Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) emlékeztette a bajnokságban sereghajtó Salernitanát, hogy december 31-ig a szabályoknak és a kapott haladéknak megfelelően rendezze tulajdonosi hátterét. Gabriele Gravina, a FIGC elnöke kedden jelentette be: nincs további kedvezmény és halasztás, a klubnak tíz napja maradt a kérdés rendezésére, máskülönben kizárják a Serie A-ból. Gravina emlékeztetett: szabályaik egyértelműen fogalmaznak, azonos osztályban … Folytatás
Befejezte pályafutását Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC korábbi bosnyák légiósa. A 32 éves középpályás 2016 és 2020 között játszott Magyarországon, ez idő alatt bajnoki címet (2018) és Magyar Kupát (2019) is nyert a Vidivel. Hadzic az NB I-ben 85 mérkőzésen összesen 11 gólt szerzett, és a fehérváriak színeiben pályára léphetett az Európa-liga csoportkörében is. … Folytatás
A 2024 és 2028 közti négyéves ciklusra 19 millió dolláros plusz pénzalap ígéretével próbál támogatókat szerezni a kétévenkénti foci-vb-ről szóló ötletéhez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – írja a Yahoo! Sports. A beszámoló szerint a FIFA hétfőn tartott videokonferenciát a tagok számára, amelyen ismét csak a kétévenkénti világbajnokság ötlete játszotta a főszerepet. A hírek szerint a … Folytatás
Minimálisra csökkent az esélye, hogy Adrian Mutu legyen a Kisvárda edzője, a 42 éves román tréner ugyanis egyedüli jelölt maradt a román válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A bukaresti szövetség (FRF) vezérkara csütörtökre hívta össze a szakmai bizottságot, hogy döntsön a válogatott új szakvezetőjéről. A FRF elnöke, Razvan Burleanu, a bajnok CFR edzőjét, Dan Petrescut szerette … Folytatás
Nem fogadta el a Juventus szerződéshosszabbítási ajánlatát Paulo Dybala. A La Gazzetta dello Sport arról ír, hogy a 28 esztendős argentin válogatott csatár a jelenlegi évi hétmillió eurós keresetét tízmilliósra emelné, a klub azonban ennél kevesebbért marasztalná. Az egyezség még nem született meg. A Juventus csak hetedik az olasz bajnokságban, a Bajnokok Ligájában viszont nyolcaddöntős, februárban … Folytatás
Hétfőn elkészítették a női Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőjének a párosítását: a címvédő FC Barcelona bajnoki riválisával, a Real Madriddal játszik a legjobb nyolc között. A Barcelona és a Real Madrid párharcának a győztese az elődöntőben az Arsenal–Wolfsburg csata továbbjutójával találkozik. A másik ágon a Bayern München a Paris Saint-Germainnel, a Juventus pedig a hétszeres Bajnokok Ligája-győztes Lyonnal került össze. A negyeddöntő első mérkőzéseire március 22–23-án, a visszavágókra egy … Folytatás
Bejelentette visszavonulását Tim Sparv, aki a finn válogatott csapatkapitánya volt a nyári Európa-bajnokságon. Sparv 2009 óta 84 mérkőzésen szerepelt nemzeti színekben, egy gólt szerzett, 2012-ben az Észak-Írország elleni felkészülési meccsen. A finnek az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon nem jutottak tovább a csoportkörből. A 34 éves védekező középpályás négy éven keresztül az angol Southampton utánpótlásában nevelkedett, majd … Folytatás
Az elmúlt hetek szaporodó Covid-fertőzései miatt válságülést tartottak az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő klubok vezetői. A The Athletic beszámolója szerint a karácsony utáni, december 28. és 30. közé tervezett forduló (20.) meccseinek halasztása volt a téma – ezt azonban a többség nem támogatta. Emlékezetes, a Premier League hétvégi fordulójában 10-ből mindössze négy mérkőzést … Folytatás
Sztanyiszlav Csercseszov vasárnap megérkezett Budapestre, a Ferencváros pedig a hivatalosa oldalán, a fradi.hu-n hétfőn be is jelentette, hogy ő veszi át az együttes irányítását. Az orosz edző a nyári Eb óta kispad nélküli volt. A válogatottal a legnagyobb sikerét a 2018-as oroszországi vb-n érte el, amelyen negyeddöntőbe jutott csapatával. A magyar válogatott ellen háromszor irányította … Folytatás
Szeretné megtartani Erling Haalandot a Borussia Dortmund – mondta a német Sky Sportsnak a klub sportigazgatója, Michael Zorc. „Nem szeretnénk eladni, főleg nem pénzügyi okok miatt. Ennek ellenére tudjuk, hogy vannak olyan pontok a szerződésében, amelyek miatt távozhatna tőlünk. Ezekről tárgyalunk vele a következő hetekben” – nyilatkozta a klub sportigazgatója. A játékos ügynöke, Mino Raiola a minap … Folytatás
A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp szerint nem valószínű, hogy olyan labdarúgót igazolnának, aki nincs beoltva a koronavírus ellen. „Nem állunk közel ahhoz, hogy valakit szerződtessünk, de gondolkodtam ezen, és igen, egyértelműen befolyásoló tényező lenne az oltatlanság” – mondta a témában korábban kevésbé határozott álláspontot elfoglaló Jürgen Klopp a Tottenham Hotspur elleni vasárnapi mérkőzés előtt. Szerinte egy beoltatlan játékos … Folytatás
A francia Stade Rennais FC kapta a Tottenham Hotspur ellen elmaradt mérkőzés három pontját a Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában – jelentette be az UEFA. A találkozót azért nem lehetett megrendezni december 9-én, mert az angol csapat játékoskeretéből és szakmai stábjából 13-an megfertőződtek a koronavírussal. Az európai szövetség (UEFA) két nappal később közölte, a felek bevonásával … Folytatás
Carlo Ancelotti vezetőedző szerint senkit nem szabad hibáztatni, amiért csapata, a listavezető Real Madrid vasárnap este 0-0-t játszott házigazdaként a kiesőhelyen álló Cádiz ellen a spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga) 18. fordulójában. „Vannak olyan esetek, amikor nem érdemled meg, mégis győzöl, máskor pedig megérdemelnéd, mégsem nyersz. Olyan felállással játszottak ellenünk, amely mindig kihívás elé állítana … Folytatás
A Milan vasárnap korán kapott góllal hazai pályán 1–0-ra kikapott a Napolitól az olasz élvonalbeli bajnokság 18. fordulójában. A mérkőzést követően a Milant irányító Stefano Pioli csalódottan nyilatkozott a Milan TV-nek. „Ostoba gólt kaptunk. Hiába helyezkedtünk jól, sikerült bevenniük a kapunkat. Ezt követően nehezebbé vált számunkra a találkozó, de még lett volna elég időnk, hogy javítsunk. A … Folytatás




































