A labdarúgó Bajnokok Ligájában megkezdődtek a nyolcaddöntő visszavágó mérkőzései. A német Bayern München csapata hazai pályán fogadta a Salzburg csapatát. Az első találkozón játszott döntetlen után a hazai csapat gála mérkőzést rendezve 7-1-es győzelmet aratva jutott tovább a következő körbe. A csapat vezetőedzője Julian Nagelsmann büszkén nyilatkozott: „Ez tényleg egy nagyon-nagyon jó mérkőzés volt, technikailag … Folytatás
Lewandowski korábban arról beszélt, hogy szerinte Oroszországgal addig nem kellene labdarúgó-mérkőzéseket játszani, amíg tart az orosz–ukrán háború. Kiemelte, hogy az orosz futballisták és szurkolók nem felelősek a kialakult helyzetért, ugyanakkor nem tehet úgy a világ, mintha semmi sem történt volna. A lengyel csatár eddig a Huawei reklámarca volt, ez azonban mostantól megváltozik, ugyanis többé nincs … Folytatás
A Bundesligában szereplő Freiburg szerződést hosszabbított vezetőedzőjével. A magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató egyesület kedden számolt be arról, hogy egy további szezonnal megtoldotta a most 56 éves szakemberrel kötött megállapodást, azt azonban nem közölte, hogy pontosan meddig szól a tréner megbízatása.
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás a hivatalos oldalán adott hírt arról, hogy Mészöly Géza lett a labdarúgócsapat szakmai vezetője. A szombathelyiek közleménye szerint Mészöly Géza az idény végéig írt alá az NB II-ben jelenleg 5. helyen álló együtteshez, amelynél Németh Szabolcs vezetőedző munkáját segíti majd.
Hétfőn rúgást kapott a lábára, s emiatt a L’Équipe szerint kérdésessé vált a Real Madrid elleni játéka Kylian Mbappénak. Bár a játékos állapotáról a Paris Saint-Germain hétfőn csak annyit közölt, orvosi vizsgálatok várnak rá, most a Yahoo! kiszúrta, a 23 éves csatárt nevezte a szerdai találkozóra Mauricio Pochettino, amiből arra lehet következtetni, olyan nagy baja … Folytatás
Az Inter hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Liverpooltól, Jürgen Klopp ettől függetlenül biztos abban, hogy az olaszok nem „feltett kézzel” érkeznek az Anfieldre. „Ragaszkodom ahhoz, hogy támadjunk az Inter ellen. Azért akarjuk ezt tenni, mert nem olyan csapat a miénk, amelyik ráül az eredményre. Figyelmeztettem a játékosaimat, elmondtam nekik, hogy a rivális nem »turistaként« érkezik hozzánk, és … Folytatás
Wesley Fofana 2020 októberében, a francia Saint-Étienne csapatából 35 millió euróért igazolt a „rókákhoz”. A Leicester City honlapja kiemeli, hogy a francia utánpótlás-válogatott fiatal az előző évadban az összes sorozatot figyelembe véve 38 mérkőzésen bizonyított a színeiben, FA-kupát nyert az együttessel ő a 2020–2021-es PL-idény egyik legnagyobb felfedezettje.
Menesztette vezetőedzőjét, David Wagnert a svájci bajnokságban címvédő, de 15 pont lemaradással jelenleg csak a második helyen álló Young Boys labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be a berni klub a hivatalos honlapján. „Természetesen nem így képzeltem el, de megértem, hogy a vezetőség új lendületet szeretne adni a csapatnak” – idézi Wagnert a klub közleménye, amely úgy fogalmaz, … Folytatás
A Premier League 28. fordulójában a Manchester City 4:1 arányban legyőzte a Manchestre United csapatát. A találkozót követően Roy Keane a United korábbi kiválósága erős szavakkal értékelte a találkozót. Feladták, ez elfogadhatatlan. Tudjuk, milyen játékra képes a Manchester City, láttuk, hogy játszottak a második félidőben, de a United játékosai egyszerűen feladták. Nem futottak vissza az ellenfél támadásinál, … Folytatás
A labdarúgó NB I 23. fordulójában Zalaegerszegre látogatott a Videoton csapat. A vendégek győzelmi kényszerrel érkeztek, hiszen kívánták megtörni öt meccse tartó vereség sorozatukat. Azonban a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A vendég csapat megszerezte sorozatban 6. vereségét és ezzel 4 pontra került a kieső zónától.
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin megerősítette a hírt, hogy júniusra halasztják az Ukrajna és Skócia közötti világbajnoki pótselejtezőt az orosz-ukrán háború következtében. A találkozó győztese az Ausztria-Wales selejtező győztesével fog mérkőzni a VB-n való részvételért.
A Serie A 28. fordulójában a Juventus fogadta haza pályán a Spezia csapatát. Előzetesen kötelező feladatnak tűnt a Juventus számára, hogy legyőzze a Speziát, de Massimiliano Allegri kezdőcsapatát kis túlzással a klub orvosai állították össze. Az olasz trénernek összesen kilenc hiányzója volt, köztük Paulo Dybala, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Weston McKennie vagy éppen Denis Zakaria. … Folytatás
Az első félidőben még jól tartotta magát a Manchester United a városi derbin, ám a szünet után már nem volt esélye: a Manchester City 4–1-re legyőzte riválisát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi rangadóján.
A Cádiz 2–0-ra legyőzte a Rayo Vallecanót, a Celta Vigo pedig izgalmas meccsen 3–3-as döntetlent játszott a M a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójának vasárnapi játéknapján. A vezetést az 55. percben szerezte meg a Cádiz, majd nyolc perccel később Oussama Idrissi találata eldöntötte a meccset (2–0). A Rayo Vallecano ezzel zsinórban a hatodik bajnokiját … Folytatás




































