az idény.
Premier League-ben szereplő, BL-címvédő Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics a múlt héten bejelentette, hogy a kialakult helyzetre tekintettel eladja a klubot. Friss hír azonban, hogy az Egyesült Királyság több másik orosz oligarcha mellett őt is súlyos szankciókkal sújtotta, így az eladási folyamatot felfüggesztették.
A Real Madrid nagyon nehéz helyzetből is visszakapaszkodott a PSG ellen: a spanyol csapat 3–1-re megverte odahaza a francia csapatot, és bejutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A francia csatár kicsit több mint negyed óra alatt szerzett mesterhármast és döntötte el a találkozót.




































